tag:blogger.com,1999:blog-48949201178183965542024-03-13T15:56:21.212+01:00Bottyán LelkeA bonyolult lélek segítője
bottyangyongye@gmail.comTinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.comBlogger86125tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-257557596761250582016-12-27T09:40:00.001+01:002016-12-27T09:40:07.029+01:00Év végi összegzés?<div style="text-align: center;">
Szeretem megírni az év végén az összegzést és visszaolvasva látom, hogy a következő évem milyen volt az előzőekhez képest. Most talán kissé össze - vissza megyek majd az időben</div>
<div style="text-align: center;">
Ahogy közeledett a karácsony, úgy Sára egyre sűrűbben kérdezte, "Az idén Jézuska hogyan hozza az ajándékokat, hogy ne lássuk meg?" Mindig összeszorult a gyomrom erre a mondatra és tudtam, ki kell találnom valami megoldást, ami számára is elfogadható, mert nem szeretném, ha megszűnne számára a varázs, mert Ő még hisz Benne. Már tavaly karácsonykor kitaláltam, hogy az idén minden ajándék egyesével lesz becsomagolva és úgy kerül a fa alá, mert az elmúlt években inkább ajándékszatyorban kaptamindenki, hogy ezzel is óvjam a környeztet. Igen, igyekeztem odafigyelni, hogy minél kevesebb "szemetet" generáljunk még karácsonykor is, ezért is nem volt több mint 10 éve igazi karácsonyfánk. Most azonban mindent másképpen képzeltem el. Szerencsére a család is vevő volt az elképzeléseimre. Az ajándékokat még akkor becsomagoltam, amikor a gyerekeknek tanítás volt, így biztos lehettem benne, nem lát meg senki semmit. Arra azonban odafigyeltem, hogy a csomagolást később "újrahasznosíthassam" (ez utóbb kiderült sikeres volt). Rábeszéltek, hogy az idén legyen igazi fenyőfánk és igen, vágott. Egy ismerős kertész hozta, Ő is választotta ki. A korábbi években, amióta a szüleimmel lakunk, mindig úgy volt a karácsony, hogy előző nap este díszítettünk, gyerekekkel együtt, majd másnap, vagyis 24 - én késő délután lementünk Mamáékhoz és közben jött nálunk a Jézuska. Apu halála azonban mindent megváltoztatott. Ő nem szerette a karácsonyt, a rossz gyermekkori emlékek miatt, így igyekezett nem részt venni az "ünneplésben". Hihetetlenül hiányzott a morgolódása 😒 Végül azt találtam ki, hogy a Jézuska ír az idén egy levelet, hogy most éjszaka tenné az ajándékokat a fa alá, amit persze csak 24 - én késő délután lehet kibontani. A család szerint nem bizonyult túl jó ötletnek, mert Sára úgysem tudja megállni majd, de én hittem Benne. Az idén hatalmas, terebélyes fánk lett végül és Sára is elfogadta, hogy nem lehet az ajándékokhoz nyúlni (így csak számolgatta őket). A gyerekek inkább a karácsonyfával voltak egész nap elfoglalva és hihetetlenül boldogok voltak a fa miatt, mert tényleg nem volt még ekkora és ilyen szép fánk. Hihetetlen, hogy közben végig Apura gondoltam, annyira hiányzott a morgása, a tiltakozása 😒 A gyerekek öröme viszont határtalan volt, ahogy bontogatták a csomagokat. </div>
<div style="text-align: center;">
Másnap, szintén a korábbi karácsonyokkal ellentétben jöttek hozzánk, vagyis jöttek valakiért. Elvitték az egyik kiskutyát (aznap pont 7 hónaposak voltak), akit karácsonyi ajándéknak szántak (nem, nem gyerek mellé!). Leírhatatlan érzés volt, hogy aznap családhoz kerül (pedig itt is jó dolga volt), majd másnap látni a fotót, hogy mennyire örült neki valaki. Azt nem lehet szavakba önteni 💗</div>
<div style="text-align: center;">
Apu halála sok mindent megváltoztatott. Az első angol cocker alom nem sokkal azelőtt született és felfoghatatlan volt számomra, hogy egyszerre ott van az új élet és a múlandóság. A kicsik születésénél végig ott voltam (segítséggel születtek), majd Apu haláltusáját is szinte végignéztem és az utolsó utáni pillanatokban, percekben és órában is mellette voltam, amíg el nem vitték. Hatalmas a szakadék a két érzés között. Onnantól viszont számomra jött a mélyrepülés, a szakadék. Itt van a családom, akikről gondoskodnom kell így vagy úgy, de számítanak rám, azonban egy részem Vele halt. Igazából hosszú heteken keresztül csak a testem volt jelen. Nem akartam dolgozni, nem érdekelt semmi. Majd jött a szeptember, az iskolakezdés és ekkor vissza kellett jönnöm, mert valaki felrázott. Sára elsős lett és továbbra is a speciális iskolába járt, vagyis folytatta, de észre kellett vennem, hogy megváltozott, nem önmaga volt pár hét múlva. Egy ideig magamban tartottam, majd szép lassan elkezdett kijönni belőlem a nemtetszés és ez egyre hangosabb volt. Szerencsére a család is hamar észrevette, hogy valami nem stimmel. Sárát a lehető leghamarabb ki kell venni abból a közegből, de sajnos mi nem tehetjük, csak a Bizottság. Idegtépő hetek következtek. Kb úgy éreztem magam, mint amikor Sárával a műtőasztalon feküdtem és tudtam Ő már jól van, elvitték (kivitték Apához) és utána akartam menni, de nem lehetett, nem mozdulhattam, nem is tudtam, a szó legszorosabb értelmében meg volt kötve a kezem. Apa hihetetlen sokat segített és szerencsére Sára átmehetett másik iskolába és újra visszakaptuk Őt 💗 </div>
<div style="text-align: center;">
Lassan magamon is éreztem az elmúlt hónapok negatív hatásait. Sajnos az egyik "betegségem" ideg alapon nagyon durván elfajult, ezért úgy döntöttem, hogy a hajfestésnek is véget kell vetnem. Majd amikor már lenőtt a festék, akkor szembetűnő lett a változás. Megőszültem! Az eredeti hajszínem teljesen kifakult és elég sok ősz hajszál tarkította (tarkítja). Korábban mindig úgy éreztem, hogy nem is vagyok annyi idős, amennyi, csak papíron, mert kb 19 évesnek éreztem magam, de most nem, nagyon nem. Most a tükörbe nézve azt a 42 éves, ráncos, őszülő, megereszkedett nőt látom, aki valójában vagyok. Nem sajnáltatni akarom magam, de ez az év úgy érzem megtört teljesen és ott sírok, ahol senki sem lát. </div>
<div style="text-align: center;">
Tudom és érzem, hogy össze kell szednem magamat, de most még nem megy. Felelős vagyok a családomért, vagyis a Férjemért, a gyermekeinkért, az Anyukámért (akit nagyon szeretek, de néha Ő a negyedik gyerekem), de úgy érzem értem senki nem felel. Tudom, fel kell állni és tovább menni, újra felépíteni mindent és megtalálni önmagam.</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-3275750355622614332016-10-20T15:22:00.002+02:002016-10-20T15:47:18.294+02:00Reagálás egy megjegyzésre<div style="text-align: center;">
Ma reggel egy korábbi, vagyis igencsak régi ( 2013. január ) blogbejegyzésemre érkezett egy megjegyzés. Azt gondolom, hogy illik rá reagálnom.</div>
<div style="text-align: center;">
Kedves Névtelen (!) megjegyzést író! Bevallom meglepett a reggeli megjegyzésed, nem is igazán tudtam hova tenni és rájönni sem arra, hogy mi volt a célod vele. Amennyiben esetleg bántani, felidegesíteni akartál, akkor ez nem igazán sikerült. Még mielőtt jönne a kérdés, hogy miért csak ennyi órával később reagálok a mondataidra, akkor elárulom, hogy nem nagyon foglalkoztatott a téma és volt más tennivalóm is. Nem, nem vagyok ennyire nagy és elfoglalt ember, de van egy életem. Az írásodból az derült ki, hogy sajnos Neked nem igazán sikerült. Biztosan nagy név vagy az alkotók között, esetleg sajnát levédett márkával is rendelkezel, bár Ők nem nem érnek rá alacsonyabb szintű blogokat olvasni, főleg nem ilyeneket. Igazándiból a soraid alapján inkább megsajnáltalak! Biztosan Te egy meg nem értett művész / alkotó vagy, aki igyekszik folyamatosan a tökéletes képet mutatni, a munkájában, a környezetében, a családjában, de lesősorban az anyaságban. Vagy tényleg Te vagy az a bizonyos ember, akiről az a blogbejegyzés szólt. Változnak az emberek, de sajnos vannak, akik életük végéig tele lesznek utálattal, de ezt nem merik nyiltan felvállalni és végül magukra maradnak. </div>
<div style="text-align: center;">
Nem, nem ülök a magas lovon, messze nem vagyok tökéletes ember (nem is szeretnék), vétek és vétettem sok hibát, ja és tényleg nem vagyok tökéletes anya (ennek ellenkezőjét soha sehol nem állítottam, nem írtam le), viszont a gyermekeimnek igyekszem jó példát mutatni és tisztességben felnevelni, társsal!</div>
<div style="text-align: center;">
Akit érdekel az előzmény, az itt elolvashatja (blogbejegyzés és alatta a megjegyzések !) :<a href="http://bottyanlelke.blogspot.hu/2013/01/mar-megint-kiakadtam.html"> http://bottyanlelke.blogspot.hu/2013/01/mar-megint-kiakadtam.html</a></div>
<div style="text-align: center;">
U.i. : talán lejáratom magam és elfordulnak így többen tőlem, de legalább vállalom a nevemet!</div>
<div style="text-align: center;">
Üdvözlettel: </div>
<div style="text-align: center;">
Anita</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com13tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-57655579338663044342016-09-22T08:14:00.001+02:002016-09-22T08:14:15.054+02:00Az elmúlt időszak margójára<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOa-O2yHOPFPl1Vp1PxvBZ7I_9ac5CXHmqoV6y1sujnPr4C0RSW1tNZVia0j8FVYElfQDpGeRB3ny_KWfj_oVBOto4N5hFYkYxLyxV_YYh7K_hfGsSh76MNsZb8vQ9Sf4QBOQqldtYcH3G/s1600/14408909_1072955022817609_1479775236_n-crop.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="176" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOa-O2yHOPFPl1Vp1PxvBZ7I_9ac5CXHmqoV6y1sujnPr4C0RSW1tNZVia0j8FVYElfQDpGeRB3ny_KWfj_oVBOto4N5hFYkYxLyxV_YYh7K_hfGsSh76MNsZb8vQ9Sf4QBOQqldtYcH3G/s320/14408909_1072955022817609_1479775236_n-crop.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Tegnap kihasználtam a jó időt és szerintem a nagyon kedves szomszédok türelmét is és két zsalugáteres ajtót, ami anno a régi házunk konyha ajtaiai voltak, lecsiszoltam. A több mint 13 évvel ezelőtti, nagyon is tisztességesen lelakkozott ajtók jól kifogtak rajtam :) Itt a képen a bal oldali van készen, illetve mellettük a régi, bontott ablakeretek, így már tudom majd festeni őket, hogy valami új szülessen belőlük.</div>
<div style="text-align: center;">
Szükségem van valami újra, valami talakításra ismét, mert a lelkem nem jó. Több hónapja nem alkottam. Tegnap azt éreztem, hogy ki kell tisztítani a fejemet, túl kell lennem, lépnem bizonyos dolgokon. Nagy zavar van bennem és ilyenkor szükségem van a változásra, ami általában a lakásban, átalakításában nyilvánul meg. Most a dolgozóm az, ahol valami nem jó, ahol pillanatnyilag nem azt érzem, amit kellene.</div>
<div style="text-align: center;">
Májusban a kiskutyák születése (tervezett és teljesen hivatalos alom!), majd Apu betegsége és hírtelen halála a nyár közepén, teljesen felborított mindent :( Egyszerűen nem találom a helyemet, képtelen vagyok koncentrálni, alkotni, feleségnek és anyának lenni.</div>
<div style="text-align: center;">
Kb 3 hete megint feltettem a megmaradt árukészletem egy részét eladásra, amely kb 1 hétig jelentett változást, de ismét visszasűlyedtem. Múlt héten a Férjemtől is megkaptam a magamét, hogy nem arra koncentrálom, amire kellene, illetve legfőképpen semmire, csak csapongok, türelmetlen vagyok és kiabálok. Szerinte az ékszerkészítést hanyagolnom kellene, helyette a kutyákra fordíthatnék több időt, de azt is tudja, hogy az ékszerek mit jelentenek nekem. Na, így még inkább összezavart! Nem, nem akarok lemondani az ékszerekről!</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt hetem arról szólt, hogy a gyöngyeimet rendezgettem, próbáltam fűzésmintákat keresni a neten, de ez sem volt jó. Tegnap a csiszolás közben ismét elkezdett tisztulni a fejem, bár ez hozta az újabb kérdéseket. A dolgozómmal valamit kezdenem kell első lépésként, de mit? Próbálom a félretett bútorokat ismét előszedni, de több dologhoz kötve vagyok, pl padlásfeljáró létra megközelítése, a falaknál több helyen törések (derékszögek hiánya), korábbi erkélyajtó (a nappali felől is ki kéne nézni valahogyan), fessek, ne fessek. Ezek mind - mind olyan apróságoknak tűnnek, de tudom, hogy nekem ez jelenti a kitisztulást, ha alakíthatok valamit a környeztetemen. Szükségem van a változásokra.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt napokban előkerült a karácsonyi téma, ami tudom még távolinak tűnik, de nem lehet elég korán elkezdeni készülni rá :D Tegnap délután elővettem az illatosított gyertyáimat és meglepő módon sokat segítettek (most is itt illatoznak mellettem :) ).</div>
<div style="text-align: center;">
Azt hiszem ma nekiállok bútort festeni és jövő héten már teljes erőbedobással igyekszem újra alkotni, bár talán inkább varrni fogok, mert jönnek az ötletek, amelyekhez még a gyöngyöket is fel tudom használni :D </div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-10441443437747819242016-08-16T07:15:00.000+02:002016-08-16T07:20:30.738+02:00Valami véget ért<div style="text-align: center;">
Két hete már leírtam a szomorúságot, amely ért minket. Mindvégig a tegnapi naptól féltem és szerettem volna már "túl leni" rajta.</div>
<div style="text-align: center;">
Július 31 - én, éjszaka Apukám örökre elaludt :( Gyorsan elvitte Őt a gyilkos kór, 6 hét alatt, így szinte felfogni sem volt időnk, de mindvégig velünk volt, mellette voltunk. Anyuval mi készítettük Őt elő az utolsó útjára, amelyre sokan azt mondják, nem lettek volna képesek rá. Én is féltem tőle, féltem attól, hogy milyen lesz, milyen egy halott teste, érintése, látványa és hogy valóban képes leszek - e arra, hogy megtartsam az ígéretemet. Ott, abban a pillanatban, azokban a percekben, abban a két órában valami más járt a fejemben. Ott feküdt Apukám és megadhatom Neki azt a végtiszteletet, amelyet idegen kezek nem adhatnak. Nem sírtam, csak néztem Őt ahogy megállapítja az orvos a halálát, ahogy később beteszik a "zsákba" és a kaporba, majd elviszik Őt csendben. Majd amikor visszajöttem a családomhoz és a Férjem mellé bújtam az ágyban, akkor jött elő minden, akkor törtek rám az érzések és akkor tudtam végre sírni.</div>
<div style="text-align: center;">
Ez az élet rendje és legalább nem szenvedett sokat mondja mindenki. Valójában hosszú évek óta mindent elkövetett, hogy jóval korábban menjen el és saját maga állított falak között börtönben éljen, végül viszont nem az vitte magával. Emlékszem Apukámra, akit sokan vádoltak azzal, hogy nem is szeret, nem foglalkozik velem, de ez nem így volt. Amikor nehéz helyzetbe kerültem, akkor is "csak" Ő vette észre rajtam, Ő mondta ki, soha nem hozott meg helyettem döntéseket, nem próbált meg irányítani, de segített, mert szeretett. Sajnos évekkel később az ital hatására nagyon más ember lett és ezért egyre több volt a hangos szó és a tettlegesség. Sajnos a gyerekek csak morzsákat kaptak az igazi szerető Papából. Azt gondoltam, hogy a rossz emlékekkel nem foglalkozik, vagy nem is emlékszik rájuk, de a halála előtt kb két héttel mindenért bocsánatot kért tőlem és a legtöbb dologra élesen emlékezett, ahogyan én is. Mint kiderült, csak tőlem kért mindenért bocsánatot.</div>
<div style="text-align: center;">
Amikor megtudtuk, hogy mennyire beteg, akkor nem is vettem róla tudomást, mert nem hittem el. Majd láttam a folyamatos hullámvölgyet, de ez még hihetetlenebbé tette számomra. Sajnos Vele nem lehetett beszélni soha a halálról, vagyis mindig leegyszerűsítette ezt a kérdést. Annyit mondott csak, hogy hozzá ne járjon ki senki a temetőbe. Ragaszkodtam hozzá, hogy itthon legyen velünk elhamvasztása után. Anyu, akivel 45 évig éltek házasságban, azt mondta, egyáltalán nem biztos abban, hogy képes itthon együtt élni a hamvaival, de végül belátta, hogy igazam van. Így már lassan másfél hete az urnája és fényképe mellett "közlekedünk". Szegény "végignézhette", amint kipakoljuk a műhelyét, melyre a gyűjtögetés volt a jellemző, ahova nem igazán tehettük be a lábunkat soha és pakolás közben meg is értettük, hogy miért volt ez így. Ahányszor elmentem most mellette mindig ránéztem és "boldog" voltam, amiért itt van velünk.<br />
