2013. október 11., péntek

Hogyan is vagyok?

Azt hiszem sokkal egyszerűbb a sok kérdésre így válaszolni és legalább ki is írom magamból.
Köszönöm Nektek a sok levelet, hogy aggódtok értem! El sem hiszitek mennyire meglepődtem a leveleiteken. Nagyon jólesett!
Hogy is érzem magamat valójában? Nem vagyok az a panaszkodós típus, ha azt mondom, valami nem stimmel, vagy fáj, esetleg orvoshoz megyek el, akkor már az utolsó utáni pillanatban vagyok. Nem panaszkodom soha sehol, senkinek, mert azt gondolom az én problémámnál vannak sokkal nagyobbak is, nagyobb, súlyosabb betegségek. Itthon sem vettek észre semmit, próbáltam egyedül megbirkózni a tünetekkel. Sajnos ez a betegség általában az idősekre jellemző, így nehéz elfogadni és sajnos elsősorban a kezemet érinti. Nehéz segítséget kérni, ráadásul olyan dolgokban, amelyek olyan egyszerűnek tűnnek, vagy remegő kezekkel "dolgozni", alkotni. Múlt csütörtökön sajnos volt egy másik kellemetlen meglepetés, amelynek a feldolgozása megint csak nem egyszerű, ráadásul ez utóbbi problémával magamra maradtam. 1 hete pénteken leültem, egy sujtás fülbevalót befejezni és legalább közben tudtam gondolkodni a történteken, de közben borzasztó nagy önuralomra volt szükségem, mert annyira remegett a kezem :( Megpróbáltam a hogyan tovább -ot elképzelni, min, hogyan tudok változtatni. Próbáltam magamat rávenni, hogy az elsődleges az lenne, hogy a tempóból vissza kellene venni, de az nagyon nem én vagyok. Sokszor a sírásig jutok, hogy nem tudok megállni, de tudom,ez illetve Ti vagytok az életem. A pörgésre szükségem van, ez lételemem. Hosszú ideje nem tud semmi és senki komolyabban felidegesíteni, így ezzel nincs gond. A héten viszont sajnos ez utóbbi sikerült valakinek, ezt későbbiekben részletezem.
Nagyon jól megbeszéltem magammal mindent és jó is volt így. Azonban jött a hétfő és borult is minden, sőt! Azt kell mondjam, nagyon túlvállaltam magam. Annyira, hogy 3 órával ezelőtt már bőgtem, mert sok volt. Azóta természetesen lehiggadtam, de sajnos akkor a remegés még erősebb lett, de kapaszkodtam a tűbe veszettül, hogy készen legyek. A másik blogomban látható az eredmény :) Sajnos viszont történt olyan dolog, amitől tegnap este nagyon rosszul voltam és az állapot mára sem javult, de nem adom fel!
A lényeg! Nagyon nehezen élem meg az egészet, de ezt soha nem fogjátok észrevenni sem a leveleimben, sem a "munkámon", mert nem nyomhatja rá bélyegét semmire.

