A Valóság

Elöljáróban csak annyit, hogy soha nem foglalkoztam a politikával, sőt! 6 éve nem nézek híradót, nem hallgatok, olvasok híreket, még pletyka rovatokat sem. Amit most leírok az a magán ember és nem vádaskodás, csak a mai nagy valóság és nem panaszkodás.

Azt mondták hallgassak, de nem tudok!

Egy régebbi bejegyzésemben már leírtam hogyan is jutottunk el odáig, hogy elkezdtem alkatrészeket árulni, illetve hogyan változott meg az életünk. Akkor tudtuk, hogy az csak egy szakasz és lesz folytatása. Most következett be. Ahhoz, hogy teljes legyen a kép, a kályhától kell kezdenem és szerintem egy kisregény lesz, de hozzáteszem, nem MI vagyunk az egyetlenek itt, akikkel ez megtörtént, megtörténik és meg is fog történni. Van aki azóta már nincs köztünk, mert nem bírta a nyomást, van, akit magatehetetlenné tett és van aki harcol.

Az építőipar mindig is egy olyan dolog volt, amelyen minden kormány "lovagolt". Mindig is ők voltak az előtérben, kiemeltként kezelték. Azonban vannak tisztességes emberek, vállalkozók, akik soha nem tettek rosszat, nem bújtak ki a felelősség alól és teljesen legálisan működtek. Na, az ő vesztüket ez a tisztesség okozta. Róluk lehetett lehúzni a sok bőrt, persze akinek ebből elege lett, az már régen elhagyta az Országot. Ja, hogy ezt mi is megtehettük volna? Na igen, de vagyunk olyan hülyék, hogy ide születtünk és itt van a helyünk. Máshol talán könnyebb lenne? Lehet, de otthonunk csak itt van, lakni bárhol lehet. Szóval, van egy tisztességes ember, aki sajnos kissé naiv és ezt többen is kihasználják minden oldalról (vevő, alkalmazott, ügyvéd, stb..............), aki van annyira korrekt, hogy soha nem lóg meg a felelősség alól, pedig többen is tanácsolják ne így legyen, mert mások sem így csinálják. Ezt a naiv, tisztességes Embert szeretem pedig sokszor én sem értettem egyet a döntéseivel. Persze ők a legsebezhetőbbek és könnyen belekerülnek olyan emberek, vagy cégek karjába, akik nagyon jó feltételekkel próbálnak segíteni a hozzá hasonló vállalkozókon, persze így tisztára mosva nagyobb cég pénzét és adott esetben még ők próbálnak nagyobb pénzt adni, mint ami valójában kéne. Szó sincs uzsoráról, így azért elég tisztességes, minden legális. Amikor eltelik több év és bár folyamatosan változnak az emberek, a helyek, a feltételek, akkor egyszer csak jön egy önkormányzat és mindent keresztbe húz, ami azt jelenti, hogy a nagy bank, aki ott áll mögötted, már hirtelen veled szembe kerül. Ez természetes és nincs is vele gond, de ahhoz, hogy tőled távol kerüljön és ne kelljen lehúzni magadat, vagy a potenciális vevőidet keresni kell egy új megoldást és rendezni mindent. Ekkor már nagy bank nem áll szóba veled, vagy olyan feltételekkel, amely nem elfogadható, aláírható. Így kerül a képbe egy kisebb pénzintézet, ahol viszont a nagyokkal szemben nagyon is kedvesek, közvetlenek és segítőkészek, így mehet minden tovább. A mai világban sajnos mindenki tudja, hogy mi hogy működik és mindennek ára van. Persze amikor erre konkrétan rákérdezel, akkor természetesen semmivel sem tartozol, mert ez a munkája, ezért kapja a fizetését. Közben kialakul egy személyes kapcsolat és bizony tudtok egymás magánéletéről, a gondokról is. Persze közben már megvan mindennek az ára és ehhez kell igazítani mindent. Az azonban elég furcsa, hogy bármelyik pénzintézettel szerződést kötsz, akkor aláírsz mindent, aláír a főnök, vagy ez utóbbi már előre alá is írta a szerződést, majd szépen kiviszik a szobából a több példányból álló paksamétát és két tanúval aláíratják, magyarul ott vagy a szobában Te, mint adós innentől kezdve, de a másik oldalról nincsenek jelen.