Szombaton volt a születésnapom, de nem éreztem. Egész nap az járt a fejemben, hogy mennyire nehéz volt Őt minden születésnapnál, vagy ünnepekkor felcsábítani magunkhoz a lakásban. Előttem volt egész nap a kép, ahogy állni szokott a lépcsőház ajtajában, a szekrényre támaszkodva, külső szemlélőként és a megfelelő pillanatot várta, hogy elköszönhessen és visszamehessen a saját kis "világába".</div>
<div style="text-align: center;">
Tegnap a templomban végső búcsút vettünk Tőle és este már a kertben került végső nyugalomra.</div>
<div style="text-align: center;">
Valahogy olyan, mintha el sem ment volna, hanem itt lenne köztünk ugyanabban a csendes magányában, ahogyan az elmúlt években élt</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-86725392237184889072016-07-31T11:04:00.006+02:002016-07-31T11:05:21.757+02:00Szállj, szállj sólyom szárnyán.........<div style="text-align: center;">
"<span style="background-color: #bacdd8; color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif; font-size: 14px; line-height: 22px;">Kell még egy szó, mielőtt mennénk,</span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="background-color: #bacdd8; color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif; font-size: 14px; line-height: 22px;">Kell még egy ölelés, ami végig elkísér, </span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="background-color: #bacdd8; color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif; font-size: 14px; line-height: 22px;">Az úton majd néha, gondolj reám, </span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="background-color: #bacdd8; color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif; font-size: 14px; line-height: 22px;">E</span><span style="background-color: #bacdd8; color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif; font-size: 14px; line-height: 22px;">z a föld a tiéd, ha elmész, visszavár."</span></div>
<div>
<span style="color: #3a3a3a; font-family: "helvetica" , "arial" , sans-serif;"><span style="font-size: 14px; line-height: 22px;"><br /></span></span>
<br />
<div style="text-align: center;">
Tartozom ismét egy vallomással, mert talán többeteket megbántottalak az utóbbi hetekben, vagy nem értettétek a viselkedésemet. Sajnos ma van az a nap, amikor meg kell indokolnom :(</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Éjszaka Apukám elaludt, örökre :( </div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt napokban a sírás hullámokban tört rám és tegnap sajnos már ahogy fogtam a kezét, akkor sem tudtam visszatartani. Nem szenvedett és nagyon gyorsan ledöntötte Őt a halálos kór, szinte felfogni még mi sem tudtuk, nemhogy Ő. Itthon, a saját ágyában, a családja mellett távozott.</div>
<div style="text-align: center;">
Aki ismerte Őt tudja, nem volt egyszerű ember. Sokat is veszekedtünk és sokak számára úgy tűnt, hogy nem is törődik velem. Mindig tudtam, hogy mennyire szeret és valójában nagyon is figyelt rám. Két hete bocsánatot kért tőlem mindenért, még az italért is. Nem Ő volt a világ legjobb Nagypapája, de a gyerekek ennek ellenére imádták (ebben a pillanatban a legkisebb még nem is tudja, hogy Papa nincs többé).</div>
<div style="text-align: center;">
Mindig azt mondta, ha egyszer meghal, ne csináljunk semmi felhajtást, csak hamvasszuk el és szórjuk a csatornába és ne álljon ott felette senki. Itthon lesz velünk, mert képtelen lennék temetőbe "kivinni", itt van a családja és így mindig együtt lehetünk a későbbiekben is.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Valószínűleg most egy hosszabb szabadságra megyek, vagyis az augusztus hónapban nem tudok megrendeléseket készíteni, csak a meglévőket tudom postázni.</div>
</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-8380590179579573202016-05-29T09:28:00.002+02:002016-05-29T09:28:44.472+02:00Valami új születik<div style="text-align: center;">
Azt hiszem nagyon sok miértre illik választ adnom, de elsődlegesen a miért is hallgatok ilyen sokat? :)</div>
<div style="text-align: center;">
Lassan 2 éve, hogy úgy döntöttem, befejezem az alkatrészezést és csak ékszereket fogok készíteni. Akkortájt történt még valami, aminek semmi köze az addigi tevékenykedéseimhez. </div>
<div style="text-align: center;">
Nagyon szeretem a kutyákat, illetve kettő olyan fajta van, akiket különösen. Az egyik a puli (szomszédokra való tekintettel inkább csak csodálójuk maradok), a másik az angol cocker spániel. Velük bővült a családunk anno és azóta is. Belecsöppentünk valami teljesen más világba, ami olykor hihetetlen, olykor mesés, olykor pedig hatalmas csalódás. Itt szintén folyamatos hullámvasúton ülünk és néha nem tudjuk, hogy az a hétvége hogyan is végződik. Megismerkedtünk sok nagyon kedves emberrel, akikkel amúgy a sors soha nem hozott volna össze, mert annyira más a világunk.</div>
<div style="text-align: center;">
A hétvégéink már nem csak családi programok, hanem kiállítások is egyben, folyamatos stresszel. Igen, úgy döntöttünk, hogy tenyészteni fogunk! Hivatalosan, nem szaporítóként, ahogy ezt többen gondolják.</div>
<div style="text-align: center;">
Igen, a mi kutyáink első pillanattól olyan odafigyelést, gondoskodást kapnak, amelyet sokan el sem tudnak képzelni. Minőségi tápokon nevelkednek, a környezetükre odafigyelünk (van olyan betegség, amely ezzel már elkerülhető), folyamatosan velünk vannak, a család részei és igen, a lakásban vannak velünk (természetesen van hatalmas kennel is a mozgásra), folyamatosan kozmetikázva vannak + itthon is fürdenek, fésülködnek, kiállításokra járnak, ahol eredményeket produkálnak, genetikai szűréseik vannak, stb....</div>
<div style="text-align: center;">
Többen kérdezték már, hogy ez megéri -e? Miért nem hozunk le almokat és adjuk el úgy a kutyákat, miért kell törzskönyv, stb................?</div>
<div style="text-align: center;">
Nem SZAPORÍTUNK! Nem hozunk le almokat, csak a pénzért! A kutya egy élet, egy nagy - nagy felelősség! Betartunk minden szabályzatot, amelyet a nemzetközi "szövetség" előír!</div>
<div style="text-align: center;">
A fentiekről itt tovább nem kívánnék magyarázkodni, jöjjön a lényeg :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Kedd éjszaka megszületett az első alom, így most majd egy hónapig gyesen leszek a kicsikkel és persze az anyukával :) Mondjuk most vasárnap van és kb úgy érzem magam, mintha én szültem volna. Nem mozdulok el itthonról, folyamatosan segítek az etetésben és igen, még éjszaka is és úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger és teljesen szét vagyok esve :D Olyan ismerős az érzés :D Az anyukára ugyanúgy odafigyelek, ahogy a kicsikre. Ismét valami ismeretlennel találkoztam és bevallom, a szülésnél jó, hogy jött segítség, vagyis annál sokkal több volt, ugyanis fel sem fogtam igazából mi történik, csak ültem és néztem végig.</div>
<div style="text-align: center;">
A gyermekeinknek nagy - nagy hálával tartozom, mert pl pénteken Ők tartottak életben, Ők segítettek <3 Ott vannak Ők is és nem láb alatt, nem csak jönnek és nézegetnek, hanem kiveszik a részüket mindenben és tényleg hatalmas segítséget jelentenek :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Most is az ékszerek kerülnek háttérbe, vagyis megrendelésre nem tudok készíteni az elkövetkező 1 hónapban semmit, csak a készleten lévőket tudjátok addig megvásárolni. Utána ígérem újult erővel készülnek ismét :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Majd a piciket is megmutatom, de most még sehol sem láthatóak</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-59566945350136978752016-01-04T10:45:00.000+01:002016-01-04T11:07:28.683+01:00Az idei első "munkanap"<div style="text-align: center;">
Pár napja már kiírtam magamból a tavalyi év összegzését, így most az idei első "munkanap" ismét csak írok :)</div>
<div style="text-align: center;">
Ma reggel elindult itthon az élet, Apa reggel elment dolgozni (pedig szabadságon van), gyerekek pedig iskolába, így csend és nyugalom honol, bár a kutyák azért gondoskodnak a lábam alatt némi életről :)</div>
<div style="text-align: center;">
Ma reggel más volt, mint ilyenkor az ünnepek után szokott lenni, mert általában várom a végét, vagyis inkább a csendet, de most inkább az ürességet érzem. Ezt az első hetet még az aktív pihenésnek szántam, mert a "dolgozómat" szeretném kicsit az új elképzeléseimhez igazítani, amelynek a része, vagyis a kiindulási alapja, hogy össze kellene még raknom egy szekrényt és pakolászni, mert szeretném, ha minden kéznél lenne.</div>
<div style="text-align: center;">
December elsején még olyan távolinak tűnt minden, vagyis az ünnep, de már megtanultam, nem szabad sürgetni semmit, így tényleg igazi volt a várakozás :) Talán azzal kezdődött minden, hogy új adventi naptár készült a gyerekeknek és az első hétvégén elmentünk az adventi vásárba. Alaphelyzetben nem szeretem a tömeget, de az adventi időszak más. Szeretek a karácsonyi vásárba bemenni a nagy tömegbe. Apa meg is jegyezte a gyerekeknek, hogy biztos még sokszor el kell oda vigyen az ünnep előtt. A másik, ami szinten már perverz, hogy ilyenkor a tömegben imádok plázázni, főleg az utolsó napokon, amikor mi csak sétálunk és nézelődünk és nézzük, ahogy a sok ember szinte céltalanul, kapkodva rohangál üzletről üzletre, sok szatyorral a kezükben és próbálnak valami ajándékszerűséget vadászni még. Az idén, vagyis tavaly már, először mi is kicsit megkéstünk, mert csak december elején vettük meg a kigondolt ajándékokat, de nem csak ebben volt más. A karácsonyi vásárba csak egyszer mentünk vissza, nem mentünk be a tömegbe plázázni és szinte nem is mentünk sehova. Tényleg az advent a várakozásról szólt és számomra a nyugalomról. Jó volt itthon lenni, nem gondolni semmire, nem kapkodni, nem rágörcsölni az ünnepre. </div>
<div style="text-align: center;">
Gyorsan eljött december 23 - a reggele, amikor is mi fel szoktuk állítani a fát, vagyis csak be a helyére. Ez minden évben okoz feszültséget, ahogy most is, de most átléptem rajta és vártam az estét, amikor díszítünk majd. Valahogy ez is más volt. Nem volt hangoskodás, a gyerekek nem vívtak, hogy valamelyik éppen nem jó helyre akasztja fel a díszeket, vagy túl sok kerülne egy helyre. Nyugalom és béke volt.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt két hétben sikerült sokat aludnom és tényleg csak a családdal lennem. Voltak napok, amikor a számítógépre csak ránéztem, vagy éppen be sem kapcsoltam. Egyszerűen ki akartam zárni mindent, pedig nem is így terveztem. Azt gondoltam, reggelente majd nézelődök a neten, keresem az inspiráló fotókat amíg a család alszik. Nem lett belőle semmi, ahogy abból sem, hogy majd fejben összerakom az idei évet, az új elképzeléseimet. Teljesen kikapcsoltam, ami itthon eddig még soha nem sikerült.</div>
<div style="text-align: center;">
Lehet, hogy tényleg öregszem, de a család, a nyugalom már sokkal többet jelent bármi másnál. Tudom, ha nekikezdek mindannak, amit elterveztem, akkor menni fog. Ugyan megint kaptam negatív energiát, visszahúzást, de már csak szavakban ért el hozzám, a lelkemre, a gondolataimra nem hatott. Ennek fényében nagyon kíváncsi vagyok milyen is lesz ez az év.<br />
Tegnap, vagyis január 3 - án "lebontottuk" a karácsonyfát délelőtt. Szinte minden évben ezen a napon szedjük le, de még soha nem esett ennyire nehezemre. Amíg fel volt díszítve, addig végig csodáltam, mert ennyire még nem tetszett egyik karácsonyfánk sem. Nem azért volt más, mert a díszek nagy részét én készítettem, hanem számomra valami különleges nyugalmat árasztott és teljes mértékben olyan volt, mint mi. Még a kutyáktól is sikerült megóvnom :) Szívesen néztem volna még tovább, de számára is kínzás lett volna még a lakásban napokat eltölteni, hisz ő kertbe való, de a legelegánsabb vendég volt, aki valaha is nálunk járt.</div>
<div style="text-align: center;">
Soha nem teszek újévi fogadalmat. No nem azért, mert akkor be kellene tartanom, hanem egyszerűen feleslegesnek tartom. Amit viszont érzek, tudom, hogy sok mindent másképpen kell tennem és nem csak az idén. Apa pár hete azt mondta, hogy hiányzik Neki az a nő, aki még az esőnek is tudott örülni, mert mindenben meglátta a szépet, a jót és sajnos valahol ez a nő eltűnt, a feledés homályába merült. Nem fogok rágörcsölni, mert tudom, ahogy alakul a környezetem, úgy fogok én is visszatérni.</div>
<div style="text-align: center;">
Ezeknek a fényében kezdem meg a 2016 - os esztendőt :)</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-36671490335439014172015-12-26T10:53:00.004+01:002015-12-26T10:53:58.058+01:002015 év összegzése<div style="text-align: center;">
Nagyapám mindig mondta, hogy majd meglátom, ahogy öregszem, az évek egyre gyorsabban eltelnek majd. Akkor gyerek fejjel nem hittem Neki, de valóban, egyre jobban érzem. Az idei év még gyorsabban eltelt, mint az előző.</div>
<div style="text-align: center;">
Az év eleje ott folytatódott, ahol tavaly karácsony előtt, szinte az utolsó napon véget ért, vagyis folytattam a lakásfelújítást. Kicsit elmentem más irányba, a romantikusabb stílus felé. Így eldöntöttem, hogy a meglévő bútorainkból hozom ki a lehető legtöbbet, így nekikezdtem a felújításuknak, átfestésüknek. Közben végre a konyhát is fel tudtuk újítani, vagyis egy egyszerű munkalapcsere már önmagában is csodákra képes, illetve a meglévő bútorokat festettem / festettük át. Sajnos itt lett nagyon beteg a nagylányunk, ami az egész évünkre rányomta a bélyegét. Itt valahol elveszítettem a fonalat és nem is tudtam visszatalálni önmagamhoz, így sajnos az ékszerek még inkább háttérbe szorultak, csak a nagylánnyal foglalkoztam, illetve folytattam a felújításokat, sokszor Őt is bevonva a "munkába".</div>
<div style="text-align: center;">
Fejben annyi elképzelésem volt, hogy milyen ékszereket szeretnék elkészíteni, de e lelkem nem vitt rá, illetve sajnos az igények sem. Megpróbáltam ez utóbbihoz igazodni, de nem ment, így szinte csak megrendelésekre "dolgoztam". Közben bennem is valami megváltozott. Ismét nem találtam a helyemet.</div>
<div style="text-align: center;">
Minden energiámat, figyelmemet a nagylányunkra fordítottam és teljesen megváltozott a kapcsolatunk. A mai napig az jár a fejemben, amit akkor februárban éreztem végig azokban a napokban, hogy bármikor elveszíthetjük Őt.</div>
<div style="text-align: center;">
Év közben új, eddig ismeretlen világba csöppentünk, nagyon sok élménnyel lettünk gazdagabbak, mert bővült a családunk két négylábú taggal, illetve eredményekkel. Azokon a hétvégéken teljesen ki tudtam kapcsolni, amíg a kiállításokon voltunk, de mégsem sikerült annyi pozitív energiát összegyűjtenem, hogy alkotni tudjak ismét.</div>
<div style="text-align: center;">
Nyáron sikerült eljutnunk nyaralni is, ami eddig még soha nem fordult elő. 10 napig csak mi öten voltunk és ez idő alatt teljesen kikapcsoltunk, feltöltődtünk. Hatalmas élmény volt, mert eddig a gyerekek még soha még egy táborban sem voltak, nemhogy nyaralni.</div>
<div style="text-align: center;">
Ez után jött egy újabb idegeskedés, mert a legkisebb gyermekünk SNI -s és speciális iskola kellett Neki, ahova nem volt egyszerű bekerülni (bürokrácia miatt) és közben azt is ki kellett találni, hogy a nagylányunk hova megy továbbtanulni.</div>
<div style="text-align: center;">
Ezek után még inkább leengedtem és bizony voltak napok, amikor csak ültem a gép előtt és játszottam, mert nem jött belülről semmi.</div>
<div style="text-align: center;">
A tavaly kialakított étkezőt megkaptam hobbi szobának, így egy régi nagy vágyam vált valóra.</div>
<div style="text-align: center;">