Ami ehhez az egész zagyvasághoz még kapcsolódik és sajnos nagyon szorosan. Igen kellemetlen élményben volt részem, ami az alkatrészezéshez kapcsolódik. Régebben írtam már, hogy sajnos a magyar nagykerekkel mennyire nem vagyok megelégedve és ami legfőbb problémám, mintha nem szeretnék a vásárlókat. Már egy jó ideje csak külföldről vásárolok. Az elmúlt több mint 1 évben több helyet is kipróbáltam és egyetlen üzlet kivételével  nem ért kellemetlen meglepetés, csak nagyon - nagyon pozitív. Ezt az üzletet ettől függetlenül talonba tartottam. Most szükségem lett volna több olyan dologra, ami nekik éppen volt. Több hete kerülgettem, végül betettem a kosárba néhányat és írtam nekik egy levelet, hogy ha ezeket megvásárolnám, akkor mennyit is kellene fizetnem? Pont ez volt velük a negatív tapasztalat korábban, hogy valahogy a végére nagyon nem annyi volt az annyi és nem lehetett a számlájukon sem kiigazodni. A lényeg. Válaszban írták szinte azonnal, hogy nem kéne postaköltséget fizetni, mert jönnek Magyarországra. Ez ok, de a termékek valós ára érdekelt volna. Ez igen érdekesen működik náluk. Csak eu - s adószámmal lehetett regisztrálni,  és a kosár végén van egy nettó és egy bruttó, itt ők döntik el, hogy megfizettetik - e az áfát és még ez is ok, de! Van egy kosár tartalmánál egy egészen apró szám, amely viszont a kosár tartalmának majd a duplája. Sajnos postaköltségnek sem jó, még ha Amerikába küldené sem, de a számlán külön számol postaköltséget. Mindezt le is írtam nekik, de nem erre válaszoltak újra, hanem ők hozzák és kerítsek tolmácsot. Írtam, hogy csak kérdezek most, nem fogok még vásárolni, amíg nem kapok valós árakat. Végül ismét erőszakosan írt, hogy ő jön. Na itt már nem reagáltam. Késő délután (mert vártam pénzt a számlámra, így figyeltem egész nap) jött mail a paypalról. A döbbenettől meg sem tudtam szólani, de már jött is tőlük egy mail, amelyben számlát küldött és ezzel egy időben leterhelte a számlámat. Megkérdőjeleztem és azonnal kértem, vonja vissza, mert nem rendeltem semmit és most nem tudok vásárolni éppen, továbbra is az árak érdekelnének. Csak erőszakoskodott tovább és hogy fizessek nekik. Elkezdtem nézni a számlát, hogy mi is van benne. Kiderült, hogy a korábbi valós rendelésem, amelyet akkor fizettem is és meg is kaptam. Ezt leírtam, de ő csak hajtogatta, hogy akkor mondjak egy időpontot, amikor fizetni tudok. Tovább ment ez a levelezés és folyamatos kérésem (tényleg az volt), vegye le a terhelést. 3 órán keresztül ment oda - vissza a levelezés folyamatosan. A végén nagy nehezen közölte, hogy ok, ő levette a terhelést, de én milyen jogon raboltam az ő nagyon drága idejét. Azt hiszem itt ment fel a pumpa. Persze azonnal kitiltott az áruházából, ami annyira nem érintett rosszul, csak az erőszakossága és a leveleinek stílusa. Ez a hely valahol itt van Európában és kicsit az az érzésem, mintha magyar gyökerekkel rendelkeznének, mert a stílus kísértetiesen hasonlít a magyar kereskedőkéhez, bár itt inkább még a porszívóügynök is ludas lehet :(
Sajnos ez az eset jelentősen rontott az amúgy is pocsék hangulatomon, illetve azóta emésztem magamat, amely sajnos újabb rosszulléteket okozott :(

Na, ez nagyon ki kellett írnom :D És most vissza Hozzátok, a rendelésekhez :D

Köszönök Nektek mindent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

2013. október 6., vasárnap

Egyszer fent, egyszer lent II. !