Közben sajnos egy formai hiba miatt megsemmisül egy telek adás - vétele, mert az eladó azt gondolja át a karod őt verni, pedig nem is Te írtad el és visszalép. Valamerre persze menni kell, ezért a roppant kedves ügyintéző segít és azonnali megoldást kínál, amely "segítség másnak", de ezzel a lendülettel már több telekről is van szó, mint amit eredetileg szerettél volna, de mindenáron ezt a lehetőséget favorizálja.

Az ember életében vannak nem várt kiadások, amelyek lehetnek nagyobbak, mint megengedhetne magának és vannak csúnya szakítások, amelyek mind pénzbe kerülnek. Ugye ennek is megvan az ára, ami nem az ő nevénél jelenik meg, mint tartozás, hanem a tiédnél. A véletlen folytán közben megismerkedsz valakivel, aki mesél a pénzintézet apró kis titkairól, amelyek azonban a "véletlen" folytán jegelve vannak, vagy eltusolva. 

Ezek után aláírsz olyan banki szerződést, szintén nincs jelen a két tanú, ahol már mint magánember is jelen vagy. Nyilván senki nem kényszerít, de tudod, hogy el fog menni az ingatlan, mert van rá jelentkező. Sajnos azonban a korábbiaknál is felmerült, hogyan is kötelezheti a pénzintézet arra őket, a vevőket, hogy csak tőlük veheti fel a vásárlásra a hitelt :( ?

Van vevő jelölt, de sajnos a pénzintézet ilyen olyan szóbeli (!) kifogással elutasítja, vagy akit pont ő küld hozzád és neki nagyon is tetszik az ingatlan, annak azt mondja, na nem tőled, hanem egy másik vállalkozótól vásárolhat csak, különben mégsem tud hitelt adni. Közben a másik "befektető" türelmetlen és joggal követeli a pénzét, ami nem baj, ha nem megy vissza minden, mert azt le tudja vonni, mint veszteség.

Na, ekkor tájt jöttünk el a házunkból, de addigra már árultam a gyerekek kinőtt ruháit, játékait, mert abból tudtunk enni.Leköltöztünk a szüleimhez és bizony ekkor már az összes aranyat, a lehető legtöbb bútort, műszaki cikket, sőt még a ruháim egy részét is eladtam, hogy ennek a háznak a törlesztőét ki tudjuk fizetni. 1 évig tartottam a lelket mindenkiben, közben munka lehetőséget kerestünk, engem egyetlen helyre hívtak be, ahol közölték a feltételeket, ja és még azt is, hogy nincs bejelentés (egy országos kereskedelmi hálózat). Ennek 3 éve. Szép lassan elkezdtem magamat összeszedni, a férjem kapott végre munkát és nagyon piciben, de megpróbálkoztam az alkatrész eladással és csináltam egy Kft - t, amely a mai napig tiszta, nullás és minden tisztességesen folyik benne.

Közben tudtuk, hogy a befektető és a pénzintézet megpróbált egymással megállapodni és hozzáteszem, még az egyszerű, hétköznapi ember számára is elfogadható, érthető megállapodást kötni, de sajnos a kedves ügyintéző valamiért nem fogott semmit, csak ült és hallgatott. Hosszú húzza - vonna után nem jutottak egyességre, pedig akkor mindenki majdnem a pénzénél lett volna és mi még akkor is tartozunk, de nem mindegy, hogy mennyivel, illetve a cég is megmarad. Ezek után persze a befektető beadta a felszámolási kérelmét, jogosan.