Jött az adventi időszak és az utolsó pillanatban még beesett rendelés, amikor már az új terveimet szerettem volna megvalósítani, de talán egész évben ez volt az egyetlen, ami terv szerint ment. Hosszú évek óta nagyon szerettem volna megtanulni varrni, bár korábban már voltak próbálkozásaim, vagyis a kényszer vitt rá, de most más szerettem volna és nagyon eltökélt voltam. Eldöntöttem, hogy az idei dekoráció más lesz, mint eddig volt, mert én fogom elkészíteni. A végén annyira "belejöttem", hogy még karácsonyfadíszeket is varrtam :) Persze az elképzeléseimmel a család ismét nem értett velem teljesen egyet, pl a fának miért kell annyira fehérnek lennie majd? Nálunk az a szokás, hogy az adventi időszakban az egész lakás folyamatosan díszbe öltözik és december 23 - án délelőtt a fa bekerül a helyére (évekig nagy műfenyőnk volt és ennek összerakása időigényes, illetve feszültségektől egyáltalán nem mentes volt), ami az idény egy hatalmas gyökeres fenyőfa lett és este, vacsora és fürdés után pizsamába díszítjük együtt közösen a fát. Szerencsére az idén sikerült olyan díszeket is vásárolni, amelyek mindenkinek tetszettek, de ott volt mellette az általam nagyobb mennyiségben varrott díszek is. Már amikor elkezdtük, vagyis csak az égők voltak fent, akkor elhangzott "Utálom, hogy Anyának mindig igaza van" kezdetű mondat :D Én mindvégig 100 % - ban biztos voltam az elképzelésemben, de ahogy a gyerekek díszítették a fát, már nem csak én láttam, amit szerettem volna. Régen éreztem azt, amit akkor és ezekben a pillanatokban is, sikerült egy teljes mértékben ránk jellemző fát készíteni, díszíteni és a díszek nagy részét is én varrtam .</div>
<div style="text-align: center;">
Nem tudom mit hoz a jövő év, de az idei tele volt érzelmi hullámvasúttal. Vannak elképzeléseim, hogy mit szeretnék, melyik úton továbbmenni jövőre és tudom, a családom bárhogyan is döntök 100 % - ban mellettem áll.</div>
<div style="text-align: center;">
Köszönöm Mindenkinek az idei figyelmet, sok kedves mondatot és a megrendeléseket, a bizalmat! Kívánok Mindenkinek egy Olyan Boldog Új Évet, amelyet elképzelt magának! <3</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-20906031102776180612015-08-13T14:48:00.002+02:002015-08-13T14:54:15.661+02:00Megint eltelt egy év<div style="text-align: center;">
Na nem az utolsó blogbejegyzésem óta, hanem ma egy gyertyával több van a képzeletbeli tortámon és most van 1 éve a napokban, hogy meghoztam az egyik legnehezebb döntést az életemben.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Tavaly augusztus elején három napot sikerült együtt tölteni a családnak, majd utána 48 órát a Férjemmel is kettesben és akkor kezdett bennem megfogalmazódni, hogy a "munkámat" abba kellene hagynom. Augusztus 20 -a után viszont nem tudtam már olyan erőbedobással "dolgozni", mint korábban és fel kellett tennem az "I" -re a pontot. A család nagyon örült, de kételkedtek is a döntésemben, vagyis abban, hogy tényleg képes leszek e a kitűzött napon befejezni. Képes voltam rá, de hetekig nem találtam a helyemet. Hiányzott a folyamatos pörgés, az egész napos kapkodás, szaladgálás, no meg a levelezések. Az idei évben inkább a családdal voltam, a lakást igyekeztem szebbé tenni és a meglévő alapanyagot használni, illetve ékszerek szinte csak rendelésre készültek.</div>
<div style="text-align: center;">
Februárban a nagylányunk betegsége is sok mindenre figyelmeztetett. A mai napig képtelen vagyok elhinni, hogy csak hajszálon múlott minden.</div>
<div style="text-align: center;">
Az összes nyári szünetben igyekeztem többet Velük lenni, csak a minimálisat "dolgozni", de az idén úgy döntöttem, hogy június 15 és szeptember 1 között csak az övék vagyok, a rendelések várhatnak. Az idén először sikerült elmennünk nyaralni, vagyis én utoljára 21 éve voltam, a gyerekek pedig még sosem, még egyedül sem. Egy hét felhőtlen pihenés és tényleg semmittevés volt a tengerparton. A kutyáink és Anyukám már nagyon hiányoztak, de életemben először nem akartam hazajönni és lélekben teljesen ott ragadtam.Nem egy luxushelyre mentünk, de az ottani élet valahogy magával ragadott. Képtelen vagyok elszakadni. Remélem a gyerekeknek is sikerült egy feledhetetlen élménnyel gazdagabban hazaérkezniük.</div>
<div style="text-align: center;">
Tegnap sikerült Őket ismét meglepni, ugyanis egy egész napot egyedül tölthettek, vagyis csak a két nagy, felnőtt felügyelet nélkül egy aqua parkban. Számukra hihetetlen volt, hogy elengedtem Őket és igazából magamat sem nagyon értem, de meg kellett tennem. Annyira tyúkanyós lettem és nem engedtem el sehova sem Őket, nehogy bajuk legyen, hogy ez már többek szerint súrolja a normális határokat. Elengedtem őket, persze egész nap izgultam :)</div>
<div style="text-align: center;">
Lassan itt az iskolakezdés, de most valahogy én sem várom annyira. Jó volt Velük lenni, ismét kikapcsolni, újra anyának lenni. Az elmúlt négy évet kihagytam, sosem engedhettem le, nem tudtam csak rájuk figyelni.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt egy évben már nagyon sokan megkérdezték, hogy azért hagytam -e abba az alkatrészezést, mert nem érte meg? Tudom, a mai világban sokan csak erre tudnak gondolni, sajnos, viszont amikor leírom, hogy ez valójában mivel is járt és mindezt egyedül csináltam, akkor már másképpen látják a dolgokat.</div>
<div style="text-align: center;">
A családomnak nagyon hálás vagyok, hogy így is kitartottak mellettem és bár a gyermekeink egyáltalán nem voltak elnézőek, mégis szeretnek.</div>
<div style="text-align: center;">
Talán az a négy év arra is jó volt a sok év kihagyás után, hogy nekem is volt egy életem és már jobban tudom értékelni a családom szeretetét. Bár szeptembertől gőzerővel szeretném megkezdeni ismét az alkotást, de már tudom hol van a határ és nekem is vannak korlátaim, de elsősorban családom, akiknek szükségük van rám.</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-77656412566039958462015-03-18T08:06:00.001+01:002015-03-18T08:06:33.220+01:00A legnagyobb szülinapos<div style="text-align: center;">
Ez a bejegyzés más, mert nem csak az ünneplésről, a boldogságról szól. </div>
<div style="text-align: center;">
14 éve ilyenkor már mindent és mindenkit nagyon utáltam, mert bizony előző nap (akkor szombat) már délután 14 h óta "kínoztak", mert az orvos úgy gondolta, hogy megsürgeti a szülést. Amikor az embernek, a fájdalmakon kívül, a legcsodálatosabb dolog kellene, hogy legyen életében a gyermeke születése, akkor ezt a nagyon "lelkiismeretes" egészségügyi dolgozók rémálommá varázsolják (remélem ezek az emberek már évekkel ezelőtt kiléptek ebből a körből). Igen, a mai napig dühöngök ezért, mert maradandó volt testileg, lelkileg a negatív, nemtörődöm hozzáállás. A nagyon nehéz terhességet még inkább megnehezítették a szülés "előkészítésével", a megalázásokkal, majd amikor eltelt 36 óra és már közeledett a nagy baj, akkor elkezdtek kapkodni (maradandó testi "fogyatékosságot" okozva) és még inkább gyűlöltem mindent. Ezek után még eltelt fél nap, mire először Dalmát láthattam, mert persze csak megmutatták. Sajnos ez kőkeményen kihatott a további életünkre :(</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLU9tfLJuFquEvqmfZffYmtZNjgvSDCXM0596PHTc9FsHFEHygvjm6I1pyZ7iYnMVEtZqClJMWDpCxjjtlu5VwtBGpbdzzvViixk1ENwUzvHOS-0KaptyS_PRGIHbnF7EyueWxxls_5y0A/s1600/Dalma.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhLU9tfLJuFquEvqmfZffYmtZNjgvSDCXM0596PHTc9FsHFEHygvjm6I1pyZ7iYnMVEtZqClJMWDpCxjjtlu5VwtBGpbdzzvViixk1ENwUzvHOS-0KaptyS_PRGIHbnF7EyueWxxls_5y0A/s1600/Dalma.jpg" height="320" width="177" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Így láthattam Dalmát először, több mint fél naposan</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Ma egy hónapja ilyenkor még nagyon idegesek voltunk, mert Dalma még nem volt túl az életveszélyen, csak dél környékén tudták biztosra kijelenteni (ez a bejegyzés kora reggel íródik). Azt gondolom, hogy akkor valami megtört, valami megváltozott, valami megszületett és meghalt. Úgy érzem meghalt a korábbi énem nagy része és a mai napig nem igazán találom önmagam. Senki nem látta a gyötrelmemet és nem is akartam, csak az volt a fontos, hogy Dalma él és meggyógyul! Majd 14 év eltelt az életünkből, mert csak éltünk egymás mellett és ellen, mindezt csak azért, mert az elején minden rosszul indult.</div>
<div style="text-align: center;">
Nem nézek vissza, mert többé nem akarom Dalmát sem gyötörni, csak megismerni és szeretni és tudom, talán sosem bocsát meg nekem, de akkor is az anyukája leszek, maradok.</div>
<div style="text-align: center;">
Talán nem ez a legboldogabb, legszebb születésnapi köszöntés, de bízom benne Dalma tudja, érti, hogy mindezt miért is írtam ki.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Drága Dalma, Nagyon boldog 14. születésnapot kívánunk!</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-85462428877742626942015-02-23T12:45:00.000+01:002015-02-23T12:45:19.667+01:00A legnagyobb<div style="text-align: center;">
Ismét, talán túlságosan is, de kiadom magam, a családomat, amely tanulságként szolgálhat másnak is. Talán többeteknek nagyon negatív véleménye lesz rólam, de vállalom, mert ez is én vagyok.</div>
<div style="text-align: center;">
Múlt héten történt a baj és nagyon - nagyon sokan drukkoltatok, érdeklődtetek, rengeteg privát levelet kaptam és ez utóbbira nem mindegyikre tudtam, voltam képes válaszolni. Köszönjük Nektek, hogy ennyien mellettünk voltatok!</div>
<div style="text-align: center;">
A kamaszkor nehéz és viszonylag az elején vagyunk, de sajnos a sok változást nem csak én tapasztaltam meg. Bárhogyan is állunk a gyerekhez egy idő után az ember nem hisz, nem figyel, túllép ezeken saját maga megóvása érdekében.</div>
<div style="text-align: center;">
Most is ez történt. 2 hete jött az első tünet, amelynek senki nem tulajdonított jelentőséget, majd a farsang napján, amit amúgy nagyon várt, délelőtt hazaküldték lázzal. Apa azonnal bevitte az orvoshoz, de nem talált ő sem kiugró dolgot és gyógyszert sem kapott. Itthon aznap minden a feje tetején állt, mert éppen a konyhát csináltuk, az összes szoba telepakolva a konyha tartalmával. Felszabadítottam az ágyát és persze a hozzá vezető kis ösvényt is. Néha előjött napközben és oda - oda nézett hogyan is állunk. Tudjuk, hogy a kamaszok milyenek, szeretnek kibújni a "munka" alól. Szombat reggelre viszont 39.9 fokos lázzal és hatalmas piros foltokkal ébredt, ez utóbbit a láznak tudtam be, de még mindig nem hittem Neki. Korábban is volt olyan, hogy képes volt lázat generálni, csak azért, mert valamit nem akart, mondjuk suliba menni. A lázát Apa lehúzta, majd a következő éjszakát jajgatással töltötte, már kevésbé lázasan és némileg halványuló foltokkal (valószínűleg a kalcium hatására). Vasárnap már csak segítséggel közlekedett, egyre jobban lemerevedő testtel. Hétfőn Mindenki ment a dolgára és Anyu csak erőltette az orvost, hogy elviszi (amúgy is a láz miatt vissza kellett vinni), nekem itt volt a sok pakolni való és amúgy is minek menjek még én is Velük. Az orvostól kijövet felhívtak, hogy kórház, így gyorsan összepakoltam Neki mindent, de nem mentem Velük ide sem, mert több óra ott ücsörgés után úgyis jönnek haza. Nem így történt, mert benntartották. Apa néhány órával később, a megszokott idegállapotát is felülmúlva jött haza és félrevont, megyünk Pestre, mert a mentő felvitte a Lászlóba. Na, innentől vettem komolyan, mert oda nem visznek csak úgy be, főleg vidékről egy gyereket mentővel. Az osztály persze telefonon elérhetetlen volt, később tudtuk meg, hogy miatta, így igen csak kapkodva elindultunk itthonról. Félúton hívtak minket és egy vizsgálathoz kérték a beleegyezésünket, amiből már biztos volt, nagy a baj. A végére értünk be, megkapta a szobát és beszélgettünk Vele. Megvártuk a gyors tesz eredményét, amely szerencsére kizárta az agyhártyagyulladást. Egy nagyon fiatal, lelkiismeretes doktornő volt mellette, aki közben nem csak a híreket hozta, hanem vérnyomást is mért, majd szólt a nővérnek, hogy hozzon egy másik készüléket, mert ez nem jó. Ugyanazt mutatta. A doktornő kiment telefonálni és amikor visszajött közölte, intenzív osztályra viszik, mert összeesett a keringése. A váróban ültünk és még mindig nem éreztük, hogy akkora gond lenne, mert azt gondoltuk az előző vizsgálat miatt megijedt és csak ezért ilyen a vérnyomása. Majd az idő egyre lassabban telt mire végre kijöttek hozzánk és kérdéseket tettek fel, amiket nem is értettem hogy jönnek ide. Majd közölték, hogy most elaltatják, mert művénát kell preparálni a kezelés miatt és valamelyikünknek alá kell írni a papírokat, mert ha rosszabb lenne az állapota, akkor éjjel lélegeztetőre kerül. Nálam itt szakadt el minden és nem is én mentem be. Hazafele sok minden kavargott bennem és nagyon csúnya, galád módon azzal biztattam magam, hogy Ő a három közül a legerősebb, aki már a 29. héten meg akart születni, aki végül a 38. héten, nagy szenvedések (szenvedtetések) után végül oxigénhiányosan jött a világra, aki annyira szerette a tanítónénijét, hogy hagyta magát és sok mindent meghazudtolva mégis megtanulta azokat a dolgokat, amelyekre azt mondták soha nem lesz rá képes. Éjjel persze a telefon felhangosítva maradt, hogy értesíteni tudjanak. Másnap délelőtt csak annyit mondtak, hogy valami bakteriális fertőzés került a véráramba (vérmérgezés), de jól reagál a kezelésekre, de még 24 óra kritikus. Este bementünk, a látogatási tilalom ellenére és szerencsére a nagyon kedves doktor be is engedett hozzá. Korábban nagyon szerettük az egyik kórházas sorozatot, de amikor élesben látod, a gépek és a csövek között a saját gyerekedet, akkor az egészen más. Másnap délelőtt jó hírt kaptunk, hogy túl van az életveszélyen és jobban van, de nem engednek be hozzá, sajnos. Következő nap már délután felhívott, csilingelt a hangja és végre volt egy kifogás, hogy bemehessünk hozzá, mert csomagot kellett vinni. Kaptunk 5 percet, ami végül 15 - 20 perc volt. Kiderült, hogy 48 óra kimaradt, semmire nem emlékszik, szerencsére. Péntekre le tudták venni teljesen a gépekről, így végre mehetett vissza az osztályra.</div>
<div style="text-align: center;">
Szóval majd 4 nap pokol volt, de azt hiszem, vagyis remélem mindketten tanultunk belőle. Nem tudom a történtek után hogyan fog alakulni a kapcsolatunk, jobban bízik - e majd bennem, mint korábban, vagy még inkább elutasít, mert bár mindig engem hívott előbb és nem Apát, de a szemében még mindig ez utóbbit látom.</div>
<div style="text-align: center;">
Köszönjük Nektek a sok jókívánságot és a drukkolást! El sem hiszitek mekkora erőt adott és Dalmának mennyire jólesett, hegy ennyien gondoltatok Rá! Köszönjük!!!!!!!!!!!!!!! </div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-3224218984560564402015-01-15T08:31:00.002+01:002015-01-15T08:31:11.338+01:00A legkisebb<div style="text-align: center;">
Ma, vagyis tegnap 6 éve, hogy életem legnehezebb döntését kellett meghoznom, egyedül. Nem dönthetett helyettem senki. Bizony, Sára ma lett 6 éves</div>
<div style="text-align: center;">
Sára érkezését 4 év tervezés előzte meg, napi szintű beszélgetésekkel, de ahogy ment az idő egyre kevesebb esély volt rá, hogy újra várandós lehetek. Sok volt a komplikáció és az idő csak ment, majd már egyre jobban közeledett az utolsó lehetőség. Csoda történt, mert kaptunk egy lehetőséget és azonnal várandós is lettem. Életem legszebb 38 hete következett. Lehiggadtam, türelmesebb lettem és már tudtam ülni a fenekemen órákon keresztül. A hasamban fejlődő kis életre koncentráltam és életemben először NŐ -nek éreztem magam. Nagyon boldog voltam.</div>
<div style="text-align: center;">