Eltelt néhány nap és volt időm gondolkodni. Pénteken 5 órán keresztül nem volt internet, ami valljuk be, az én helyzetemben kicsit érdekes, mert ugye az egész életem az internethez van kötve.
Nem lettem ideges, hanem leültem és végre befejeztem egy fülbevalót és közben volt időm gondolkodni. Péntek reggelre teljesen megnyugodtam, bár furcsán hangzik a nagyon rossz eredmények után, de végre bebizonyosodott, hogy a rosszulléteim hátterében valós okok állnak. Amikor Update Norbi azt írta az egyik könyvében, hogy a fogyás fejben dől el, akkor nagyon is hittem benne, de szerintem a betegség is fejben dől el. Mindenki annyira beteg, amennyire annak érzi magát. Szerintem, ha az embernek vannak céljai, van egy elképzelése az életről, akkor ő fog győzni. Persze mindez, amit itt írok, csak saját magamra vonatkozik és nem áll szándékomban senkit sem megbántani!
Szóval! Pénteken leültem és elővettem a kb 1 héttel azelőtt elkezdett sujtás fülbevalót. Bevallom, hatalmas önuralom kellett, mert a kezeim sajnos a gyógyszer ellenére is nagyon remegnek. Nem adtam fel, nem lettem ideges, inkább valami kellemes érzés öntött el. Visszagondoltam, hogy az elmúlt években mekkora változáson mentem keresztül. Mindig is kissé túlmozgó voltam, soha nem álltam meg egy percre sem, viszont sajnos a depresszió sokszor rányomta bélyegét a napjaimra, heteimre és elég durva dühkitöréseim is voltak. A legkisebb gyermekünk várandóságával ezek lassan elmúltak. Lehiggadtam, vagyis megtaláltam az egyensúlyt. Sajnos viszont amíg mindig visszafelé néztem a múltban, addig a dühkitörések maradtak, bár a korábbiakhoz képest már gyengébbek voltak. Amióta megtaláltam önmagam, nem nézek vissza, a pillanatnak élek, azóta nem is nagyon van olyan dolog, ami fel tud idegesíteni. Sőt! Talán túlságosan is nyugodt lettem :) 
Pénteken ültem az ágyon (mindig ott készülnek az ékszerek), körülöttem a sok szép gyöngy, a sujtás zsinórok, kezemben az elkezdett fülbevaló és bevallom igencsak nagy nehézségekkel küzdve, de folytattam. Hatalmas türelem, vagyis önuralom kell ahhoz, hogy remegő kezekkel haladjon az ember és a végén valami olyan készüljön, amin semmi sem látszik ebből az egészből. Nem lettem ideges! Volt időm és gondolkodási lehetőségem. Dönthetek, hogy átadom magamat teljesen a betegségeknek és mély depresszióba, önsajnálatba  süllyedek, vagy folytatom tovább az életem és megtanulok együtt élni vele, vagyis velük. Erre egyébként egy magánlevelezés is rámutatott. Úgy érzem, az életem teljes, a legszebb kort, korszakot élem és nem engedhetem meg, hogy ezt bármi is befolyásolja. Nem az életvitelemen, a tempómon kell változtatni, csak egészen egyszerűen a napjaimat kell kicsit átszervezni és megengedni magamnak azt a luxust, hogy amikor felhalmozódik a "munka", akkor segítsenek benne és a hétvégéken ne ezzel, hanem a családdal foglalkozzam.
Köszönöm a sok - sok aggódó levelet Nektek! Fejben viszont eldöntöttem, hogy nem leszek beteg, hanem boldog! Talán Apa az egyetlen, aki nem is igazán hajlandó tudomásul venni, hogy mik történtek velem az elmúlt hetekben, nem akar róla beszélni és talán így is van jól! Vannak nagyon - nagyon rossz napok (bár az elmúlt fél évhez képest azért jobbak), de ebből senki sem vesz észre semmit. Furcsa, de nem őrlődöm, nem fojtom el magamban, egyszerűen csak nem akarom beengedni a rosszat, nem hagyom, hogy a gondolataimba férkőzzön. Van három kisgyermek, akik számítanak rám és van egy szerető Férjem, aki a legnehezebb pillanatokban mindig ott volt mellettem, bár néha furcsán (MR vizsgálatra várva, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el, végig aludt mellettem a váróban, horkolva :D ), de ezek vagyunk MI! Szerintem nem is kell ennél több, mert minden jó, ahogy van és nem beletörődésből, hanem mert így tökéletes az életünk!

Azt hiszem megint kis fejtörést fog okozni, hogy mit is akartam kihozni ebből az egészből :D A lényeg! Annyira vagyok beteg (nem a leleteket tekintve!), amennyire engedem magamon elhatalmasodni!

2013. október 2., szerda

Egyszer fent, egyszer lent !

Akkor most elmesélem, hogy valójában mi is történt velem az elmúlt hónapokban, illetve a napokban érezhetően nem voltam jelen sehol. Az előrebocsájtom, hogy nem sajnáltatni szeretném magamat, de többen is kérdezték már, hogy mi is van velem 

