Egyszer fent, egyszer lent !

Akkor most elmesélem, hogy valójában mi is történt velem az elmúlt hónapokban, illetve a napokban érezhetően nem voltam jelen sehol. Az előrebocsájtom, hogy nem sajnáltatni szeretném magamat, de többen is kérdezték már, hogy mi is van velem 

Nem vagyok az a nagy orvoshoz járó típus, a gyógyszereket pedig egyenesen ellenzem. 7 hónapja nagyon rosszul lettem és kaptam egy beutalót a kardiológiára. Persze nem a közkórházat választva, hanem a szomszéd város igencsak kiemelt egészségügyi intézményébe kértem időpontot és nagy szerencsémre valaki éppen visszamondta, így másfél hét múlva mehettem is. Sajnos sem a doktornő, sem pedig az asszisztense nem vette a fáradságot, hogy legalább amíg bent vagyok (vagy bármelyik másik "beteg") letegye a szendvicsét a kezéből és a beszélgetést legalább arra a kis időre megszakítsák, mert bizony a belépésem és a kilépésem között 8 -10 perc telt el. Ebben az időben egy levetkőzés - felöltözés és 2 db "vizsgálat" volt benne. A doktornő közölte, hogy őt nem érdekli semmiféle kórelőzmény (a kardiológián nem számít kórelőzménynek a trombózis, ráadásul kétszer), csak az, hogy most miért mentem, de igazából erre sem volt kíváncsi, mert éppen valakit nagyon kibeszéltek.

Végeztem és még kb 2 napig puffogtam a nemtörődömségük, a közönyük miatt és ennyi. Néhány hét után viszont már sokkal rosszabb volt a helyzet, annyira, hogy a napi rutin feladatokat sem tudtam ellátni, sőt a munkámat sem :( Ekkor kértünk egy újabb beutalót, de most közkórházba, ahol is Anyukám kardiológusa 2 hét múlva adott időpontot. Döbbenet volt a különbség! Kedvesek, aranyosak voltak, kifaggattak, megfigyeltek, majd még meg is vizsgáltak. Hihetetlen! Végül átküldött azonnal egy másik osztályra, a Neurológiára. Nem igazán volt kedvem ott a 3 órás ücsörgéshez, de Anyuval jól elnevetgéltünk. Végre bejutottam! Szintén nagyon kedvesen fogadtak, de már nagyon mentem volna a gyerekekért, így a tüneteim nagy részét el sem mondtam. A doktornő viszont kis cselesen, de végzett több olyan vizsgálatot, amelyről azonnal megállapította, hogy nagyon is valós ok miatt mentem és felírt egy gyógyszert és egy MR beutalót. Nem sok reményt fűztem a gyógyszerhez, de este mégis bevettem (nem nyugtató, nem altató). Talán életem első éjszakája volt, amikor 3 óránál tovább aludtam, sőt! Reggel sokkal jobban voltam és napok alatt megszűntek a panaszok. A napjaim ismét a régiek lettek, sőt! Agyilag sokkal jobban felpörögtem, eltűntek a jegyzetpapírok, mert bizony volt olyan vásárló, akiről elfeledkeztem és egyre kellemetlenebb helyzetekbe kerültem :(

Mindenki ráfogta a fáradságra, a kevés alvásra, az esetleges depresszióra az egész létezésemet. A két doktornő azonban egyiknek sem látta jelét!

Tegnap megszületett az MR eredmény is. Sajnos a gyógyszert nem hagyhatom abba és hivatalosan mozgásszervi betegségem van, amelynek van ám neve is, de nem írnám most ide ki. Múltkor volt egy aranyos mondat egy cikk végén "Ez a betegség az életminőség romlásával jár, de a tartósságát nem csökkenti" :D

Mindent egybevéve! A két lelkiismeretes doktornőnek hála, közkórházban, nagyon jól vagyok, bár vannak mélypontok, amikor segítségre szorulok alapvető dolgokban, de ismét tudok "dolgozni", alkotni :)

Ma péntek (október 4 - e van)
Tegnap újabb vizsgálat után okosabb lettem és komolyan fontolgatom az előző, néhány hónappal ezelőtti kiemelt egészségügyi létesítmény hanyagságának jogi útra való terelését. A tegnapi kardiológiai vizsgálat ugyanis olyan eredményt hozott, ami egyrészről megnyugtatott, hogy valóban nem vagyok hipochonder, másrészt viszont nagyon aggasztó és veszélyes is :( A dolog évek óta fennáll és csak rosszabb lett, mert ha eddig komolyan vettek volna (beutalóval, telefonos időpontkérésnél "hány éves vagyok, milyen testalkat, hány gyermekem van" ? a válaszok után időpontot sem kaptam), akkor talán most nem veszélyeztetné az életemet :( Persze azon is elgondolkodtam, hogy főállású anyaként levonják a kötelező TB - t (4.200 Ft) és mint vállalkozó ezen felül teljes összeget is fizetek havonta (nem a minimumot!), de vajon mire is?
Persze, a mai világban a stressz szinte mindenkinél jelen van, de csak erre nem lehet ráfogni semmit sem! Korábban ( a rendszerváltás előtt) évente kellett kontroll EEG - re mennem 5 éves koromtól, egy betegség miatt és azért arra is emlékszem, hogy minden alkalommal igen komolyan kivizsgáltak (ma reggel az összes régi leletemet meg is találtam!) és valahogy akkoriban még valóban hivatásnak számított és tisztelet járt az orvosoknak, most pedig csak egy egyszerű munkahelynek tekintik és valahogy semmiféle felelősségérzetük sincs :(
12,5 éve, a nagylány születése után, a zárójelentés kiadásakor csak annyit mondtam az orvosnak, a néhány hét múlva szülő feleségének is hasonló fogadtatást, orvosi ellátást kívánok, mint amiben én, illetve mi részesültünk! Teljesen felháborodott. Vajon miért?