Szerencsére a folyamatosan félretett pénz miatt megengedhettük, hogy magán kórházban szüljek és ez mentette meg az életünket is. A szülés napján azonban jött a nehéz döntés. Nem tartották biztonságosnak az altatást Sára miatt, de az epidurálással pedig a későbbi egészséges életemet kockáztattam. Végül csak a csodára gondoltam és arra, hogy hamarosan a kezemben tarthatom, így az Ő élete fontosabb volt.</div>
<div style="text-align: center;">
Amikor nagy sokára hallottam, hogy sikerült kivenni a hasamból, akkor azt éreztem, hogy most azonnal mennem kell, mert innentől kezdve el sem szeretném engedni. A nap hátralévő részét csak azzal töltöttem, hogy Őt néztem és kimondhatatlanul boldog voltam, pedig nagyon - nagyon picike, csúnya és tiszta lila folt volt mindene. Másnap, vagyis 26 órás volt, amikor "elszakították" tőlem, mert a foltjai miatt át kellett vinni egy másik kórházba, ahova csak picivel később tudtam utána menni. Az ezt követő hetet nem kívánom senkinek. Amikor Sárát végre hazavihettük, akkor még fél év folyamatos aggódás következett, de ott volt, szinte egész nap a kezemben és tanított folyamatosan. Megtanított anyává lenni, elfogadni, a türelemre és az igazi szeretetre.</div>
<div style="text-align: center;">
Igen, a mai napig nagyon el van kényeztetve, de Neki köszönhetjük a legtöbbet!</div>
<div style="text-align: center;">
Drága Pici Kislányunk! Nagyon boldog születésnapot kívánunk Neked! <3</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiPdDtK8GIiCX4NdXPl0JWY5JV1isu5qNHdYhzAC7xro7sZpr-AsgWPFMomag3Csyc9a719N49GoyNW-sqTPhKfgd4hy3Ds0kF20wAA_CDpNspiMXYU1KEJ31Czg4253c8kBmYh5C66U8Sy/s1600/S%C3%A1ra_090114+045.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiPdDtK8GIiCX4NdXPl0JWY5JV1isu5qNHdYhzAC7xro7sZpr-AsgWPFMomag3Csyc9a719N49GoyNW-sqTPhKfgd4hy3Ds0kF20wAA_CDpNspiMXYU1KEJ31Czg4253c8kBmYh5C66U8Sy/s1600/S%C3%A1ra_090114+045.jpg" height="213" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Ilyen kis csúnya volt, de itt már a kezemben</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEji06sEiz6k4nYn56uCaqrs6bXysSB71ZNHEiO4ShYd0XnIJvDpe_aeTpVILCRG7RyLzLmUWzB4yw9kCJLWXzOyS0x3j6Qb4rBJhLGsrhOl5mjijLGqTeIh3dnAwIzFgIa8jAgdBMPzl-Nt/s1600/S%C3%A1ra+vegyes+051.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEji06sEiz6k4nYn56uCaqrs6bXysSB71ZNHEiO4ShYd0XnIJvDpe_aeTpVILCRG7RyLzLmUWzB4yw9kCJLWXzOyS0x3j6Qb4rBJhLGsrhOl5mjijLGqTeIh3dnAwIzFgIa8jAgdBMPzl-Nt/s1600/S%C3%A1ra+vegyes+051.jpg" height="213" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Szerintem Sára és Máté ragaszkodása egymáshoz valahol itt kezdődött, ami azóta csak egyre erősebb :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhb4t-dRmD0NTjyj7-Qz3mcWvFRvMW5kkQ_BWaqPeUG5l78VGkXFK11kYNRw1DpzCOXoaY0TyM5PiaJQGhjw2ZMDFxCjOv-sOgSVrbXTNmpn4a40mlpKfGVXMbkymIUXLpiqJtECHYu5ugh/s1600/S%C3%A1ra+vegyes+052.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhb4t-dRmD0NTjyj7-Qz3mcWvFRvMW5kkQ_BWaqPeUG5l78VGkXFK11kYNRw1DpzCOXoaY0TyM5PiaJQGhjw2ZMDFxCjOv-sOgSVrbXTNmpn4a40mlpKfGVXMbkymIUXLpiqJtECHYu5ugh/s1600/S%C3%A1ra+vegyes+052.jpg" height="213" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Így lett teljes a család<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilidDtrdZHoNVujckA2vEg_8LLOE5B3Pi5UDWc0CeXqBvfuLfbxkwMN57Hsgu_IivhfXcrZYwCXvyRGeYnCdVo6Yk2qhD6vAX85v1lT0hPJtyra8r6sAXc2YBFO-WQTcM8nV72n9a66xKe/s1600/DSCN3475-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilidDtrdZHoNVujckA2vEg_8LLOE5B3Pi5UDWc0CeXqBvfuLfbxkwMN57Hsgu_IivhfXcrZYwCXvyRGeYnCdVo6Yk2qhD6vAX85v1lT0hPJtyra8r6sAXc2YBFO-WQTcM8nV72n9a66xKe/s1600/DSCN3475-crop.JPG" height="320" width="168" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjC9V0LL44-zmL6CBXAcxohnyJEYn2PhlwAUxARp65yuSYzTzay5qPbsPEsE_zXUUgQ2PRojgfLByeXo9PZjrDjVKA7rly33b_h9GEX008mOrmfXihJULojVV9nVh4_TyMX-VzD5XvC0Da5/s1600/DSCN3476-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjC9V0LL44-zmL6CBXAcxohnyJEYn2PhlwAUxARp65yuSYzTzay5qPbsPEsE_zXUUgQ2PRojgfLByeXo9PZjrDjVKA7rly33b_h9GEX008mOrmfXihJULojVV9nVh4_TyMX-VzD5XvC0Da5/s1600/DSCN3476-crop.JPG" height="248" width="320" /></a></div>
<br /></div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-89584941884982342342014-12-31T21:01:00.001+01:002014-12-31T21:01:31.931+01:002014 év összegzése<div style="text-align: center;">
Ismét eltelt egy év, ami szinte egyre gyorsabban megy évről évre.</div>
<div style="text-align: center;">
Ez az év nagyon vegyesre sikerült. Voltak nagyon negatív és nagyon pozitív tapasztalatok, érzések, tettek.</div>
<div style="text-align: center;">
Az év eleje ugyanott folytatódott, ahol az előző véget ért. Hatalmas hajtással indult a január és február is, aminek az lett a következménye, hogy kissé kiborultam fizikailag és szellemileg is. Ekkor már elgondolkodtam, hogy hogyan is tovább, mert már a család rovására megy a "munka". Akkor azt éreztem, vagyis ép ésszel átgondolva tudtam, hogy bármennyire imádom az ékszerkészítést, akkor sem szabad abba az irányba elmenni, mert nem tartozom az olcsó kategóriába és ha az embereknek nincs pénzük kész ékszerre, akkor is megveszik az alkatrészt, a gyöngyöket, így csak ebben érdemes tovább gondolkodni. Szóval, megfordult a fejembe, hogy fel kell vennem valakit, mert egyedül már nagyon nem megy.</div>
<div style="text-align: center;">
Februárban a magánéletünkben történt egy kellemetlen dolog, vagyis még az előző életünk miatt megjelentek a végrehajtók, ami igencsak kihatással volt mindenre. Közben jött az új törvény is, ami engem is érintett, vagyis a cégemet, bár nekem ugye lett volna 2 évem, hogy megfeleljek (megoldjam) az előírásoknak. </div>
<div style="text-align: center;">
Jött a választás, amely számomra hatalmas csalódottság, elkeserítő érzés volt. Azt hiszem itt kattant nálam ismét valami és teljesen befordultam.Kellett valami, ami a valóságtól teljesen távol tart, amibe menekülhetek, így ekkor jött az állatmentés. Teljesen belemenekültem és szinte kifordultam önmagamból. Több órát töltöttem naponta azzal, hogy a gép előtt ültem, osztogattam, hétvégén pedig rángattam a családot emiatt. Igazából csak egész apró jelzéseket kaptam több irányból, a családomtól is, de igazából Mindenki csak kivárt, szerintem.</div>
<div style="text-align: center;">
Itt megint jött egy törés, mert több igencsak negatív tapasztalat ért, mert legtöbb esetben a valóság teljesen más volt, mint a gép előtt ülve. Kezdett tisztulni a helyzet, a fejem, hisz mindent és mindenkit elhanyagoltam, a családot, a "munkát" is. Ez utóbbi már nem nyújtotta az, amit korábban. Közel egy hónapig csak magamban őrlődtem, nem tudtam eldönteni mit is tegyek, hogyan és merre menjek tovább, csak azt tudtam, valami mást szeretnék, hisz a kezeim is egyre ügyetlenebbek. Apa volt az első, akivel végül megosztottam és Ő akkor nagyon bölcsen csak hallgatott, majd utána lépett. Egyre többet beszéltünk a "munkáról", aminek a mennyiségét már Ő sem tartotta normálisnak, mert hiába vettem vissza a tempóból, mégis túlnőtt rajtam. Tudta, hogy az állatmentés ismét egy menekülés volt számomra, így úgy döntött, szakítanom kell vele és nem hagyja tovább. Ekkor lépett be az életünkbe, a 14. házassági évfordulónk napján az új családtag és egy új világba csöppentünk általa. Kezdtem teljesen lenyugodni. Augusztusban ennek örömére Apa meglepett egy családi 3 napos nyaralással, ami még soha nem volt a 15 év alatt, hisz még nászúton sem voltunk anno. Úgy indultam neki, hogy majd ott át tudom gondolni a hogyan tovább -ot, de szerencsére nem sikerült, csak 100 % -ban kikapcsolni. Utána Apával elmentünk kettesben 48 órára, ahol ismételten nem jött össze a gondolkodás. </div>
<div style="text-align: center;">
Vissza kellett volna zökkennem a hétköznapokba, de már nem tudtam. Ekkor jött, született meg a végső döntés, hogy vége, nem alkatrészezek tovább. Megbeszéltük, hogy kiárusítom a készletemet, vagy egyben eladok mindent, ez utóbbi gondolatom később már nevetségesnek bizonyult, mert senki nem hitte el mekkora, mennyi áruval is rendelkezem. Itthon megbeszéltük, hogy a szokásos év végi utolsó postázási napig csinálom és utána már csak ékszerek maradnak, vagyis a készítés. Szeptember első hetében el is kezdtem a kiárusítást, de egy hét után azt mondtam, ezt a tempót nem bírom, mert bizony teljesen kikészültem, szerencsére, így közelebb hoztam két hónappal a zárást, vagyis október közepére.</div>
<div style="text-align: center;">
Ekkor ismét bővült a családunk és kezdtem megnyugodni, próbáltam összerakni a leendő új életemet, de Apa nem sok lehetőséget adott, mert belefogtunk a lakásfelújításba. Közben jöttek az ékszeres rendelések, amelyeket már nem minden esetben vállaltam el ilyen, vagy olyan okok miatt. Sajnos itt ért az első negatív csalódás is, mert így még nem vertek át és sajnos nem csak engem. </div>
<div style="text-align: center;">
Szinte az utolsó pillanatban lettünk készen, vagyis Máté szülinapjára sikerült elérnem azt az állapotot, hogy le tudtunk ülni, illetve már a kanapét is megtaláltam a kupac alatt. Apának egyetlen kérése volt, szinte egész évben, hogy a karácsonyra ne görcsöljek rá, ne álljak egész napokat a konyhába, ne süssek, főzzek annyit. Valahogy nem okozott gondot a betartása. Anyukámnak pedig ezúton is nagyon - nagyon köszönöm, hogy a 24 - i teljes ebédet elkészítette helyettem, ismét!</div>
<div style="text-align: center;">
Ma karácsony másnapja van. Tegnap a Jézuskám ismét olyan ajándékkal lepett meg, amit lassan 2 éve szerettem volna, egy kapszulás kávéfőzőt kaptam, hogy a szívem miatt tudjak napközben is gyengébb kávét inni. Tegnap napközben pedig ismét hirtelen, a semmiből jött az úja sujtás ékszer ötlet, ami hónapok óta nem volt és azt gondolom ez nagyon jó jel.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Ezúton is köszönöm Mindenkinek, hogy az idén is kitartott mellettem és a családomnak, hogy elviselnek és segítenek és nem bántanak a sok hülyeségem miatt, hanem mellém állnak mindenben!<br />
<br />
Ma szilveszter este van és ahogy eddig minden évben itthon, csak a Családdal! <3 Nagyon hálás vagyok Nekik mindenért! Ráadásul az új éven is jól fog indulni, mert Apa 2 napja beleegyezett, hogy lehet egy igazi alkotós sarkom, ahol minden kéznél van, így belevethetem magam egy kisebb átrendezésbe, illetve a régi bútorok felkutatásába :) </div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Mindenkinek kívánok egy sokkal Boldogabb Új évet!</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-76289273971404440032014-12-22T07:46:00.001+01:002014-12-22T07:46:28.658+01:00Karácsony közeledte<div style="text-align: center;">
Az elmúlt 4 évben (az ideivel együtt) sajnos a karácsony közeledtét csak onnan érzem, tudom, hogy december 18 - án tortasütés van. A mi pici fiúnk, az én kis Szerelmem, a középső gyermek születésnapja. Bizony, nagyon gyorsan repülnek az évek és már 11 éves lett</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgB1VzFM8gycvZ_hNd9DziwoMN95LU3jL4ZaNthktCuGc1IC4yZvqbbDapYEebtxc3sCTchtF1n6QEyBzm5apdKf0BvD5eD9Pv2Ul-1S3zOnkI1XMgWlWqJFIyuN1ydFwuTuSglMrMaQfPZ/s1600/IMG_20141218_0001.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgB1VzFM8gycvZ_hNd9DziwoMN95LU3jL4ZaNthktCuGc1IC4yZvqbbDapYEebtxc3sCTchtF1n6QEyBzm5apdKf0BvD5eD9Pv2Ul-1S3zOnkI1XMgWlWqJFIyuN1ydFwuTuSglMrMaQfPZ/s1600/IMG_20141218_0001.jpg" height="222" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
11 éve annyira boldog voltam és soha életemben nem vártam ennyire egy pasit sem, mint Őt :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgAQkEAgOYimrEjjSqIE-ExZ8YPz2dy580N5iOxn8lzGI4JImy9cxUMGTnhS1FvOmPvr-8ShSBGphvcjqccLZ8mluwrihipJAO3k0djl9T-HQMB5SP_mtB1wLi60Hro21v4Nfur_T55Pqka/s1600/DSCN3178II..JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgAQkEAgOYimrEjjSqIE-ExZ8YPz2dy580N5iOxn8lzGI4JImy9cxUMGTnhS1FvOmPvr-8ShSBGphvcjqccLZ8mluwrihipJAO3k0djl9T-HQMB5SP_mtB1wLi60Hro21v4Nfur_T55Pqka/s1600/DSCN3178II..JPG" height="240" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Szinte hihetetlen, hogy már ekkora :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgR6hAO-uBLCxUvWdkzfdKbsdPRPcxbcfT-cPD81lSfFjsFGCN-jzHhyphenhyphenq6sTYh_FvMI3JBFmNRt6-if2cdEFFa-eUdV40_KS0623BGV2NNKx50PQbF2CqRh4z7lRWLATvVWjHJTGGBq3BJq/s1600/almatortaII.log%C3%B3s.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgR6hAO-uBLCxUvWdkzfdKbsdPRPcxbcfT-cPD81lSfFjsFGCN-jzHhyphenhyphenq6sTYh_FvMI3JBFmNRt6-if2cdEFFa-eUdV40_KS0623BGV2NNKx50PQbF2CqRh4z7lRWLATvVWjHJTGGBq3BJq/s1600/almatortaII.log%C3%B3s.JPG" height="317" width="320" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Az idén nagyon aranyos volt, mert amikor megkérdeztem Tőle, hogy ki süsse az idei tortáját, akkor rögtön rávágtam, "Anya, almatortát kérek", na ez akkor én vagyok :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh9BETtHBtS5vqLQQ-MqxGrq833DiBopYULtbSjyT3McJPpPVnJenUyYEl0vaqw5n2nqsKWuGqi5yEy9TAaHVtI2ovfmsG2FoVbLFU3y9OxGqKaUUYa6C8SdWx4uRhImz3PO59PLxszeXPc/s1600/almatortaI.log%C3%B3s.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh9BETtHBtS5vqLQQ-MqxGrq833DiBopYULtbSjyT3McJPpPVnJenUyYEl0vaqw5n2nqsKWuGqi5yEy9TAaHVtI2ovfmsG2FoVbLFU3y9OxGqKaUUYa6C8SdWx4uRhImz3PO59PLxszeXPc/s1600/almatortaI.log%C3%B3s.JPG" height="320" width="318" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Falusi almatorta:</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
250 g liszt ( fele teljes kiőrlésű tönkölybúza, fele sima tönkölybúza)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
nádcukor (elvileg 3 evőkanál)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
2 db tojás</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
1 csomag sütőpor</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
citrom leve és reszelt héja</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
4 db alma</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
