2012. január 13., péntek

Fonott kalács egészségesen

Azt hiszem, erre a blogra fogom áthozni a recepteket, mert számomra a lélekhez, legalábbis az enyémhez nagyon szorosan kapcsolódik. Imádok sütni és persze az édesség a mindenem, de jobban szeretem a magam által készítetteket

Íme egy egészséges fonott kalács


Igazából nincs pontos receptem hozzá, de amiből most készült:
500 g félbarna tönkölyliszt
25 g élesztő
kb. 0,5 dl tej
4 tk. nádcukor
1 cs. vaníliás cukor
2 tk. vaj
1 tojás (na ezt most kifelejtettem belőle)
kevés tejföl (most natúr joghurt volt csak)

a tejben felfuttatjuk az élesztőt, közben a többi hozzávalót összekeverjük, a tojást általában két részre veszem, hogy a tésztán kívül a tetejére is maradjon. Amikor már a tésztát rendesen átgyúrtuk, akkor 3 lehetőleg egyforma részre szedjük és rudakat sodrunk belőle. A 3 rudat a sütőpapíron összefonjuk és a tetejét megkenjük a maradék tojás felével. Kb 1 órán át letakarva, meleg helyen kelesztjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és újra megkenjük a tetejét a tojással és kb 25 percig sütjük

Ezt a kalácsot szoktam mazsolásan, illetve húsvétkor picit kevesebb cukorral elkészíteni. Fantasztikus illat van tőle a lakásban :o) Mi ugye öten esszük, így egy alkalommal el is fogy :o)