Annyit még hozzátennék, hogy a házunkból úgy költöztünk ki, hogy nem szereltük le a kapcsolókat, radiátorokat, cirkót, redőnyöket, amiket állítólag egy normális ember sem hagyna ott. Azt hiszem itt sem követtünk el semmi rosszat. A félkész ingatlanok végig be voltak riasztva, amíg tudtuk őket fizetni és nem sokkal később a pénzintézet el nem vitte tőlünk a kulcsokat. Azóta ezek az ingatlanok nincsenek védve, nincs állagmegóvás, sőt! Az egyik ajtó a mai napig nyitva van. Ezek azt hiszem mind az értékük jelentős csökkenéséhez vezetnek és nagy fokú nemtörődömségre vallnak.

A héten érkezett meg az első levél, mint magánember, miszerint 15 nap van a fellebbezésre és 1 hónap a fizetésre. Ez a levél már egy végrehajtótól jött, minden előzetes levelezés nélkül. Másnap megjelent a ház előtt egy férfi és egy nő és elkezdték a házat fényképezni, majd amikor kiszúrták, hogy a nagylány látja őket, akkor megpróbálták kihívni. Közben már azt is megtudtam, hogy a cégemre is rá akarják tenni a kezüket, de vajon miért? Nem veszek fel fizetést, sőt! Eddig egy forintot sem vetem fel!

Hozzáteszem, 14,5 éve vagyunk együtt és nyaralni soha nem voltunk, illetve egyszer (6 éve) elmentünk egy hosszú hétvégére, még anno nászutunk sem volt, nem járunk külföldre, nincsenek luxus dolgaink, örülünk ha ki tudjuk fizetni a ház és az autónak a törlesztését és mellette a rezsi számlákat. Hiába vagyunk nagycsaládosak, a gyerekek étkeztetésére nem kapjuk meg csak az 50 % - os kedvezményt, mert az önkormányzat ha ezt kérnénk kijönne környezettanulmányra és nem ítélnék meg (ezt egy dolgozó súgta).

Nem panaszkodás és igazából senki nem is látja rajtunk, de meghúzva magunkat élünk, túlélni próbálunk, mint annyi sok más ember ebben az országban. Olyat akarnak elvenni, aminek semmi köze a régi dolgainkhoz és bevallom, a cég, a vevők, a "munka" nélkül halott ember vagyok és messze nem az anyagiak miatt, ez az életem! Azaz TI!

Továbbra is azt mondom, ez nem politika, hisz engem soha nem érdekelt, ki van az élen, ha van munka és az embert hagyják tisztességesen élni, de sajnos ezt nem lehet. Bárkit kitesznek az utcára, munka lehetőség nincs, ezért szinte már az alap feltételeket sem tudják az emberek megadni maguknak, vagy a számláikat fizetni. Hova tartunk még? Ezért csatlakoztunk anno az UNIO - hoz, hogy ők is tétlenül nézzék mindazt, amivel nem értenek egyet?

Nyilván nem sajnálatra vágyom, vagy anyagi segítségre, csak valami megoldást szeretnék találni, hogy ne kelljen lehúzni mindent a wc - n és a család is nyugodtan élhessen. Nem azt mondom, hogy az ember nem hajlandó fizetni, megállapodni, mert ami jogos azzal nincs is gond. 

Ismét készültek bonbonok

Tegnap előtt Apa kitalálta, hogy vesz még új szilikon formákat, hogy egyszerre több bonbon is készülhessen, mert ugye 5 - 6 személynek kevés volt a múltkori mennyiség :D

Na, nem azért, mert tegnap unatkoztam volna, de fel is avattam az új formákat :)

Mind töltött, bár most csak marcipánnal

Újabb bútordarabunk

Hétvégén készült egy újabb bútor a hálóba. Apa ötlete eredetileg az volt, hogy egy döntött tükröt teszünk fel a falra, a régi polcaink segítségével. Na, azért tovább is gondoltuk, hogy lehetne még jobb kinézete és tutira stabil, gyerekbiztos is legyen, no meg a manógyűjteményem is helyet kaphat így rajta :)