24 cm átmérőjű forma</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Hétfő: a lakás romokban még mindig a festés után, mert persze az elmúlt 15 évben bármit csinálunk, az tuti karácsony előttre van időzítve :( Este az óvodában karácsonyi ünnepség, ahova kétséges volt Apa megérkezése a sztrájk miatt, de szerencsére hamar ott volt :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Kedd: már kezdenek eltűnni a kupacok és a kanapét is sikerült megtalálni, bár leülni még mindig nem lehet rá</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Szerda: Sára, a legkisebb már nem ment óvodába, mert sokan betegek és ugye nem szerencsés az ünnepek alatt a beteg gyermek itthon. Délelőtt egy egyszerű étel, mint a sárga borsó főzelék elkészítése, de közben a kenyérsütő, amelyben természetesen benne van a kenyér összes összetevője, megadja magát, majd rohanás a régi kenyérsütőért, ami szintén nem működik :( Így a félig már magától megkelt kenyér összedagasztása, kelesztése, de! A sütő és a főzőlap egy biztosítékon van, így a könnyűnek ígérkező napból már semmi nem maradt, csak a reggeli emlék :( Este rohanás állatorvoshoz, mert az idős spaninknak, az Öregúrnak ismét hatalmas dudor a farkán, ahol hónapokkal korábban a bőrférget találtuk :( Szegénnyel több gond van, mint a három gyermekkel együttvéve :(</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Csütörtök: Máténak torta sütés és végre a lakásban kezd minden a helyére kerülni</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Péntek: a két nagy iskolai programja, korcsolyázni mentek, ami azt jelenti, hogy végig izgulóm a napot, hogy egyben érjenek haza és semmiféle idegen kiegészítőjük ne legyen, mint pl a gipsz. Figyelemelterelés következett, gyümölcskenyér sütése, ami szintén érdekes feladatnak bizonyult, mert sülés közben nem árt, ha látjuk mit csinál a sütő, de sajnos az izzó kiégett már hetekkel ezelőtt, a cseréje pedig nem egyszerű, így marad Máté fejlámpája (a futáshoz kapta 1 éve), amivel szintén nem egyszerű belátni a sütőbe, de még mindig jobb, mint a teljes sötétség és tudatlanság. Akvárium kipucolása, egyedül. Na ez nem egyszerű feladat. Este levezetésnek azért elmentem Apával a terembe, mert már 2 hete nem voltam.</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Szombat: gondoltam főzök egy egyszerű csontlevest, így a kutyák is jól járnak, no de a nagy lábasom kicsinek bizonyult, így jött Anyu fazeka, az pedig az én főzőlapomhoz túl nagy lett, így a fazék levesnek való ment le Anyu konyhájába és ott főtt tovább. Akkor gondoltam megsütöm a diós - áfonyás bejglit. Ok, de nincs joghurt. Apát kiugrasztottam és szerencsére a tehenes tejfölből az utolsó 2 db - ot magáénak tudhatta (karácsony előtt ez nagy szó). Szóval a bejgli is kipipálva, bár kissé megsült, mert közben nekiláttam az adventi koszorú elkészítéséhez, ami nem olyan lett, mint terveztem, de végül nagyon tetszett :) Fotó ismét nem adja vissza az eredeti "szépségét", de tollas és gyöngybogyós :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglXeNNKUpry_YU7GNPKHdE9ouFVvhfpXM5yWYkOK5BVvYn-3Gl_vo39LdQNvf2x3p3V7BgNpEWRX7X9FyfAaaO3bi7OlHu96HLOuj0vrh-8yFAF7jrv5I2onTSt2puYi-D-BZ4norclMkV/s1600/adventilog%C3%B3s.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglXeNNKUpry_YU7GNPKHdE9ouFVvhfpXM5yWYkOK5BVvYn-3Gl_vo39LdQNvf2x3p3V7BgNpEWRX7X9FyfAaaO3bi7OlHu96HLOuj0vrh-8yFAF7jrv5I2onTSt2puYi-D-BZ4norclMkV/s1600/adventilog%C3%B3s.JPG" height="309" width="320" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Este levezetésnek kis plázázás. Valami furcsa kényszer hajt és ilyenkor karácsony előtt imádok bemenni a tömegbe és nézni, ahogy az emberek kapkodva rohangálnak az ajándékok után :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Vasárnap : végre elkezdtem reggel a bonbonok készítését, ami így első kőrben nem volt az igazi, mert Apát hetekkel ezelőtt megkértem, hogy hozzon 2 - 2 kg Belga csokicseppet, ami azt jelenti, hogy tej és keserű, ebből a héten megérkezett 2 kg tejcsoki :( Miután nem vettünk szaloncukrot (elegem van a műből), így gondoltam ez is jó lesz, de! Sajnos a marcipán massza kimaradt, így csak egy kicsike csomag volt itthon, így csak 1 adag (5 szilikon formányi) bonbon készült (marcipános mézeskalács ízben) röpke 2,5 óra alatt</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZyf_2Zl9xNHYDktQdqrQfr1FE8ra32lZwFx87dGksoQ2YxlL3Sfkt6LPr-Jhk2dX9oqFKBsP2oIvG51lluBsqpSOcjnF7LLUMkNTlzljmeW2nx5mHQO4bgWrSDbHQuXdeX1q5BMD2wDBP/s1600/csokiI.log%C3%B3s.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZyf_2Zl9xNHYDktQdqrQfr1FE8ra32lZwFx87dGksoQ2YxlL3Sfkt6LPr-Jhk2dX9oqFKBsP2oIvG51lluBsqpSOcjnF7LLUMkNTlzljmeW2nx5mHQO4bgWrSDbHQuXdeX1q5BMD2wDBP/s1600/csokiI.log%C3%B3s.JPG" height="168" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgsi57FOhAWoK8B_ph-1AuP4gtV0nQrjMLZVecvtw3Mf0dOXf_a9_0MiQ8B6vPw8qX_Ip-ZK5sCF5nLiF4BLuOMzX3nk09fho9aslm-QtBwG46RgadWUPzPR11BsM2jAMxJ-73iMMSQ6Z0s/s1600/csokiII.log%C3%B3s.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgsi57FOhAWoK8B_ph-1AuP4gtV0nQrjMLZVecvtw3Mf0dOXf_a9_0MiQ8B6vPw8qX_Ip-ZK5sCF5nLiF4BLuOMzX3nk09fho9aslm-QtBwG46RgadWUPzPR11BsM2jAMxJ-73iMMSQ6Z0s/s1600/csokiII.log%C3%B3s.JPG" height="243" width="320" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Étcsoki majd ezen a héten jön és akkor lesz dzsemmel töltött és csilis is (így nekem is jut :D )</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Ismét elmentünk még vásárolni, mert váratlan események, vagyis látogatások lesznek, amelyre azért illik vinni valamit. A héten már kipucoltam az akváriumot és szerettem volna még bele halakat, így irány a bolt is. Apa meglepett egy normális világítással, mert akkor letudta visszamenőleg és előre is 5 évre az akváriumos témát :) Így délután, amíg Apa villanyt szerelt, addig ismét akváriumot pucoltam, rendeztem és az új világítás is felkerült, amelyen nem csak a halak színére derült fény, de a számukra is és biza kevésnek bizonyult. Egyébként pedig láttunk egy nagyon aranyos Volkswagent, ami jól mutatna benne, így még zárás előtt vissza a boltba és este gyorsan újra átrendeztem az akváriumot, utána még vagy 2 órán át álltam és csodáltam a benépesített akváriumot. A gyerekek meg is kérdezték, hogy tegyenek - e nekem széket elé, mert így fájni fog a derekam és a lábaim :) </div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
Szóval karácsony előtt néhány nappal kicsit a begolyózás határán vagyok, amit próbálok leplezni és néha be is jön :D Ja, viszont az ünnepi készülődésre most először nem görcsöltem rá és így sokkal lazább, bár Apa a héten azt is megjegyezte, hogy a pakolás terén azért 10 éve még gyorsabb voltam :D :D :D</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-84695758380979326562014-10-11T20:17:00.002+02:002014-10-11T20:17:47.869+02:00Vallomás<div style="text-align: center;">
Egy vallomással tartozom Nektek, akik a 3,5 év alatt figyelemmel kísértek, mellettem voltak és többen a mezei vevő - eladó kapcsolatnál többé lettetek.</div>
<div style="text-align: center;">
Kezdem ismét a kályhától , bár bevallom van már egy megkezdett bejegyzésem hetekkel korábbról, így majd ha azt is megosztom, akkor elképzelhető lesznek ütközések, vagyis azonosságok.</div>
<div style="text-align: center;">
Nyár eleje óta foglalkoztat a gondolat, hogy az alkatrészezést abba kellene hagynom. Közel 1 hónap után ezt a Férjemmel is megosztottam, akinek nagyon tetszett az ötlet. A hogyan kérdéses volt, mert ugye ekkora árukészlet mellett nem egyszerű. Hirten jött "ajándék" volt a három napos családi nyaralás, majd utána egy kettesben, gyerekmentesen eltöltött 48 órás pihenés, ami lassan 15 év alatt még nem volt. Azt hittem, hogy majd lesz időm gondolkodni a jövőn, de ez nem sikerült. Teljesen más irányba mentem el, a kert felé, amit nyaralás után szinte azonnal el is kezdtünk (még mindig nincs készen) és így a szabadságot kissé kitoltam, úgyis jött az ünnep, az össze - vissza hétköznapok. Utána egyszerűen képtelen voltam visszazökkenni a hétköznapokba. Valami megváltozott, eltűnt. Ami korábban kitöltötte a napjaimat, a hétvégéimet és ünnepnapjaimat, az hirtelen szinte ellenséggé változott. Szerencsére volt ékszeres rendelésem és kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy inkább ezt az irányt szeretném erősíteni, vagyis felhozni, szeretnék itt tovább fejlődni. Kitaláltam nagyon jól mindent, az egész árukészletemet egyben eladni, de a sok privát levél kissé eltántorított és bevallom néhány meg is döbbentett :( A nagyságára, vagyis az összegszerűségére senki sem számított :( Végül egy szép pénteki napin elkezdem a Kiárusítást. Mindent gondosan leszámolgattam, kiírogattam, töltögettem. Úgy gondoltam a karácsony előtti utolsó postázási nap lesz az utolsó és akkor végleg bezárok. Igyekeztem feltenni a lehető legrövidebb idő alatt mindent, aminek meg is lett a következménye, mert az első héten szinte alvás nélkül megállás nélkül dolgoztam. Számoltam, töltöttem, raktam össze az eladásokat és a napi postát, ami itt már néha akadályokba is ütközött. Ekkor jöttem rá, hogy ez így nem fog menni és a "lejáratott" előrébb kell hozni. Ekkor jött az október 14 - i dátum és egy utolsó postázás még másnap. A teszvesz / vaterán is ekkor még ott voltam, de néhány kifejezetten idióta és primitív (bocsánat a kifejezésért, de más szavak már nincsenek) vásárolni "akaró!" kérdés után úgy döntöttem, na ott azzal a lendülettel már be is fejezem és azonnal töröltem is egyben mindent. Teltek a napok és éreztem, hogy jó döntés volt az előre hozott dátum. Bevallom elkezdtem visszafele számolni a napokat. Hihetetlen, mert amikor az ember 3,5 évig csinál valamit, amit imád és egy percig sem munkának éli meg, akkor ez igencsak megdöbbentő érzés. A folyamatos, állandó vásárlóim tudják milyen vagyok, igyekeztem mindig precíz és pontos lenni, tudták milyen minőséget kapnak tőlem. Nagyon sok jó emlék és fantasztikus barátságok kötődnek ehhez az időszakhoz és hálás vagyok Nektek mindezért! Majd az utolsó héten (vagyis ezen a héten, az utolsó pillanatban) négy embertől is ért kellemetlen dolog, amit bevallok a 3,5 év alatt CSAK! kétszer fordult elő. Az utolsó csepp a pohárban tegnap, vagyis pénteken 15 h - kor esett le. Persze tudtam, hogy ez lesz, de reménykedtem az emberi jóságban, de nem :( Ekkor azt mondtam, most csinálok segget a számból, de itt és most lesz a vége. Elég! Azonnal kiírtam, hogy akkor este 20 h -ig még lehet vásárolni, persze azért a valóságban ráhagytam egy kis időt, amit azért még páran kihasználtak. Miután a héten egyrészt lesérültem és a falat kapartam volna a fájdalomtól, másrészt sikerült benyelnem egy vírust, így az alvás igencsak hiányzott, hamar elaludtam és csak ma reggel zártam be a webáruházat. Tegnap már a döntésem után elkezdtem kicsit pakolgatni, ma reggel pedig kiszedtem az utolsó rendeléseket is és gőzerővel nekiláttam a teljes, megmaradt árukészlet összerendezésének, ami másképpen néz ki, mint az eladás alatt lévők voltak :) Ja és így fel is tudtam készíteni őket a tanfolyamokra :D Ma 17 h környékén fejeztem be és hihetetlen érzés futott át rajtam. Ismét elmúlt valami. Ugyan még az utolsó postázások, az átadások előttem / előttünk vannak, de valami elmúlt, valaminek vége lett. Mint egy hatalmas fellángolással induló szerelem, ami szép lassan, csendben csak megszokássá alakul át és rá kell döbbennünk, hogy vége. Azzal a különbséggel, hogy a "szakítás" után nem ürességet éreztem és nem a végét valaminek, hanem egy új kezdetet, ami ugye annyira nem új, hisz eddig is itt volt, láttátok, de most az ékszerek kerülnek előtérbe és végre meg tudom majd tartani az egyensúlyt (erre nagyon törekszem) a család és az ékszerek között. Ma este valahogy egészen más volt a konyhában a holnapi ebédhez megpucolt zöldségeket vagdosni és a heti szerencsétlenségeim ellenére is valahogy feldobott voltam.</div>
<div style="text-align: center;">
Többen megijedtetek az elején, hogy akkor kész, eltűnök és nem készül több ékszer sem :) El sem hiszitek mennyire jólesett :) Köszönöm Nektek! </div>
<div style="text-align: center;">
Gondolom kicsit fura lesz majd számomra az első időben, hogy nem kell a gépet lesnem állandóan, hogy ha akarok, akkor napközben is kimozdulhatok itthonról és nem kell a péntekekre koncentrálni és arra a napra bezsúfolni mindent, mert aznap nem postáztam soha.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt 2 évben többen szerettek volna tanfolyamra jönni hozzám, de sajnos és nagyon ciki, de csak két nagyon kedves hölgynek sikerült is megvalósítanom, a harmadik pedig már szegény lassan 1 hónapja vár rám :( Higgyétek, nagyon kellemetlen! A lényeg, innentől szabad a pálya és tudok sujtás tanfolyamot tartani, de csak és kizárólag azt, mást nem fogok továbbra sem tanítani.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Köszönöm Mindenkinek (a közel 2.000 állandó vásárlómnak) a kitartást, a bizalmat és remélem az ékszereimet is ugyanúgy figyelemmel fogjátok kísérni. Köszönöm Nektek!!!!!!!!!</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-87688270659863419572014-08-19T19:59:00.001+02:002014-08-19T19:59:40.570+02:00Szabadságon voltam és gondolkodtam<div style="text-align: center;">
Eredetileg 1 hét szabadságot terveztem, mert Apa hirtelen meglepett egy 3 napos nyaralással. Kivételesen nem kezdtem el számolgatni, gondolkodni, mert annyira megörültem :) 20 éve voltam utoljára nyaralni és bár csak három nap volt, mégis nagyon jó volt. Szerettem volna kikapcsolni, semmire sem gondolni, illetve csak arra, hogy utána hogyan folytassam tovább. Na, ezt a gyerekek mellett nehéz megoldani :) Végül úgy döntöttem meghosszabbítom a szabadságomat. Közben volt családi kupaktanács, mert a "munkát" érintő változások az egész család életére kihatással vannak. Így a továbbiakban az aktív pihenés mellett döntöttem. Sokak megdöbbenésére a 40. születésnapomat is gazolással töltöttem :) Dísznövénykertész létemre már 4 éve nem folytattam semmiféle kerti tevékenységet és most nagyon is kellett. Kikapcsolt, átmozgatott (másképp, mint a napi edzések) és gondolkodni is tudtam.Jó volt, kellett. Már nincs lelkiismeret furdalásom, kezd bennem minden letisztulni. Egy hosszú út előtt állok, ami számomra ismeretlen, de a lelki békém és ezáltal a családé is sokkal fontosabb, mint a felém való elvárások. Természetesen nem szeretnék senkinek sem csalódást okozni és megbántani sem, de a döntésemhez hozzá tartozik az is, hogy a közösségi portálon néhány ismerőst töröltem, sajnos volt köztük olyan is, akit nagyon félre ismertem és talán az "I" - re ő tette fel a pontot.</div>
<div style="text-align: center;">
Nagyon kevesen, de már tudják, hogy mit szeretnék csinálni, viszont sajnos nem minden ismerősöm értené, értékelné a döntésemet. Vannak olyan nézetek, amelyekkel sajnos mégsem tudok azonosulni, mert kiderült, nem én vagyok és felesleges így erőltetnem :(</div>
<div style="text-align: center;">
Szeretném a meglévő árukészletemet kiárulni és az alkatrészezést végleg abbahagyni, de ameddig csak a kezeim engedik, a sujtás ékszereket készíteni, mert az nagyon is én vagyok. Itt viszont ismét kell húzni egy vonalat. Már jó ideje nem igazán vagyok alkuképes, illetve aki szokott tőlem vásárolni, vagy kifejezetten az Ő elképzelései alapján elkészíttetni egy - egy ékszert, az tudja, hogy van ám nálam kedvezmény is. Ők tisztában vannak az áraimmal, viszont a minőséget is ismerik, tudják mit kapnak tőlem a pénzükért. Nagyon sokan keresnek meg egy - egy ékszer ára után érdeklődve (az ékszereim elérhetősége, ahol az árak is látszanak több felületen is fel van tüntetve! ), majd a válaszom után vagy egyáltalán nem reagálnak, vagy nagyon is sokallják az árat. Igen, nem a legolcsóbbak közé tartozom és bevallom nem is szeretnék. A másik pedig, igyekszem az olcsóbb kategóriájú ékszereket is készíteni, amelyeket később is lehet rendelni, de ettől már nem lesznek annyira egyedikek, illetve próbálok arra törekedni, hogy ebben az esetben is legyen valami kis aprócska változtatás. Nagyon szívesen készítek olyan ékszert is, ami már korábban elkészült ékszereim variációja, de szeretem, ha azért kapok még szabad kezet, mert eddig senki sem bánta meg :) Továbbra is visszatértek hozzám :D Remélem ezzel nem sértek meg senkit, de aki olcsóbb, tucatgyártásban készült ékszert szeretne, annak nem én vagyok az embere, sajnos :( Azt azonban érdemes átgondolni, hogy nálam az ékszerek nem néhány óra alatt készülnek el, a nagyok pedig pláne, mert itt bizony vannak olyanok, amely 5 - 10 napi "munkát" vesznek igénybe és azt gondolom ezekben az esetekben érdemes visszaosztani. Aki viszont azt gondolja, hogy a betegségem miatt vagyok "lassú", annak elárulom, hogy nem, mert max 1 - 1,5 órával több emiatt. :)</div>
<div style="text-align: center;">
Remélem ezek után nem utáltatok meg nagyon :D<br />
Néhány órával ezelőtt megérkeztem egy olyan szabadságról, amiről nem is álmodtam volna :) A Férjem meglepett egy 48 órás, gyerekmentes kikapcsolódással. Álomszép helyen jártunk és nagyon jó volt kivételesen más gyerekek ricsaját hallgatni. Pihenés, semmi felelősség, de ami a legfontosabb, kettesben lehettünk ennyi időt, ami lassan 15 éve nem adatott meg. Nem gondoltam közben semmire, csak Apával voltam elfoglalva. Nem volt munka, csak kikapcsolódás és tényleges pihenés. Teljesen feltöltődve érkeztem haza.<br />
Apa! Köszönöm Neked ezt a meglepetést! Fantasztikus volt! </div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-39587368803713130032014-08-13T06:47:00.000+02:002014-08-13T06:47:17.739+02:0040+<div style="text-align: center;">
40 éves lettem én :)</div>
<div style="text-align: center;">
Nagyon szép kerek számhoz értem és igen, büszke vagyok a koromra, amit soha nem gondoltam volna.</div>
<div style="text-align: center;">