Nem vagyok az a nagy orvoshoz járó típus, a gyógyszereket pedig egyenesen ellenzem. 7 hónapja nagyon rosszul lettem és kaptam egy beutalót a kardiológiára. Persze nem a közkórházat választva, hanem a szomszéd város igencsak kiemelt egészségügyi intézményébe kértem időpontot és nagy szerencsémre valaki éppen visszamondta, így másfél hét múlva mehettem is. Sajnos sem a doktornő, sem pedig az asszisztense nem vette a fáradságot, hogy legalább amíg bent vagyok (vagy bármelyik másik "beteg") letegye a szendvicsét a kezéből és a beszélgetést legalább arra a kis időre megszakítsák, mert bizony a belépésem és a kilépésem között 8 -10 perc telt el. Ebben az időben egy levetkőzés - felöltözés és 2 db "vizsgálat" volt benne. A doktornő közölte, hogy őt nem érdekli semmiféle kórelőzmény (a kardiológián nem számít kórelőzménynek a trombózis, ráadásul kétszer), csak az, hogy most miért mentem, de igazából erre sem volt kíváncsi, mert éppen valakit nagyon kibeszéltek.
Végeztem és még kb 2 napig puffogtam a nemtörődömségük, a közönyük miatt és ennyi. Néhány hét után viszont már sokkal rosszabb volt a helyzet, annyira, hogy a napi rutin feladatokat sem tudtam ellátni, sőt a munkámat sem :( Ekkor kértünk egy újabb beutalót, de most közkórházba, ahol is Anyukám kardiológusa 2 hét múlva adott időpontot. Döbbenet volt a különbség! Kedvesek, aranyosak voltak, kifaggattak, megfigyeltek, majd még meg is vizsgáltak. Hihetetlen! Végül átküldött azonnal egy másik osztályra, a Neurológiára. Nem igazán volt kedvem ott a 3 órás ücsörgéshez, de Anyuval jól elnevetgéltünk. Végre bejutottam! Szintén nagyon kedvesen fogadtak, de már nagyon mentem volna a gyerekekért, így a tüneteim nagy részét el sem mondtam. A doktornő viszont kis cselesen, de végzett több olyan vizsgálatot, amelyről azonnal megállapította, hogy nagyon is valós ok miatt mentem és felírt egy gyógyszert és egy MR beutalót. Nem sok reményt fűztem a gyógyszerhez, de este mégis bevettem (nem nyugtató, nem altató). Talán életem első éjszakája volt, amikor 3 óránál tovább aludtam, sőt! Reggel sokkal jobban voltam és napok alatt megszűntek a panaszok. A napjaim ismét a régiek lettek, sőt! Agyilag sokkal jobban felpörögtem, eltűntek a jegyzetpapírok, mert bizony volt olyan vásárló, akiről elfeledkeztem és egyre kellemetlenebb helyzetekbe kerültem :(
Mindenki ráfogta a fáradságra, a kevés alvásra, az esetleges depresszióra az egész létezésemet. A két doktornő azonban egyiknek sem látta jelét!
Tegnap megszületett az MR eredmény is. Sajnos a gyógyszert nem hagyhatom abba és hivatalosan mozgásszervi betegségem van, amelynek van ám neve is, de nem írnám most ide ki. Múltkor volt egy aranyos mondat egy cikk végén "Ez a betegség az életminőség romlásával jár, de a tartósságát nem csökkenti" :D

Mindent egybevéve! A két lelkiismeretes doktornőnek hála, közkórházban, nagyon jól vagyok, bár vannak mélypontok, amikor segítségre szorulok alapvető dolgokban, de ismét tudok "dolgozni", alkotni :)

Ma péntek (október 4 - e van)
Tegnap újabb vizsgálat után okosabb lettem és komolyan fontolgatom az előző, néhány hónappal ezelőtti kiemelt egészségügyi létesítmény hanyagságának jogi útra való terelését. A tegnapi kardiológiai vizsgálat ugyanis olyan eredményt hozott, ami egyrészről megnyugtatott, hogy valóban nem vagyok hipochonder, másrészt viszont nagyon aggasztó és veszélyes is :( A dolog évek óta fennáll és csak rosszabb lett, mert ha eddig komolyan vettek volna (beutalóval, telefonos időpontkérésnél "hány éves vagyok, milyen testalkat, hány gyermekem van" ? a válaszok után időpontot sem kaptam), akkor talán most nem veszélyeztetné az életemet :( Persze azon is elgondolkodtam, hogy főállású anyaként levonják a kötelező TB - t (4.200 Ft) és mint vállalkozó ezen felül teljes összeget is fizetek havonta (nem a minimumot!), de vajon mire is?
Persze, a mai világban a stressz szinte mindenkinél jelen van, de csak erre nem lehet ráfogni semmit sem! Korábban ( a rendszerváltás előtt) évente kellett kontroll EEG - re mennem 5 éves koromtól, egy betegség miatt és azért arra is emlékszem, hogy minden alkalommal igen komolyan kivizsgáltak (ma reggel az összes régi leletemet meg is találtam!) és valahogy akkoriban még valóban hivatásnak számított és tisztelet járt az orvosoknak, most pedig csak egy egyszerű munkahelynek tekintik és valahogy semmiféle felelősségérzetük sincs :(
12,5 éve, a nagylány születése után, a zárójelentés kiadásakor csak annyit mondtam az orvosnak, a néhány hét múlva szülő feleségének is hasonló fogadtatást, orvosi ellátást kívánok, mint amiben én, illetve mi részesültünk! Teljesen felháborodott. Vajon miért?