2012. szeptember 29., szombat

A Nők sorsa!?

Sajnos több Nő/feleség/anya életében eljön egy pillanat, amikor azt érzi, nem megy tovább. Sokáig magunk előtt is tagadjuk az érzést, próbálunk róla nem tudomást venni, ami még rosszabb hosszútávon, mert ártunk vele családunknak, de azt hiszem legtöbbet önmagunknak. 
Próbáljuk a családot terelgetni, összetartani, megteremteni az igazi otthont, a Férj mögött maradni óvatosan, mindenki gondjában segíteni és ápolni a lelkét, meghallgatni a problémáit, a napi beszámolóit. Közben Mi, mint érző emberek, önálló személyiségek merülünk a feledés homályába. Nekünk nem lehetnek problémáink, gondjaink, kérdéseink, betegségeink, nem hagyhatjuk el magunkat és sajnos egy idő után önálló gondolkodásunk sem :(
Amikor érzékeljük először a problémát, akkor tagadunk magunk előtt, ha bárki észreveszi rajtunk, akkor tagadunk Neki, majd lassan erősödik és elkezdünk csendben sírdogálni, persze csak úgy és ott, ahol senki sem lát, hall, majd amikor már egy szinttel lejjebb érünk, akkor a sokadik kérdések után megpróbálunk először valaki hozzánk közelállóval beszélni, aki persze szintén a maga problémájával van elfoglalva, így ő pedig meséli a saját gondjait. Ezután hallgatunk, de sajnos ettől még inkább fokozódik bennünk minden. Egy idő után, a sok ébren töltött éjszakázás után megpróbálunk a párunkkal/Férjünkkel beszélni, aki megadja a végső döfést egy igen egyszerű válasszal "Te képzelődsz", vagy "A Nők képesen a bolhából elefántot csinálni", vagy "Mindent miattatok teszek", "Foglald el magad, akkor nem gondolkozol ennyit a hülyeségeken", "Már megint ki beszélte tele a fejed?" és ezen mondatok valamelyikének elhangzása után a Férj elkezd horkolni, Mi pedig majd szétrobbanunk az idegességtől és még inkább magunkba fordulunk.
Utána jönnek az apró dolgok, Apának mennyire örülnek a gyerekek, amikor hazaér a munkából, Apa mindig végighallgatja a gyerekeket (Téged sosem, mert mondat közben eszébe jut valami fontos dolog), Apa kihasznál minden másodpercet az alvásra, Apa vérig sértődik, hogy minden nap ugyanazokról az emberekről mesél (akiket Te még sosem láttál) és nem tudod, hogy ki kicsoda. Majd jönnek a kérdések: Miért nem intézted el ezt vagy azt? Miért nincs megcsinálva ez vagy az? Adtam ennyi pénzt, mire költötted? Miért, a Te életedet/munkádat nem segítem?
Ezek után következik be a még mélyebb pont, amire csak jobban rásegít, lejjebb tol a gödörbe, amikor meghallod, hogy szép halkan,  lassan, de a gyerekeknek is elkezd panaszkodni, a haverok után persze, mert ők már nem hallgatják meg, hogy Te milyen vagy. Közben Te mindig gondosan ügyelsz, soha semmi rosszat ne mondjál az Apjukról Nekik. Amikor óvatosan szólsz, hogy tán nem jó az az ötlet, lépés megvalósítása, amit éppen valaki ajánlott Neki (aki egyébként az olyan sok naív emberből él, mint Ő). Persze egy idő után ezeket a "hatalmas" dolgokat már csak utólag mondja el, amikor nem lehet kikerülni, vagy kiderül, hogy ismét mínusz lett az eredménye.
Egy idő után akkora a feszültség, hogy már semmit sem tudsz magadban tartani és elkezdesz üvölteni, esetleg törni - zúzni, a legrosszabb esetben nekimenni a másiknak és nem érdekel, hogy ki lát és hall. Ezek után egy kicsit megnyugszol és pár napra békét teremt a lelkedben.
Ezen a ponton szokott eljönni az, amikor megkeressük valamelyik volt kapcsolatunkat, hogy lelket öntsön belénk, lehetőleg a tudta nélkül. Egy idő után már örülünk minden kedves szónak, mert itthon ilyet már nem kapunk, csak szükségesként kezelnek. Az ilyen kapcsolatfelvételeknek semmilyen szexuális indíttatása nincs, csak szeretnénk magunkat újra önálló embernek és ami a legfontosabb, Nőnek érezni, mert elképzelhető, hogy a sok probléma miatt a szexuális életünk jó.
Viszont, ha ez utóbbi kiderül, akkor elővesznek minket és sokszor sajnos nem a legmegfelelőbb hangnemben, vagy esetleg a tudtunk nélkül beleolvasnak a levelezésünkbe, de a Férfiak nem tudják magukban tartani, így pár nap után úgyis rákérdeznek bizonyos mondatokra.
Megpróbálod elmagyarázni, hogy ez miért is van voltaképpen, de nem érti és Téged von felelősségre. Ekkor már hatalmas feszültség van benned és kirobban a veszekedés, amikor minden sérelmet a fejéhez tudsz vágni, gondolkodás nélkül. Erre minden Férfinak viszont ugyanolyan lesz a reakciója, úgy állítja be az egészet, hogy ő az áldozat, Te nem érted meg őt és ezek után biztosan ő másnapra kialussza ezt az egészet (iszonyatos horkolás közepette), viszont Te még jobban őrlődsz.
Ekkor jön el az utolsó fázis, amikor rájössz, hogy a gödör legalján vagy és már nem kerülhetsz lejjebb! Itt jön a végső elhatározás, döntés, mert egy "Y" elágazáshoz értél, életed során ki tudja hanyadszorra. Folytatod tovább az életedet így, mert nincs más lehetőséged, mert a gyerekek érdeke ezt kívánja, mert az anyagi helyzet ezt kívánja, mert mással is ugyanez lesz egy idő után, mert más kapcsolatok is így működnek? 
VAGY
Elkezded keresni a kiutat, mert nem a másik, a mások érdekeit, érzéseit tartod szem előtt, hanem beismered, Te is egy érző, hús - vér ember vagy és igen is jogod van mindenhez ugyanannyi, mint a másik félnek!
Ekkor jön a béke, viszont az üresség érzése is a lelkünkbe és az egész testünkbe. Megpróbáljuk visszapörgetni, hol és kinek a hibájából romolhatott el ez az egész? A hatalmas lángolásból mikor lett parázs, amit már nem lehetett újra éleszteni? Ezek teljesen természetes gondolatok, kérdések, de mégsem szabad feltenni, mert már történelmietlen! Nem szabad vissza fele nézni, csak előre és keresni a minél hamarabbi megoldást a továbblépésre, a többi pedig jön magától!