Tíz évvel ezelőtt borzasztóan megviselt a születésnapom. Hetekkel korábban már nagyon magam alatt voltam. Ott ültem a tortám felett, kezemben a 8 hónapos kisfiúnk, mellettünk a majd 3,5 éves lányunk és legszívesebben csak bőgtem volna. Úgy éreztem valami elmúlt, valami véget ért, ami egykoron én voltam és eltűntem. Bizonyára közrejátszott az is, hogy előtte 4 hónappal halt meg Nagyapa, aki a gyermekkoromhoz az utolsó kapocs volt. Halálával tűnt el a gyermekkorom és lettem felnőtt. Nehezen dolgoztam fel az elmúlást.</div>
<div style="text-align: center;">
Pár hónappal később életformát váltottam és már nem éreztem annyira "öregnek" magam. Ekkor jött el az idő, hogy újra gyermeket szerettem volna. Mindent megtettem, egészségesen éltem, de sajnos nőgyógyászati okokból nem jöhetett létre. Bőgtem, ha terhes nőt láttam, másra nem tudtam gondolni, pedig ott volt a két teljesen egészséges gyermekünk. Amikor az orvosom azt mondta egyik vizsgálat alkalmával, hogy vagy azonnal megműt (napokon belül), vagy ha egy picikét is elhúzom, akkor már nem egy kis műtét, hanem bizony a "kipakolás" vár rám, akkor azt mondtam, van két szép gyermekünk és ha a sors így akarja, akkor ez van, el kell fogadnom, de legbelül szenvedtem, mert annyira vágytam egy harmadikra. Szerencsém volt, így tovább epekedhettem és persze bőghettem, mert ugye ilyenkor az ember bármerre néz, csak kismamákat lát :) Nem éreztem magamat öregnek. Végül 34 évesen állapotos lettem :D Fantasztikus volt! Életem legszebb 9 hónapját éltem át. Ésszel csináltam mindent, nehogy baj legyen, tornáztam, egészségesen éltem, alig híztam, de ott volt a szörnyű valóság, a genetikai vizsgálat, az orvosom tanácsára, aki azt mondta, hogy bár több évet letagadhatok, mert 18 - nak nézek ki, de sajnos a valóság az, hogy már mindjárt 35 éves leszek, így fő a biztonság. Akkor hirtelen megint öregnek éreztem magam. Ott ültem az első gyermeküket váró 40 év környéki kismamák között és nem értettem mit keresek ott :( Idegtépő 2 hét volt, amíg megjöttek az eredmények Angliából, de végre fellélegezhettem és szerintem ismét fiatalodtam pár évet :) Senki nem hitte el, hogy hány éves vagyok és igen, a harmadik gyermek van a pocakomban. Amióta megszületett soha nem éreztem, hogy mennyi idős vagyok. Na jó, a nyári szünet alatt biztosan öregszem pár évet :D Annyira viccesen fogtam fel, hogy bizony robogok a 40 felé :D Szerencsére jó pár évet letagadhatok és jó érzés, amikor döbbenten néznek ránk, ha a nagylányunk szól, hogy "Anya" :D Nem nézik ki belőlem :D</div>
<div style="text-align: center;">
A napokban vicces dolog jutott eszembe egyik este. Miből látszik, hogy mégis öregszem? Fiatalon az ember a fogamzásgátlót veszi be a fogmosás környékén este, most meg a Parkinson gyógyszert (1 év alatt jelentősen emelkedett az adagom) :D próbálom viccesen felfogni, megélni, de legbelül nem megy :( Amikor felerősödik, akkor bizony nagyon is öregnek érzem magam. Azonban látom a korosztályomat és megnyugszom, én bizony nem vagyok ennyire "öreg" :D Büszke vagyok a koromra, az ősz hajszálaimra és igen, agyilag megmaradtam a huszonéves szinten, nem tudok tovább lépni és nem is nagyon akarok. Talán néhányan rossz szemmel néznek rám, mert nem úgy beszélek, mint egy háromgyermekes anyuka, nem úgy nézek ki, de kit érdekel, ez vagyok én :D</div>
<div style="text-align: center;">
A napokban megint szembesültem azzal a ténnyel, hogy már valami elmúlt, ami soha többé nem lehet. Ismét egyre több pocakos anyuka jön velem szembe. Ilyenkor bizony érzem, hogy valami még mindig hiányzik, valami nem teljes az életemben. Van egy csodás férjem, három közös gyermekünk és három négylábú gyermekünk, van saját életem, de valami hiányzik. Nem tudok rájönni azonban, hogy mi. Az idő biztosan megmutatja majd és bizony a korral együtt jár, hogy már az idő múlását sem sürgetjük. Megtanultam várni, kivárni. Azt gondolom, hogy mindezek ellenére nagyon jó dolog ennyi idősnek lenni és soha nem pörgetném vissza az időt, nem szeretnék fiatalabb lenni, vagy másképpen csinálni bármit is. Nem érzem, hogy kimaradt volna az életemből valami. Na jó, az a picike magány néhány napra néha nagyon is hiányzik :D</div>
<div style="text-align: center;">
Korábban, vagyis sok - sok évig egyáltalán nem szerettem tükörbe nézni, nem akartam látni, de a kislányunk születésével elfogadtam ezt is. Messze nem vagyok tökéletes és látom az összes hibát, azonban már nem így fogom fel. Ez vagyok én, egy 40 éves NŐ, aki irtó büszke a korára és nem cserélné el az életét senkiével :D</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-16594470933162724452014-07-05T07:39:00.001+02:002014-07-13T11:04:35.740+02:00Új kezdet<div style="text-align: center;">
Azt hiszem ismét magyarázatra szorul a viselkedésem, a reakcióim, de legfőképpen a viszonylagos eltűnésem, hallgatásom.</div>
<div style="text-align: center;">
Lassan három hónapja nem igazán találom önmagam és még onnan is kezdek egyre lejjebb csúszni. Nagy volt a nyomás mind a magánéletemben, mind a "munkába". A magánéletben ugye a régi történet a pénzintézettel, illetve a legkisebb gyermekünk orrmandula műtéte, ami elsőre elmaradt és majd másfél hónap várakozás után végre megtörtént. Tudom, ez csak egy egyszerű rutinműtét, de talán öregszem és ezért egyre aggódobb vagyok, de nehezen viseltem. Szerencsére Ő nem, mert másnap reggel már itt ugrált mellettem, mintha csak egy panzióban töltötte volna az elmúlt 24 órát :). Most majd egy újabb aggódós időszak következik, mert végre a kislány spaninkat ivartalanítjuk. No de akinek gyermeke / gyermekei vannak, annak állandó aggódás minden nap :)</div>
<div style="text-align: center;">
A "munka"! Valójában ezt a szót azért teszem mindig, mindenhol idézőjelbe, mert elvileg amit csinálok az a munkám, de nem annak élem meg, mert imádom, mindent, ami vele jár. Azonban sajnos rá kellett döbbennem, hogy túlnött rajtam és bármennyire is szinte ez az életem, persze a család után, már sajnos veszélyezteti a fizikai létemet. Amikor az ember éjszakánként arra riad "Jézusom, nem leszek kész", vagy hirtelen pánikroham tör rá, vagy hirtelen annyira elkezd verni a szíve, hogy fizikailag is fáj, pedig a gyógyszerek miatt nem lehetne egyik sem, vagy elkezd rohamosan romlani a látása, illetve sajnos a remegések újra előjönnek és már a másik oldalt is érinti. Érzed magadon már a folyamatos feszültséget, ami sajnos kihatással van a családra és a kapcsolataidra is. Ekkor kell megájt parancsolni és dönteni. Amikor az ember ismét elérkezik egy elágazáshoz és el kell tudnia dönteni melyik úton menjen tovább. Persze az "átállás" nem megy egyik napról a másikra, de a döntés már megszületett.</div>
<div style="text-align: center;">
Többen, akik a közösségi oldalon is láttok, mint magánember, azt tapasztalhatjátok, hogy 1 hónapig folyamatosan az állatmentéssel voltam elfoglalva. Tudjátok, korábban is érdelet, de nem ennyire mélyen, sőt! Voltak nekem is olyan pillanataim, amikor felháborodtam, hogy néhány ismerősömnél csak hasonló megosztásokat látok. Én nagyon kutyás vagyok és bizony a két spániel a gyermekem, Dave a 3., Dóri a 6. :) Na, ezt gyorsan megmagyarázom :) Dave - t harmadik gyermeknek kaptam Apától, majd 2 évvel később volt egy mentett kislány spanink, Daisy aki sajnos nem sok időt töltött velünk, mert daganatos volt :( A legkisebbik lányunk legjobb játszótársa lett :) Dóri kutya pedig most lesz 2 éves. Szóval így kerek nálunk a család :) Sajnos Apától kapott szinte első ajándékom, Lucy a puli, december 27 - én végleg elaludt, 14 évesen. A szüleim lassan 3 hónapja hoztak viszont egy keverék kislányt, na Ő volt, aki mindent megváltoztatott. Valahogy a kutyák megnyugtatnak, na meg az ékszerek készítése :D Ezt ők is érzik, mert sokkal nagyobb odafigyelést kapok tőlük, mint eddig bármikor, pedig mindig együtt vagyunk és igencsak elkényeztetem Őket :D </div>
<div style="text-align: center;">
Ekkor tudtam először nyiltan kimondani, hogy igen, valami eltört, megváltozott bennem és a szó legszorosabb értelmében, ha élni akarok, akkor változtatnom kell. Sajnos már olyan szinten túlvállaltam magam, hogy egyedül nem bírom, két embert pedig nem tart el ebben a formájában az "üzlet", csak akkor, ha egy nagyot lépek előre, de ezt nem szeretném megtenni.</div>
<div style="text-align: center;">
Utálom magamat, hogy a családdal is ingerült vagyok, nincs türelmem, időm semmihez, mert folyamatosan kapkodok. Korábban imádtam sütni és főzni, de ehhez sincs türelmem :( Nagyon sok magán jellegű levelezésem volt, van, ami nekem ugyanúgy fontos, mint a sok kedves embernek, de annyira elúsztam a válaszokkal is, hogy azt már szégyenlem :(</div>
<div style="text-align: center;">
Az igazi felszabadító érzést az ékszerek készítése és a kutyák jelentik és ezt a családom is érzi, támogatnak benne.<br />
Sajnos időközben az állatmentés felől valamilyen szinten elfordultam, mert hatalmas átverések vannak :( Egyszerűen becsapják a naiv embereket. Ez az a pont viszont, amiről nem szeretnék írni, mert mi is beleestünk, tapasztaltuk mi folyik valójában a háttérben :( Van pozitív tapasztalat is és Tőlük nem fogok elfordulni :)<br />
<br />
Sajnos az első soraim írása óta (eltelt legalább másfél hónap a kezdeti és a mostani sorok között) az állapotom még többet romlott :( A Parkinson elkezdte átvenni a testem felett az uralmat. Nagy önfegyelemre van szükségem. Eljött ismét egy pont, amiről itthon lassan 1 éve beszéltünk először. Mi lesz akkor, ha már nem fogok tudni alkotni? Hogyan tovább? A megoldást, vagyis az "I" - re a pontot a férjem tette fel. Más irányba kell gondolkodni, amihez nem kell a kezem, csak a fejem és a szívem. Sikerült találni egy olyan "dolgot", ami mindkettőnk számára fontos, kihívás és közös időtöltés. Felszabadított! Megtettük az első lépést és ismét előjött az alkotási vágy is. Mindjárt 40 éves leszek és nagyon nem szeretném magamat temetni, élni szeretnék, felszabadultan, boldogan.<br />
Június 30 - án volt a 14. házassági évfordulónk. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy nem csak elvisel, de nagyon szeret és ennyi év alatt sok mindent lenyelt, elnézett nekem, csak én voltam a fontos és mindvégig segíteni szeretett volna. Köszönöm Neked Apa!!!!!!!!!!!!!<br />
Furcsa ezt mondani, de ezen a héten nagyot fordult velem a világ. Hétfőn megismertem Valakit, aki egy fantasztikus ember, hatalmas pozitív energiával, aki most testileg, lelkileg segít rajtam :) Hétfőn bővült a családunk egy négylábú taggal. Na igen, itt biztosan támadásokat kapok majd, mert galád módon nem mentettünk, hanem vettünk. Nem érdekel! Úgy érzem nem csak egy élőlényt kaptam, hanem egy lehetőséget, egy kihívást, mert terv is van Vele. Sőt! Tegnap este kiderült, hogy lesz egy közös pont Apával, mert bár a feladat az enyém lesz, de végre találtunk egy "dolgot", ami Neki is tetszik, amit élvezni tudna, lehetőséget ad arra, hogy ismét kettesben tölthessünk több időt és megnyugodjunk mindketten.<br />
<br />
A lényeg a sok zagyvaságnak! Elérkezett ismét a változás ideje és csendben, titokban megtettük az első lépéseket, együtt, közösen!</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-13401333920873002252014-02-09T10:23:00.000+01:002014-02-09T10:23:46.521+01:00A Valóság<div style="text-align: center;">
Elöljáróban csak annyit, hogy soha nem foglalkoztam a politikával, sőt! 6 éve nem nézek híradót, nem hallgatok, olvasok híreket, még pletyka rovatokat sem. Amit most leírok az a magán ember és nem vádaskodás, csak a mai nagy valóság és nem panaszkodás.</div>
<div style="text-align: center;">
Azt mondták hallgassak, de nem tudok!</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Egy régebbi bejegyzésemben már leírtam hogyan is jutottunk el odáig, hogy elkezdtem alkatrészeket árulni, illetve hogyan változott meg az életünk. Akkor tudtuk, hogy az csak egy szakasz és lesz folytatása. Most következett be. Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, a kályhától kell kezdenem és szerintem egy kisregény lesz, de hozzáteszem, nem MI vagyunk az egyetlenek itt, akikkel ez megtörtént, megtörténik és meg is fog történni. Van aki azóta már nincs köztünk, mert nem bírta a nyomást, van, akit magatehetetlenné tett és van aki harcol.</div>
<div style="text-align: center;">
Az építőipar mindig is egy olyan dolog volt, amelyen minden kormány "lovagolt". Mindig is ők voltak az előtérben, kiemeltként kezelték. Azonban vannak tisztességes emberek, vállalkozók, akik soha nem tettek rosszat, nem bújtak ki a felelősség alól és teljesen legálisan működtek. Na, az ő vesztüket ez a tisztesség okozta. Róluk lehetett lehúzni a sok bőrt, persze akinek ebből elege lett, az már régen elhagyta az Országot. Ja, hogy ezt mi is megtehettük volna? Na igen, de vagyunk olyan hülyék, hogy ide születtünk és itt van a helyünk. Máshol talán könnyebb lenne? Lehet, de otthonunk csak itt van, lakni bárhol lehet. Szóval, van egy tisztességes ember, aki sajnos kissé naiv és ezt többen is kihasználják minden oldalról (vevő, alkalmazott, ügyvéd, stb..............), aki van annyira korrekt, hogy soha nem lóg meg a felelősség alól, pedig többen is tanácsolják ne így legyen, mert mások sem így csinálják. Ezt a naiv, tisztességes Embert szeretem pedig sokszor én sem értettem egyet a döntéseivel. Persze ők a legsebezhetőbbek és könnyen belekerülnek olyan emberek, vagy cégek karjába, akik nagyon jó feltételekkel próbálnak segíteni a hozzá hasonló vállalkozókon, persze így tisztára mosva nagyobb cég pénzét és adott esetben még ők próbálnak nagyobb pénzt adni, mint ami valójában kéne. Szó sincs uzsoráról, így azért elég tisztességes, minden legális. Amikor eltelik több év és bár folyamatosan változnak az emberek, a helyek, a feltételek, akkor egyszer csak jön egy önkormányzat és mindent keresztbe húz, ami azt jelenti, hogy a nagy bank, aki ott áll mögötted, már hirtelen veled szembe kerül. Ez természetes és nincs is vele gond, de ahhoz, hogy tőled távol kerüljön és ne kelljen lehúzni magadat, vagy a potenciális vevőidet keresni kell egy új megoldást és rendezni mindent. Ekkor már nagy bank nem áll szóba veled, vagy olyan feltételekkel, amely nem elfogadható, aláírható. Így kerül a képbe egy kisebb pénzintézet, ahol viszont a nagyokkal szemben nagyon is kedvesek, közvetlenek és segítőkészek, így mehet minden tovább. A mai világban sajnos mindenki tudja, hogy mi hogy működik és mindennek ára van. Persze amikor erre konkrétan rákérdezel, akkor természetesen semmivel sem tartozol, mert ez a munkája, ezért kapja a fizetését. Közben kialakul egy személyes kapcsolat és bizony tudtok egymás magánéletéről, a gondokról is. Persze közben már megvan mindennek az ára és ehhez kell igazítani mindent. Az azonban elég furcsa, hogy bármelyik pénzintézettel szerződést kötsz, akkor aláírsz mindent, aláír a főnök, vagy ez utóbbi már előre alá is írta a szerződést, majd szépen kiviszik a szobából a több példányból álló paksamétát és két tanúval aláíratják, magyarul ott vagy a szobában Te, mint adós innentől kezdve, de a másik oldalról nincsenek jelen.</div>
<div style="text-align: center;">
Közben sajnos egy formai hiba miatt megsemmisül egy telek adás - vétele, mert az eladó azt gondolja át a karod őt verni, pedig nem is Te írtad el és visszalép. Valamerre persze menni kell, ezért a roppant kedves ügyintéző segít és azonnali megoldást kínál, amely "segítség másnak", de ezzel a lendülettel már több telekről is van szó, mint amit eredetileg szerettél volna, de mindenáron ezt a lehetőséget favorizálja.</div>
<div style="text-align: center;">