 A régi házunkban nagyon sok polc volt felszerelve és a fürdőnk tele rakva tükörrel. Közel három évig most a padláson porosodtak és így keltek újra életre

Szándékosan van a falfestékkel festve, hogy annyira ne ugorjon ki mégsem a térből

 Itt már "berendezve", a manóimnak végre ismét van helyük :)

Az ajtó fölé is került egy polc, no meg az ajtószegő is elkészült :)

Még az ékszereimnek is készül egy szekrény, szintén újrahasznosítással :) No és még új függönyöket is szeretnénk majd :)

Lassan 1 hónapja élünk az új hálószobánkban és bevallom, imádok itt lenni. Világos, tágas, meghitt és a "munkát" is sikerül kizárni :)

Lucy kutyánk emlékére

Lucy december elején volt 14 éves. Apától a megismerkedésünk után a második ajándékként kaptam, 2000 januárjában. Egy lakótelep 10. emeletén születtek a kis pulik. Egy iszonyatosan aranyos kis fekete szőrgombócka volt. Az albérletben így nem voltam már többé egyedül :)

Nagyon aranyos, szinte az első perctől nagyon jó jelző volt és roppant féltékeny :) Amikor nem Ő volt a középpontban, akkor garantáltan tett valamit, hogy odakerüljön :D Sajnos amikor kb fél év után egy másik albérletbe kellett költöznöm, akkor hiába családi házba mentem, nem vihettem magammal (egy másik kutya miatt), így Ő Anyuékhoz költözött. Szinte minden nap jártam hozzájuk, így sokat voltunk együtt. Majd megszületett Dalma, akiről egyáltalán nem volt hajlandó tudomást venni. A kiságy előtt leült és hátat fordított neki :) Később persze már nagyon jó játszótársak lettek és imádták egymást. Valahogy más gyereket soha nem is tudott elfogadni, elviselni. 3 éve ismét "összeköltöztünk", de Sárával már nem tudott megbarátkozni. Miután ennyi évig mindig Anyuval volt, így állandóan Őt követte mindenhova, az árnyéka lett.

Az elmúlt 2 - 3 évben sajnos már voltak rosszabb időszakok, amikor ránk ijesztett, de mindig összeszedte magát. Most, amikor a lakást csináltuk, akkor egyszer még feljött hozzánk (Anyu napközben a két lány ajándékát itt készítette) és kitúrta Dave - t a helyéről. Akkor már csak bolyongott, nem volt önmaga :( 2,5 hete nagyon rosszul lett hirtelen és kiderült, hogy van egy nagy, gennyes "seb" a mellkasán. Sajnos akkor már napok óta nem evett. Ivott és pisilt, így ez még jó jel volt. Majd éjszaka már nem aludt, sőt le sem feküdt, iszonyatos fájdalmai lehettek akkor már. Nagyon sajnáltuk szegényt! Anyu nem engedte, hogy kihívjuk az állatorvost, majd karácsony után. Szegény csak állt, a farka lógott folyamatosan és néha összeesett, de mindig felállt. 26 - án megbeszéltük, hogy annyira rosszul van már, másnap ki kell hívni az orvost. Reggel Anyu fel is hívta és megbeszélték, hogy másnap délelőtt jön. 27 - én késő délután hazajöttünk (a két nagy nem volt itthon) és Anyu feljött hozzánk, Apu elment a szomszédhoz. Utána levittem egy adag mosást és láttam, hogy Lucy a kanapé mellett fekszik úgy, ahogy már hetek óta nem!). Nem hörgött, aludt. Késő este lementem még valamiért és ismét odamentem hozzá. Nézetem sokáig, de nem láttam, hogy mozdulna, hogy levegőt venne. Elaludt, végleg! Megvárta, hogy ne legyen mellette senki és szép csendben elaludt.

Később Apuval betettük Őt egy zsákba és csak néztem, hogy a hatalmas "subaszőnyeg" mennyire kis pici, törékeny.