Érzéseim

Körülöttem már csend van, az egész család régen alszik, így végre eljutottam ide. Mostanság nagyon eltűntem, bár tudom ezt a blogomat annyian nem olvassák, de szerintem mindenkinek kell egy hely, akár egy papír, ahol kiírhatja magából az érzéseit, én ezt itt teszem meg, hátha segítek vele másoknak is. Az eltűnésem oka a munka, szerencsére.
Fejben már annyi bejegyzést írtam, éjszaka, alvás helyett, de valahogy nem jutottam el a gépig. A mostani lelkiállapotomat a hamarosan érkező lánc tükrözi majd. Annyi emberben tartom a lelket, de néha én is összezuhanok, így az idei évre Melerontól megkaptam azt a löketet, amire szükségem volt, a lánc az eredmény.
Szóval. Mostanság azon kapom magam, hogy visszamentem az időben 20 évet. Akkor még virágkötőként dolgoztam, amit nagyon szerettem. Imádtam az emberekkel foglalkozni, mindig kedves voltam, még akkor is, ha ezt nem viszonozták. A "munkába" sosem vittem be a magánéletem problémáit, viszont hazavittem naponta a "terhet" és mindig a szüleimen csattant. Most sajnos ugyanez van a családommal. Nem érdemlik meg! Ma Anyukámmal és a legkisebb gyermekünkkel volt egy ügyintézni valókkal teli délelőtt. Az az igazság, hogy jó volt kimozdulni itthonról és kicsit kikapcsolni. A munka miatt erre az elmúlt hetekben nem volt lehetőségem, megint túlhajtottam magam. Minden esetben azt érzem, ha nem vagyok 110 %-os, nem írok azonnal, akkor megkapom érte a magamét. Ezért is esett rosszul a héten két levél is. Az egyiknél a stílussal és a felszólító móddal volt problémám, a másiknál a felelősségre vonás, pedig egyszerűen csak a másik fél nem olvasta el 2 hét alatt az 5 emailem egyikét sem. Viszont most este kaptam egy köszönő levelet, persze mástól, hogy mennyire kedves és villámgyors vagyok, szóval sikerült visszazökkennem.
Nagyon fáradt vagyok mostanság, alig alszom valamit és ez sajnos a családon csapódik le. Nagyon türelmetlen vagyok velük. Nagyon sok problémánk volt az elmúlt másfél éveben, de igyekeztem nem úgy felfogni és tartani a lelket mindenkiben. Viszont nálam is véges a tűréshatár és ilyenkor elbújok a wc-be, vagy éjjel, amikor már mindenki alszik jól kibőgöm magam. Talán ez is oka annak, hogy inkább mások problémájával foglalkozom, így az enyém, a miénk nem fáj, nem nyomaszt annyira. Nekem szerencsém van, mert egy teljes, szerető család áll mellettem, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Sokan vannak szerető, megbízható társ nélkül, vagy esetleg senkiben nem bízhatnak meg annyira, hogy elmondhassák mi nyomja a szívüket. Bár ugye egy teljesen kívülálló mindig másképpen látja. Jó érzés, amikor néhány szóval, vagy esetleg egy történet elmesélésével tudok segíteni. Igen, elég sok történetem van, ami hol pozitív, hol negatív, bár hiszem, ezt az embernek meg kell élnie, hogy tudja később is merre menjen. Nem szabad mindent kikerülni, néha bele kell menni abba is, ami nem biztos, hogy jó. A férjem múlt héten meg is jegyezte a gyerekeknek "....ha Anyának valamit szeretnék elmondani, akkor emailt kell írjak, mert azt elolvassa és válaszol....". Ez tényleg így van, mert másokkal többet foglalkozom. Viszont azt is érzem, hogy mások problémái rajtunk is segítenek. Ahogy Meleron is írta " a mi problémáinkra is rávilágít". Ők ugyanannyit segítenek rajtunk a tudtukon kívül. Azt hiszem, ha ezek a levelezéseim nem lennének, akkor én is az a tipikus anyuka lennék, aki csak a pelenka tartalmáról tud beszélni, ha végre felnőtt szót hall, vagy már nem is tudom hol lennék a sok nehézség miatt. Viszont ami a legjobban engem is kikapcsol, a szó legszorosabb értelmében, az a gyöngyfűzés. Mindenki azt mondja, neki ezekhez az apró gyöngyökhöz nem lenne türelme, de valójában pont azok a kis apróságok segítenek. Amikor ott van az ember kezében a nem egész 2 mm - es gyöngy és elkezdi fűzni, akkor szinte megszűnik minden. Ahogy látom a fejemben a  mintát, ami sokszor az eredeti elképzelésemtől lényegesen eltér már félúton, mert abban az adott pillanatban más a lelki állapotom, akkor szabadulok fel igazán. Mindenkinek szüksége lenne valami hobbira, bár tudom ez több esetbe kivitelezhetetlen a sok munka, vagy az anyagiak miatt. Azt hiszem, tényleg sikerült megtalálni önmagam. Tudok segíteni másoknak, de magamat is meg tudom mutatni, ha nem is szavakkal teszem.
Most, ahogy ezeket a mondatokat leírtam jutott eszembe, hogy korábban mindig volt valaki, akihez hasonlítani akartam. Ugye fiatal fejjel még "én is azt szeretném megtanulni" , vagy "olyan alakot szeretnék, mint az XY-é". Persze ilyenkor jön a teljes kudarc. Sokszor bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk átlépni a saját korlátainkat. Viszont, ha fejben eljutunk odáig, hogy beismerjük "mi megpróbáltuk, de nincs hozzá képességünk", akkor eljutunk lassan önmagunkhoz. Ekkor lesz igazán önbecsülésünk, ekkor tudunk már tiszta fejjel gondolkodni és esetleg meglátni olyan apró dolgokat is, ami mellett korábban elmentünk.
Sokszor nézegetem a gyöngyfűzős blogokat, de valójában csak a behatásokra van szükségem, a formákra, a színekre, de ha nem érzem a késztetést, akkor nem állok már neki fűzni csak azért, mert másnál láttam, vagy ilyet láttam. Nem tudok menni a "trendi" után, csak a saját érzéseimet és elképzeléseimet tudom követni.
Nem kell beállni a sorba azért, hogy elfogadjanak, észre vegyenek, mert ha önmagadat adod, akkor RÁD találnak!
Lehet, nem vagyok annyira mégsem jó kereskedő, de most jutott eszembe egy pár hónappal ezelőtti üzenet. A kedves vevő, mert akkor már vásárolt tőlem korábban, írt egy üzenetet, miszerint a képeim egyenesen szarok (az ő szavai, nyilvánosan) és csak elriasztom a vevőket. Persze jól felidegesített és ki is zártam, hogy többet ne tudjon nekem még üzenetet sem írni. Aztán, amikor végre lehiggadtam rájöttem, ha nem tetszenek a képeim, akkor ne vásároljon tőlem semmit, mert nem egyszerűen a terméket, egy tárgyat vesz meg , hanem belőlem is egy darabot. Nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is szabad, mert az nem lenne egy egészséges világ, ha egyforma emberekből állna