Az ember életében vannak nem várt kiadások, amelyek lehetnek nagyobbak, mint megengedhetne magának és vannak csúnya szakítások, amelyek mind pénzbe kerülnek. Ugye ennek is megvan az ára, ami nem az ő nevénél jelenik meg, mint tartozás, hanem a tiédnél. A véletlen folytán közben megismerkedsz valakivel, aki mesél a pénzintézet apró kis titkairól, amelyek azonban a "véletlen" folytán jegelve vannak, vagy eltusolva. </div>
<div style="text-align: center;">
Ezek után aláírsz olyan banki szerződést, szintén nincs jelen a két tanú, ahol már mint magánember is jelen vagy. Nyilván senki nem kényszerít, de tudod, hogy el fog menni az ingatlan, mert van rá jelentkező. Sajnos azonban a korábbiaknál is felmerült, hogyan is kötelezheti a pénzintézet arra őket, a vevőket, hogy csak tőlük veheti fel a vásárlásra a hitelt :( ?</div>
<div style="text-align: center;">
Van vevő jelölt, de sajnos a pénzintézet ilyen olyan szóbeli (!) kifogással elutasítja, vagy akit pont ő küld hozzád és neki nagyon is tetszik az ingatlan, annak azt mondja, na nem tőled, hanem egy másik vállalkozótól vásárolhat csak, különben mégsem tud hitelt adni. Közben a másik "befektető" türelmetlen és joggal követeli a pénzét, ami nem baj, ha nem megy vissza minden, mert azt le tudja vonni, mint veszteség.</div>
<div style="text-align: center;">
Na, ekkor tájt jöttünk el a házunkból, de addigra már árultam a gyerekek kinőtt ruháit, játékait, mert abból tudtunk enni.Leköltöztünk a szüleimhez és bizony ekkor már az összes aranyat, a lehető legtöbb bútort, műszaki cikket, sőt még a ruháim egy részét is eladtam, hogy ennek a háznak a törlesztőét ki tudjuk fizetni. 1 évig tartottam a lelket mindenkiben, közben munka lehetőséget kerestünk, engem egyetlen helyre hívtak be, ahol közölték a feltételeket, ja és még azt is, hogy nincs bejelentés (egy országos kereskedelmi hálózat). Ennek 3 éve. Szép lassan elkezdtem magamat összeszedni, a férjem kapott végre munkát és nagyon piciben, de megpróbálkoztam az alkatrész eladással és csináltam egy Kft - t, amely a mai napig tiszta, nullás és minden tisztességesen folyik benne.</div>
<div style="text-align: center;">
Közben tudtuk, hogy a befektető és a pénzintézet megpróbált egymással megállapodni és hozzáteszem, még az egyszerű, hétköznapi ember számára is elfogadható, érthető megállapodást kötni, de sajnos a kedves ügyintéző valamiért nem fogott semmit, csak ült és hallgatott. Hosszú húzza - vonna után nem jutottak egyességre, pedig akkor mindenki majdnem a pénzénél lett volna és mi még akkor is tartozunk, de nem mindegy, hogy mennyivel, illetve a cég is megmarad. Ezek után persze a befektető beadta a felszámolási kérelmét, jogosan.</div>
<div style="text-align: center;">
Annyit még hozzátennék, hogy a házunkból úgy költöztünk ki, hogy nem szereltük le a kapcsolókat, radiátorokat, cirkót, redőnyöket, amiket állítólag egy normális ember sem hagyna ott. Azt hiszem itt sem követtünk el semmi rosszat. A félkész ingatlanok végig be voltak riasztva, amíg tudtuk őket fizetni és nem sokkal később a pénzintézet el nem vitte tőlünk a kulcsokat. Azóta ezek az ingatlanok nincsenek védve, nincs állagmegóvás, sőt! Az egyik ajtó a mai napig nyitva van. Ezek azt hiszem mind az értékük jelentős csökkenéséhez vezetnek és nagy fokú nemtörődömségre vallnak.</div>
<div style="text-align: center;">
A héten érkezett meg az első levél, mint magánember, miszerint 15 nap van a fellebbezésre és 1 hónap a fizetésre. Ez a levél már egy végrehajtótól jött, minden előzetes levelezés nélkül. Másnap megjelent a ház előtt egy férfi és egy nő és elkezdték a házat fényképezni, majd amikor kiszúrták, hogy a nagylány látja őket, akkor megpróbálták kihívni. Közben már azt is megtudtam, hogy a cégemre is rá akarják tenni a kezüket, de vajon miért? Nem veszek fel fizetést, sőt! Eddig egy forintot sem vetem fel!</div>
<div style="text-align: center;">
Hozzáteszem, 14,5 éve vagyunk együtt és nyaralni soha nem voltunk, illetve egyszer (6 éve) elmentünk egy hosszú hétvégére, még anno nászutunk sem volt, nem járunk külföldre, nincsenek luxus dolgaink, örülünk ha ki tudjuk fizetni a ház és az autónak a törlesztését és mellette a rezsi számlákat. Hiába vagyunk nagycsaládosak, a gyerekek étkeztetésére nem kapjuk meg csak az 50 % - os kedvezményt, mert az önkormányzat ha ezt kérnénk kijönne környezettanulmányra és nem ítélnék meg (ezt egy dolgozó súgta).</div>
<div style="text-align: center;">
Nem panaszkodás és igazából senki nem is látja rajtunk, de meghúzva magunkat élünk, túlélni próbálunk, mint annyi sok más ember ebben az országban. Olyat akarnak elvenni, aminek semmi köze a régi dolgainkhoz és bevallom, a cég, a vevők, a "munka" nélkül halott ember vagyok és messze nem az anyagiak miatt, ez az életem! Azaz TI!</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Továbbra is azt mondom, ez nem politika, hisz engem soha nem érdekelt, ki van az élen, ha van munka és az embert hagyják tisztességesen élni, de sajnos ezt nem lehet. Bárkit kitesznek az utcára, munka lehetőség nincs, ezért szinte már az alap feltételeket sem tudják az emberek megadni maguknak, vagy a számláikat fizetni. Hova tartunk még? Ezért csatlakoztunk anno az UNIO - hoz, hogy ők is tétlenül nézzék mindazt, amivel nem értenek egyet?</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Nyilván nem sajnálatra vágyom, vagy anyagi segítségre, csak valami megoldást szeretnék találni, hogy ne kelljen lehúzni mindent a wc - n és a család is nyugodtan élhessen. Nem azt mondom, hogy az ember nem hajlandó fizetni, megállapodni, mert ami jogos azzal nincs is gond. </div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-76089845548946679822014-01-16T10:51:00.001+01:002014-01-16T10:51:29.851+01:00Ismét készültek bonbonok<div style="text-align: center;">
Tegnap előtt Apa kitalálta, hogy vesz még új szilikon formákat, hogy egyszerre több bonbon is készülhessen, mert ugye 5 - 6 személynek kevés volt a múltkori mennyiség :D</div>
<div style="text-align: center;">
Na, nem azért, mert tegnap unatkoztam volna, de fel is avattam az új formákat :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAr6rWNTYFeGWYF1YFeDh572mTaL2fXWF71KzHa4QdMYC_dBaahLYOdXsGH3OWAEkSj9gULVLVX4J_y2ajgvjQkQ0XH0O5-VYXS-OLYWtvtG2thbY1HatilQJoAsc2KH1cr_BDp7x8NXXG/s1600/DSCN1448-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAr6rWNTYFeGWYF1YFeDh572mTaL2fXWF71KzHa4QdMYC_dBaahLYOdXsGH3OWAEkSj9gULVLVX4J_y2ajgvjQkQ0XH0O5-VYXS-OLYWtvtG2thbY1HatilQJoAsc2KH1cr_BDp7x8NXXG/s1600/DSCN1448-crop.JPG" height="169" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzP9qI48h6i9X5_sE-f4mzj6hX3I3_uTd4O0e4bfk7JGAxPKQdgn7AqFzJeHGD3r3lq00F7TAHFsu-aOD_RgKd4kb25YbnsW2ojenZKC9G9rMNI3BSpHZOfTYMTQuptdGUq-PnGpqioHZ6/s1600/DSCN1449-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzP9qI48h6i9X5_sE-f4mzj6hX3I3_uTd4O0e4bfk7JGAxPKQdgn7AqFzJeHGD3r3lq00F7TAHFsu-aOD_RgKd4kb25YbnsW2ojenZKC9G9rMNI3BSpHZOfTYMTQuptdGUq-PnGpqioHZ6/s1600/DSCN1449-crop.JPG" height="205" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjI9p8tIAnyCzqau9vqjFZZca32MlDbyNFamsZtoGiIFj7orhQA6AcgnD98rvr8XSD9C_pYgBqnHICRHKi5g36Y8HLJQO2Zyoa9qLgj0XnxzsGRubUDecXmr2h8IcDW3wrxG57yT7aiU0TY/s1600/DSCN1450-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjI9p8tIAnyCzqau9vqjFZZca32MlDbyNFamsZtoGiIFj7orhQA6AcgnD98rvr8XSD9C_pYgBqnHICRHKi5g36Y8HLJQO2Zyoa9qLgj0XnxzsGRubUDecXmr2h8IcDW3wrxG57yT7aiU0TY/s1600/DSCN1450-crop.JPG" height="269" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNFrYI6HKfqOW6XjIPo4ImmgCZ8Ixm075SMab7lHq2U2kwv-4XCWogaEdVPJPb4_F__lPiB2zoEz1AjL5_Yxpos9owcukzagwYbJVqnR-s1KaPpgKweEeGZs74SNLEl3ojV9fPz44UCU5x/s1600/DSCN1451-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhNFrYI6HKfqOW6XjIPo4ImmgCZ8Ixm075SMab7lHq2U2kwv-4XCWogaEdVPJPb4_F__lPiB2zoEz1AjL5_Yxpos9owcukzagwYbJVqnR-s1KaPpgKweEeGZs74SNLEl3ojV9fPz44UCU5x/s1600/DSCN1451-crop.JPG" height="270" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Mind töltött, bár most csak marcipánnal</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-47704931180850925062014-01-09T15:40:00.002+01:002014-01-09T15:41:25.160+01:00Újabb bútordarabunk<div style="text-align: center;">
Hétvégén készült egy újabb bútor a hálóba. Apa ötlete eredetileg az volt, hogy egy döntött tükröt teszünk fel a falra, a régi polcaink segítségével. Na, azért tovább is gondoltuk, hogy lehetne még jobb kinézete és tutira stabil, gyerekbiztos is legyen, no meg a manógyűjteményem is helyet kaphat így rajta :)</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdGugPmtauHe-SO8R_9hop_hgpJ-kIRoemhACtpC492nP1vjERX4e0z7SVYqRyXH0qLfDP-RGk9DaGhgcxIquE3DskpFMCp9Mj9RsgnRURLvBCRvCApXbdUqZMlLAai9lTHkWbccZ0Cw88/s1600/DSCN1369-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdGugPmtauHe-SO8R_9hop_hgpJ-kIRoemhACtpC492nP1vjERX4e0z7SVYqRyXH0qLfDP-RGk9DaGhgcxIquE3DskpFMCp9Mj9RsgnRURLvBCRvCApXbdUqZMlLAai9lTHkWbccZ0Cw88/s1600/DSCN1369-crop.JPG" height="320" width="274" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvXcPM8-uv6gjDF3552UmrPHTXrqpo9_utOEIsD9w0UaGd8Ura8uo1BiP6DSorm_-Y_nimK0sbH915ypXyQaYQ9j0zRgVZDcIf4Ozhm1fOhLNhCQdevlM283qgx8GH9HuqyAfMXEE762Dp/s1600/DSCN1374-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvXcPM8-uv6gjDF3552UmrPHTXrqpo9_utOEIsD9w0UaGd8Ura8uo1BiP6DSorm_-Y_nimK0sbH915ypXyQaYQ9j0zRgVZDcIf4Ozhm1fOhLNhCQdevlM283qgx8GH9HuqyAfMXEE762Dp/s1600/DSCN1374-crop.JPG" height="252" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
A régi házunkban nagyon sok polc volt felszerelve és a fürdőnk tele rakva tükörrel. Közel három évig most a padláson porosodtak és így keltek újra életre</div>
<div style="text-align: center;">
Szándékosan van a falfestékkel festve, hogy annyira ne ugorjon ki mégsem a térből</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg88AcTuFa0-z0rgqcVuFf81Gn4QClAkyhzsRCN_YU9xoYJGJuUKVoTIVj2iypRQDsKgX-B6m2Nn-xEqdXEPM8wKISuDlKALfzD_sNpuAX3TGm71DwlMnvNWmN2sMt6URL0-QXwhRTRHSFG/s1600/DSCN1376-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg88AcTuFa0-z0rgqcVuFf81Gn4QClAkyhzsRCN_YU9xoYJGJuUKVoTIVj2iypRQDsKgX-B6m2Nn-xEqdXEPM8wKISuDlKALfzD_sNpuAX3TGm71DwlMnvNWmN2sMt6URL0-QXwhRTRHSFG/s1600/DSCN1376-crop.JPG" height="320" width="318" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghf_3cvHhMUvLXMaRB-lwKcBZ21NuiI4XWnRvGDgqg4UGFnh0MbePRQnkXuuA2NDZlG9yCZ5pPot5mW4S0PXcqNcTqWrnH81fuZXHSWcDwTa4wK3yskfsLofgVkd4lwnFXMzXpXxtRkVxY/s1600/DSCN1379-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghf_3cvHhMUvLXMaRB-lwKcBZ21NuiI4XWnRvGDgqg4UGFnh0MbePRQnkXuuA2NDZlG9yCZ5pPot5mW4S0PXcqNcTqWrnH81fuZXHSWcDwTa4wK3yskfsLofgVkd4lwnFXMzXpXxtRkVxY/s1600/DSCN1379-crop.JPG" height="217" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Itt már "berendezve", a manóimnak végre ismét van helyük :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHWD7IsNTbh4MbTt3RlnBc-RpkxZwYX7NoVucoeIZjnYg90_30DMLRwd5FDoooqRcYh9YJnNxJpu6KfaRRLbAen3EpRfCG7tgDqiTLSYWmHSITqXBoEcojZT6j6GGtg0Kx-zfvuK5oXKXN/s1600/DSCN1385-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiHWD7IsNTbh4MbTt3RlnBc-RpkxZwYX7NoVucoeIZjnYg90_30DMLRwd5FDoooqRcYh9YJnNxJpu6KfaRRLbAen3EpRfCG7tgDqiTLSYWmHSITqXBoEcojZT6j6GGtg0Kx-zfvuK5oXKXN/s1600/DSCN1385-crop.JPG" height="218" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Az ajtó fölé is került egy polc, no meg az ajtószegő is elkészült :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Még az ékszereimnek is készül egy szekrény, szintén újrahasznosítással :) No és még új függönyöket is szeretnénk majd :)</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Lassan 1 hónapja élünk az új hálószobánkban és bevallom, imádok itt lenni. Világos, tágas, meghitt és a "munkát" is sikerül kizárni :)</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-32339223708978791532013-12-29T09:22:00.000+01:002013-12-29T09:22:17.557+01:00Lucy kutyánk emlékére<div style="text-align: center;">
Lucy december elején volt 14 éves. Apától a megismerkedésünk után a második ajándékként kaptam, 2000 januárjában. Egy lakótelep 10. emeletén születtek a kis pulik. Egy iszonyatosan aranyos kis fekete szőrgombócka volt. Az albérletben így nem voltam már többé egyedül :)</div>
<div style="text-align: center;">
Nagyon aranyos, szinte az első perctől nagyon jó jelző volt és roppant féltékeny :) Amikor nem Ő volt a középpontban, akkor garantáltan tett valamit, hogy odakerüljön :D Sajnos amikor kb fél év után egy másik albérletbe kellett költöznöm, akkor hiába családi házba mentem, nem vihettem magammal (egy másik kutya miatt), így Ő Anyuékhoz költözött. Szinte minden nap jártam hozzájuk, így sokat voltunk együtt. Majd megszületett Dalma, akiről egyáltalán nem volt hajlandó tudomást venni. A kiságy előtt leült és hátat fordított neki :) Később persze már nagyon jó játszótársak lettek és imádták egymást. Valahogy más gyereket soha nem is tudott elfogadni, elviselni. 3 éve ismét "összeköltöztünk", de Sárával már nem tudott megbarátkozni. Miután ennyi évig mindig Anyuval volt, így állandóan Őt követte mindenhova, az árnyéka lett.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt 2 - 3 évben sajnos már voltak rosszabb időszakok, amikor ránk ijesztett, de mindig összeszedte magát. Most, amikor a lakást csináltuk, akkor egyszer még feljött hozzánk (Anyu napközben a két lány ajándékát itt készítette) és kitúrta Dave - t a helyéről. Akkor már csak bolyongott, nem volt önmaga :( 2,5 hete nagyon rosszul lett hirtelen és kiderült, hogy van egy nagy, gennyes "seb" a mellkasán. Sajnos akkor már napok óta nem evett. Ivott és pisilt, így ez még jó jel volt. Majd éjszaka már nem aludt, sőt le sem feküdt, iszonyatos fájdalmai lehettek akkor már. Nagyon sajnáltuk szegényt! Anyu nem engedte, hogy kihívjuk az állatorvost, majd karácsony után. Szegény csak állt, a farka lógott folyamatosan és néha összeesett, de mindig felállt. 26 - án megbeszéltük, hogy annyira rosszul van már, másnap ki kell hívni az orvost. Reggel Anyu fel is hívta és megbeszélték, hogy másnap délelőtt jön. 27 - én késő délután hazajöttünk (a két nagy nem volt itthon) és Anyu feljött hozzánk, Apu elment a szomszédhoz. Utána levittem egy adag mosást és láttam, hogy Lucy a kanapé mellett fekszik úgy, ahogy már hetek óta nem!). Nem hörgött, aludt. Késő este lementem még valamiért és ismét odamentem hozzá. Nézetem sokáig, de nem láttam, hogy mozdulna, hogy levegőt venne. Elaludt, végleg! Megvárta, hogy ne legyen mellette senki és szép csendben elaludt.</div>
<div style="text-align: center;">
Később Apuval betettük Őt egy zsákba és csak néztem, hogy a hatalmas "subaszőnyeg" mennyire kis pici, törékeny.</div>
<div style="text-align: center;">
Mindig azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja, de nem, ennél sokkal több. Sajnos a barát is hátba támadhat, a kutya soha nem fog, ő lelki társ, a tükrünk, a lelkiismeretünk, a gyerekünk. Ő nem tudja elmondani, ha valami baja van, de nekünk sem kellenek szavak, mert megértjük egymást. Ő Anyunak volt az igazi lelki társa, de mi is borzasztóan szerettük. Nem fog többet a kis körmeivel ott kopogni az asztal körül, amikor eszünk, nem jön többet oda a kezünk alá, hogy simogassuk, nem fog többet egy a kapu előtt elszálló legyet is megugatni. Jobb így Neki, beteg és öreg volt. Nem mi "öltük meg" elaludt, szép csendben. Nagyon jó élete volt! Ez az élet rendje, de nagyon nehéz!</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPd0ic5NSrhug1BIhWtlP0iUg9M3AF3hc-qmeaXGAObROwaRNnIIUC-Nmn6EjFX3IpBG77-ODd3NcdYVgX0t9V92TaRPncvaXvGQagkyct1S7WkIU8KlyElRxOKHyQl8ZIMB5vI3MuqeRR/s1600/110706+022-crop.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="244" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPd0ic5NSrhug1BIhWtlP0iUg9M3AF3hc-qmeaXGAObROwaRNnIIUC-Nmn6EjFX3IpBG77-ODd3NcdYVgX0t9V92TaRPncvaXvGQagkyct1S7WkIU8KlyElRxOKHyQl8ZIMB5vI3MuqeRR/s320/110706+022-crop.jpg" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTv1tMtfYqpPTgTKg5OWIMwu-3iCn24FGs0oFsU8xAjFr0B1wJ_faumjp9FeAng6Tk4X7M5Nv8Jay-zAszHuw6MpxUfgKpeY0uVHm997nBbKl_icp6YmviOQWeZ3SLgN3-uep29k6myATO/s1600/110706+023-crop.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="278" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTv1tMtfYqpPTgTKg5OWIMwu-3iCn24FGs0oFsU8xAjFr0B1wJ_faumjp9FeAng6Tk4X7M5Nv8Jay-zAszHuw6MpxUfgKpeY0uVHm997nBbKl_icp6YmviOQWeZ3SLgN3-uep29k6myATO/s320/110706+023-crop.jpg" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOtagRIDNd8eIKSBmpRa0JzgmBdHxVvF0jKqm_qTfrBHi48iJU0STQ4a4KXcySH0xOROnriG1_w9KaN8Nkc7gR_FJ3RwN1BPRQiueI_Ds_k9pae31-O8PdOw0aIMXcOohcKxzM7zii4YGo/s1600/110706+024-crop.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="203" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOtagRIDNd8eIKSBmpRa0JzgmBdHxVvF0jKqm_qTfrBHi48iJU0STQ4a4KXcySH0xOROnriG1_w9KaN8Nkc7gR_FJ3RwN1BPRQiueI_Ds_k9pae31-O8PdOw0aIMXcOohcKxzM7zii4YGo/s320/110706+024-crop.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
