2016. október 20., csütörtök

Reagálás egy megjegyzésre

Ma reggel egy korábbi, vagyis igencsak régi ( 2013. január ) blogbejegyzésemre érkezett egy megjegyzés. Azt gondolom, hogy illik rá reagálnom.
Kedves Névtelen (!) megjegyzést író! Bevallom meglepett a reggeli megjegyzésed, nem is igazán tudtam hova tenni és rájönni sem arra, hogy mi volt a célod vele. Amennyiben esetleg bántani, felidegesíteni akartál, akkor ez nem igazán sikerült. Még mielőtt jönne a kérdés, hogy miért csak ennyi órával később reagálok a mondataidra, akkor elárulom, hogy nem nagyon foglalkoztatott a téma és volt más tennivalóm is. Nem, nem vagyok ennyire nagy és elfoglalt ember, de van egy életem. Az írásodból az derült ki, hogy sajnos Neked nem igazán sikerült. Biztosan nagy név vagy az alkotók között, esetleg sajnát levédett márkával is rendelkezel, bár Ők nem nem érnek rá alacsonyabb szintű blogokat olvasni, főleg nem ilyeneket. Igazándiból a soraid alapján inkább megsajnáltalak! Biztosan Te egy meg nem értett művész / alkotó vagy, aki igyekszik folyamatosan a tökéletes képet  mutatni,  a munkájában, a környezetében, a családjában, de lesősorban az anyaságban. Vagy tényleg Te vagy az a bizonyos ember, akiről az a blogbejegyzés szólt. Változnak az emberek, de sajnos vannak, akik életük végéig tele lesznek utálattal, de ezt nem merik nyiltan felvállalni és végül magukra maradnak. 
Nem, nem ülök a magas lovon, messze nem vagyok tökéletes ember (nem is szeretnék), vétek és vétettem sok hibát, ja és tényleg nem vagyok tökéletes anya (ennek ellenkezőjét soha sehol nem állítottam, nem írtam le), viszont a gyermekeimnek igyekszem jó példát mutatni és tisztességben felnevelni, társsal!
Akit érdekel az előzmény, az itt elolvashatja (blogbejegyzés és alatta a megjegyzések !) : http://bottyanlelke.blogspot.hu/2013/01/mar-megint-kiakadtam.html
U.i. : talán lejáratom magam és elfordulnak így többen tőlem, de legalább vállalom a nevemet!
Üdvözlettel: 
Anita