Titkos vallomás...

Csendben figyeltem, ágyamon feküdt,

Ruháink voltak a szobában, mindenütt.

Szeme csukva, sóhaja hangtalan dalolt,

Szívembe zeneként, nesztelen hatolt.

Éreztem illatát, alakját követtem,

Szememmel testét lágyan öleltem,

Élveztem a percet, hogy nem látja zavarom,

Mennyire kívánom, életként akarom.

Halkan súgtam fülébe, szerelmem,

Arcának szépével így kellett betelnem.

Beszélni nem mertem, titkomat nem sejti,

Szívemben mélyen van, sarka most elrejti.

Hogyan tudnám most tudtára adni?

Ebben a percben örökre ragadni?

Miként mondjam el, Ő az én mindenem,

Nélküle életem üres és nincstelen!

Egy szerelem emlékére

Bottyán Lelke