A fotók 2 éve nyáron készültek róla, amikor próbáltam Sárával "összehozni", nem sok sikerrel, mert folyamatosan csattogott a kis hófehér fogaival.</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-9274357115640750342013-12-27T17:55:00.000+01:002013-12-27T17:55:45.734+01:002013 év összegzése - változások<div style="text-align: center;">
Karácsony előtt pár héttel már sakkoztam, hogy mit és hogyan csináljak, végül csak annyiban maradtam, elsősorban magammal, hogy az utolsó postázási napom december 18. lesz. Nem igazán terveztem meg semmit, csak azt tudtam, ha nem is tudom az egész évet pótolni a családdal, akkor is ettől a naptól kezdve, csak az Övék leszek. Az utolsó pillanatban még jött egy eladásom, így másnap még postára mentünk. Bevallom, nem éreztem tehernek, pedig már nagyon szerettem volna az ünnepre hangolódni, mert egy hihetetlenül kedves, aranyos embert, egy alkotótársat ismerhettem meg a személyében :)</div>
<div style="text-align: center;">
Az utolsó néhány napban minden nap elmentünk valahova, főleg "plázázni", nem a vásárlás miatt, hisz már minden megvolt, csak a hangulat kedvéért. Most valamiért az igazi csajos dolgok vonzanak smink ( életemben nem sminkeltem magam és nem is értek hozzá), igazán nőcis ruhák, melltartó (alaphelyzetben nagyon utálom). Azt hiszem itt kezdték észrevenni rajtam a + változásokat és bevallom én is magamon, mert persze ha már ilyen helyen vagyunk, akkor ami megtetszik, fel is kell próbálni :) Nem akadtam ki azon, hogy a korábbi ruhaméretemhez képest csak az egy számmal nagyobba fértem bele, vagy szintén nagyobb méretű melltartót kellett felpróbálnom. A próbafülkéket alaphelyzetben nagyon nem szeretem és korábban mindig csak az adott területre összpontosítottam, de most nem, most összességében tudtam nézni. Persze én is látom a hibákat, hogy hol lettem "nagyobb", min kéne változtatni, de ettől függetlenül valami hihetetlen magabiztosság jött. Lassan 40 éves vagyok, van három gyermekem, ja és 13,5 éve élek boldog házasságban, nem vagyok tökéletes, de a mai tizenévesekhez képest is jobban nézek ki. Igen, a tükörben NŐ - t láttam és nem egy kapkodó idegbeteg, fáradt, beteg anyukát, feleséget, hanem egy jó nőt (na a fejemet nem nézni!)</div>
<div style="text-align: center;">
Majd jött a dec. 23 - a. Ezen a napon szoktam a zserbót megsütni és ez az idén is tervben volt, de csak fél adag. A két lány ezen a napon még szorgalmasan díszítettem a girlandokat, amelyeket korábban én szoktam és Dalma közben jött a konyhába is segíteni. Ekkor jött egy kellemetlen dolog. Egy teljesen egyszerű zabpelyhes sütemény tésztáját kellett összegyúrnom és nagyon nehezen ment, sajnos a kezem nem igazán tette lehetővé. Ekkor szóltam, hogy bizony az idén a zserbó sütése lemarad, mert számomra a tésztája összegyúrása kivitelezhetetlen. A reggeli bonbon nagyon jól sikerült, így megbeszéltük, hogy ma még készül egy adag, vagyis kettő :) Korábban a 23 - a nagy kapkodás volt, mert igyekeztem mindent előkészíteni, megcsinálni magam, illetve csak kis segítséggel és persze este a fa díszítésekor majd összeestem a fáradságtól. Dalma bevállalta, hogy összerakja egyedül a fát (évek óta műfenyőnk van, ami nagyon jó beruházás volt), addig én készíthetem a bonbonokat, illetve még egy gyors, csokis kuglófot is sütök. Gyanús volt a végeredmény, mert ok, hogy mostanság nem sütök, de nem felejtettem el és bizony furcsa színű, állagú kéreg keletkezett rajta. Fa felállítva, vacsora, fürdés, majd a szokásos 23 - i este program, a fa közös feldíszítése. Jobbnak láttuk, ha nem nyúlok a fához, így én a kanapén ülve csak adogattam az akasztókat, a két lány díszített, Apa igazgatta a felakasztott díszeket, amelyek közül ugye Sára kezét dicsérve az égősor zsinórján, egy kupacban kötött ki :) Ott ültem és néztem Őket. Furcsa érzés volt, mert nem akadtam ki, hogy máskor én állok ott, én igazgatok, illetve a fát is én raktam mindig össze. Inkább valami meghatározhatatlan nyugalom szállt meg.</div>
<div style="text-align: center;">
Karácsony reggelén Apának az ajándék mellé szerettem volna valami igazán személyeset, egy levelet írni. Sajnos a kézzel való írás lehetetlen volt, annyira remegtem, így maradt a számítógép. Ettől függetlenül nem törtem le, sőt nagyon is boldog voltam. Anyuhoz lementem, hogy segítsek a karácsonyi ebéd előkészületében, vagyis csak a hal bepanírozása volt a feladatom. Na, mint egy totál kezdő, annyira béna voltam, de ha lassan is, közben jókat nevetve, elkészültem vele. Este csak egy fél mondat erejéig, de elnézést kértem, nem kézzel írott levél miatt, de végül is a tartalom volt a lényeg. </div>
<div style="text-align: center;">
Este csak egy nagyon pici időre leültem a gép elé és ugye mindennek oka van, egy Mosolyka videót láttam meg, egy riport részletet. Meg kellett néznem, mert Ő hatalmas erőt ad nekem. Közben rájöttem, hogy bár nálam ugye messze nem akkora a baj, de a hétköznapokban sajnos a betegségem alapvető dolgokat nem tesz lehetővé, viszont sok minden ugyanúgy gondolok, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a rossz, a miértek és csak annak az adott napnak, pillanatnak élek egy ideje. Nincs tegnap, nincs holnap, csak most van. Amikor jön az érzés akkor abban az adott pillanatban kell megtenni.</div>
<div style="text-align: center;">
Tegnap ismét készült kuglóf, de most kelesztős, ezeket a tésztákat jobban szeretem és ismét furcsa kérget kapott :( Ekkor már biztos voltam benne, hogy bíz nem én vagyok a hibás, vagyis igen, de sajnos az igen drága, imádott sütőmet sikerült tönkretennem múltkor, amikor kipucoltam :( Apának is elmondtam. Korábban üvöltöttem volna, de a legkevesebb, hogy egyszerűen kidobom a sütit, most nem. Igen higgadtan közöltem, mint tényt és elkezdtem nézni vajon mennyibe is kerül egy új sütő. Anyagilag nem fér bele, de meg kell majd oldani.</div>
<div style="text-align: center;">
A mai napra jut még egy kellemetlenség, mert egy családi látogatásban nem vagyok hajlandó részt venni.</div>
<div style="text-align: center;">
Ebben a hosszú zagyvaságban az a lényeg, hogy a betegségem előnyömre változtatott meg. Teljesen másképp látom az életet, a családomat, magamat. Nem ragaszkodom görcsösen olyan dolgokhoz, amely elérhetetlennek tűnik, nem erőltetem azt, ami nem megy, más szemmel látok, kritikus vagyok még mindig, de a 110 % százalék már a múlté, magamat valóságos képben látom, nem kergetek álmokat. Kezdek megtanulni uralkodni a negatív kitöréseimen (na ezen még van mit javítani), megtanultam mi az önfegyelem, mindent el tudok engedni, ami nem előrébb visz, csak hátráltatna, nem engedem meg, hogy a negatív (mások által küldött) energiák "leszívjanak", megtanultam önmagam elfogadni. Tényleg csak a mának élek, nem gondolok a holnapra, a teendőkre, mert ami éppen akkor előttem van, azt kell megoldani és ha ezeket megoldom, akkor amúgy sem biztos, hogy a holnap ugyanazt tartogatja. A legfontosabb azonban az, hogy nem engedem be a betegséget, nem hagyom, hogy uraljon, inkább kihasználom az előnyét, mert bizony lassításra int és agyilag jobban felpörgetett. Megtanultam megállni, ha elfáradtam, vagy ha sok.</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjd643Tr99FcSm_F7V-4_Lre7SrGd2DV7ZIEV8_GS6d6vzJoNiavv-Ja7IKgHguwGXUPKmD2pGQ_qI7rizvMZfxSFfHh-le0si181KT7ysXe_bbvCSmBNAtmJ_JIQlptKgP_FqNUAQHNbPj/s1600/DSCN1211-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjd643Tr99FcSm_F7V-4_Lre7SrGd2DV7ZIEV8_GS6d6vzJoNiavv-Ja7IKgHguwGXUPKmD2pGQ_qI7rizvMZfxSFfHh-le0si181KT7ysXe_bbvCSmBNAtmJ_JIQlptKgP_FqNUAQHNbPj/s320/DSCN1211-crop.JPG" width="168" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOS2SorvyDYBFOYTMJOFpy_PpXhAiMPcmD8fnjPGvE1x7pv900yb63gwjrhB4b-_ztuwcrQDVKMBtCx9J-sebs5EYCEl7UFPcFgr3_6ejDgudlbIgi0HoGWK2Ac140dw5QlalKYuBmfdW5/s1600/DSCN1219-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhOS2SorvyDYBFOYTMJOFpy_PpXhAiMPcmD8fnjPGvE1x7pv900yb63gwjrhB4b-_ztuwcrQDVKMBtCx9J-sebs5EYCEl7UFPcFgr3_6ejDgudlbIgi0HoGWK2Ac140dw5QlalKYuBmfdW5/s320/DSCN1219-crop.JPG" width="157" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Nem magamutogatás, de úgy nézek ki, mint egy beteg ember?</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-65559265403126175522013-12-26T07:30:00.000+01:002013-12-26T07:30:31.645+01:002013 év összegzése<div style="text-align: center;">
Azt hiszem ilyet még nem csináltam, de ma reggel (12.16 - án) átgondoltam ezt az évet, hogy milyen is volt.</div>
<div style="text-align: center;">
Nagyon vegyes, volt pozitív és negatív, tapasztalat, érzés, öröm, bánat, nagy "hajtás", pihenő időszak. Nagyon sok kedves új embert ismerhettem meg, akik a kedves soraikkal, gesztusaikkal feledtetni tudtak negatív tapasztalásokat. Köszönöm Nektek!</div>
<div style="text-align: center;">
Az idén azt hiszem sok mindent megtanultam, az emberi kapcsolatokban jobban elmélyülhettem, türelmesebb lettem, mert rájöttem, hogy igen is kellenek a "holtnapok", mert utána jön a "dömping", nem szabad hagyni, hogy befolyásoljanak (eddig sem nagyon sikerült senkinek), a magam útját kell járnom, még ha több embernek nem is tetszik, mernem kell magamat felvállalni, nemet kell tudni mondani és sajnos a betegségem megtanított az önfegyelemre, amely alkotás közben nagyon is hátrányosan hat, vagy amikor egy borítékot próbálok megcímezni, vagy amikor az alkatrészeket sem tudom megfogni. Mindebből persze Ti nem vesztek észre semmit, pedig amiket láttok, kaptok tőlem, azokat "beteg" kezek készítik, csomagolják.</div>
<div style="text-align: center;">
Az elmúlt néhány hónapban vissza kellett vennem a tempóból, ami érezhető is volt, de jövőre újra át kell gondolnom mindent. Természetesen szeretnék továbbra is 100 % - ban helytállni minden területen, de a családra és magamra is gondolni kell. Érdekes, hogy sokszor fel sem tűnt, mekkora szükségük van rám és bizony többször csak egy kapkodó, kiabáló nő rohangált köztük kialvatlanul, hogy minden rendelést teljesítsen és mindent tökéletesen megcsináljon, közben Ők annyira háttérbe szorultak. Az utolsó hónapban kicsit sikerült újra előhozni régi önmagamat, aminek szerintem egy átlag férj, család annyira nem örülne, de Ők mások! Tudják, hogy akkor nincs nagy baj, ha elkezdem először szép lassan adagolni, majd egyre intenzívebben árasztani az ötleteimet, hogy hogyan lehetne szebb és kényelmesebb a lakás, ami persze rövid időn belül odáig jut, hogy már sürgető leszek és amíg nincs kész, addig nem lehet lazsálni. Szegények ennek évekig részesei voltak és eltűnt néhány évre, valami kiégett bennem, de most ismét előjött. Úgy érzem az alkotáshoz is szükségem van, volt a változtatásokra, szeretnék színeket belevinni ma már szinte mindenbe, de elsősorban a mi életünkbe.</div>
<div style="text-align: center;">
Az egész év nagyon sok "munkával" telt és most egy határt kell húznom, mert sajnos beláttam, hogy hosszabb távon ez nem fog menni. Igen is szükség van a hétvégékre, az ünnepnapokra és a lazításra (ami nálam aktív pihenést jelent). Amikor nem gondolok az előttem tornyosuló "munkára". Bevallom az elmúlt héten ez nem sikerült, mert az utolsó pillanatban túlvállaltam magamat és éjszaka ismét nem tudtam aludni, mert a "nem leszek készen" járt a fejemben.</div>
<div style="text-align: center;">
Hatalmas lépés volt viszont, hogy a "dolgozómat" kiköltöztettük a hálóból és már nem készül itt alkotás sem. Meg kellett húznom a vonalat a "munka" és a magánélet között.</div>
<div style="text-align: center;">
Sokan aggódtak a betegségem miatt is. Köszönöm Nektek! Igen, nagyon kemény és rányomja bélyegét mindenre, amikor egy már kibontott üveg tetejét sem tudod sokszor elcsavarni, vagy egy zacskót sem tudsz megfogni, vagy elmész valahova és hirtelen ismét nagyon erősen elkezd remegni a kezed és még sorolhatnám a kellemetlen dolgokat, igen, kell az önsajnálat, de nem engedhetem meg magamnak, hogy beszippantson, hisz nagyon sokan számítanak rám és itt a család, a három gyerek. Nincs lazulás, na jó éjszaka az ember kibőgheti magát, de ennyi! Nehéz, de meg kell próbálnom együtt élni vele, ami sajnos nem igazán megy. Na, ennyi a panaszról :)</div>
<div style="text-align: center;">
Összességében ez az év nagyon sikeres volt, nem is vártam volna. Voltak persze, akik az apródonként végbemenő profilváltásom miatt lemorzsolódtak, de voltak, akik követtek és talán még többször jöttek, mint korábban. Jó érzés volt, hogy egyre többen avattak be az életükbe, vagy kértek tanácsot.</div>
<div style="text-align: center;">
A lényeg! Jövőre újra itt leszek Veletek, mert jó köztetek! Hálával tartozom Mindenkinek, aki kitartott egész évben mellettem, aki nyomon követett! Köszönöm Nektek!</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyi ünnepet és csodákban gazdag Új Évet kívánok!</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4894920117818396554.post-23924776522831444922013-12-22T17:22:00.001+01:002013-12-22T19:42:16.688+01:00Életem első bonbonjai<div style="text-align: center;">
Illetve a második próbálkozás :) Az első nagy csalódás volt, mert bizony nem vettem figyelembe, hogy valóban jó minőségű csokoládéra van hozzá szükség :(</div>
<div style="text-align: center;">
1 hete hirtelen ötlettől vezérelve a neten rákerestem, hogy lehet - e, ha igen hol és mennyiért venni csoki pasztillát. Szerencsém volt,mer Pesten van egy hely, ami hétvégén is késő estig nyitva tart.</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
Ma hajnalban felébredtem és mire a család felkelt, ők készültek, illetve itt csak a bemutató darabok :)<br />
Ja, egyébként olyan Gombóc Artúr vagyok, mert a csoki bármilyen lehet, formára is, csak sok legyen belőle és persze finom :D</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnePyPpjJ3nW_tG-jKNpVkWVf2W6jFhJD1EoEYbDLxAPC9U-SmDjj3E3REfQk809dWMADU6w1lp1cNeFWr2lc1EBUKvwwyEwjTARjfOIXHwqiIepUXsfzOFSMWN0n5KkoVytjiv8eHye4r/s1600/DSCN1156-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="242" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgnePyPpjJ3nW_tG-jKNpVkWVf2W6jFhJD1EoEYbDLxAPC9U-SmDjj3E3REfQk809dWMADU6w1lp1cNeFWr2lc1EBUKvwwyEwjTARjfOIXHwqiIepUXsfzOFSMWN0n5KkoVytjiv8eHye4r/s320/DSCN1156-crop.JPG" width="320" /></a></div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHiVHVd6YZrN1n78IiazlFRPtCrG9cM6DR-9Lq5HlU5fMa9WYKMRCD453cpLjItkOo4pmBHbdZOKY8qCFf3fILPvEj3rJhb_QYgOU1Ape_8lGw5oFKaOiuM97YZ-5c2daCT1M3XIoDW5YM/s1600/DSCN1157-crop.JPG" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgHiVHVd6YZrN1n78IiazlFRPtCrG9cM6DR-9Lq5HlU5fMa9WYKMRCD453cpLjItkOo4pmBHbdZOKY8qCFf3fILPvEj3rJhb_QYgOU1Ape_8lGw5oFKaOiuM97YZ-5c2daCT1M3XIoDW5YM/s320/DSCN1157-crop.JPG" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
Na milyenek? :)</div>
Tinelly Anitahttp://www.blogger.com/profile/11292675456869361586noreply@blogger.com0