Mindig azt mondják, a kutya az ember legjobb barátja, de nem, ennél sokkal több. Sajnos a barát is hátba támadhat, a kutya soha nem fog, ő lelki társ, a tükrünk, a lelkiismeretünk, a gyerekünk. Ő nem tudja elmondani, ha valami baja van, de nekünk sem kellenek szavak, mert megértjük egymást. Ő Anyunak volt az igazi lelki társa, de mi is borzasztóan szerettük. Nem fog többet a kis körmeivel ott kopogni az asztal körül, amikor eszünk, nem jön többet oda a kezünk alá, hogy simogassuk, nem fog többet egy a kapu előtt elszálló legyet is megugatni. Jobb így Neki, beteg és öreg volt. Nem mi "öltük meg" elaludt, szép csendben. Nagyon jó élete volt! Ez az élet rendje, de nagyon nehéz!

A fotók 2 éve nyáron készültek róla, amikor próbáltam Sárával "összehozni", nem sok sikerrel, mert folyamatosan csattogott a kis hófehér fogaival.

2013 év összegzése - változások

Karácsony előtt pár héttel már sakkoztam, hogy mit és hogyan csináljak, végül csak annyiban maradtam, elsősorban magammal, hogy az utolsó postázási napom december 18. lesz. Nem igazán terveztem meg semmit, csak azt tudtam, ha nem is tudom az egész évet pótolni a családdal, akkor is ettől a naptól kezdve, csak az Övék leszek. Az utolsó pillanatban még jött egy eladásom, így másnap még postára mentünk. Bevallom, nem éreztem tehernek, pedig már nagyon szerettem volna az ünnepre hangolódni, mert egy hihetetlenül kedves, aranyos embert, egy alkotótársat ismerhettem meg a személyében :)

Az utolsó néhány napban minden nap elmentünk valahova, főleg "plázázni", nem a vásárlás miatt, hisz már minden megvolt, csak a hangulat kedvéért. Most valamiért az igazi csajos dolgok vonzanak smink ( életemben nem sminkeltem magam és nem is értek hozzá), igazán nőcis ruhák, melltartó (alaphelyzetben nagyon utálom). Azt hiszem itt kezdték észrevenni rajtam a + változásokat és bevallom én is magamon, mert persze ha már ilyen helyen vagyunk, akkor ami megtetszik, fel is kell próbálni :) Nem akadtam ki azon, hogy a korábbi ruhaméretemhez képest csak az egy számmal nagyobba fértem bele, vagy szintén nagyobb méretű melltartót kellett felpróbálnom. A próbafülkéket alaphelyzetben nagyon nem szeretem és korábban mindig csak az adott területre összpontosítottam, de most nem, most összességében tudtam nézni. Persze én is látom a hibákat, hogy hol lettem "nagyobb", min kéne változtatni, de ettől függetlenül valami hihetetlen magabiztosság jött. Lassan 40 éves vagyok, van három gyermekem, ja és 13,5 éve élek boldog házasságban, nem vagyok tökéletes, de a mai tizenévesekhez képest is jobban nézek ki. Igen, a tükörben NŐ - t láttam és nem egy kapkodó idegbeteg, fáradt, beteg anyukát, feleséget, hanem egy jó nőt (na a fejemet nem nézni!)

Majd jött a dec. 23 - a. Ezen a napon szoktam a zserbót megsütni és ez az idén is tervben volt, de csak fél adag. A két lány ezen a napon még szorgalmasan díszítettem a girlandokat, amelyeket korábban én szoktam és Dalma közben jött a konyhába is segíteni. Ekkor jött egy kellemetlen dolog. Egy teljesen egyszerű zabpelyhes sütemény tésztáját kellett összegyúrnom és nagyon nehezen ment, sajnos a kezem nem igazán tette lehetővé. Ekkor szóltam, hogy bizony az idén a zserbó sütése lemarad, mert számomra a tésztája összegyúrása kivitelezhetetlen. A reggeli bonbon nagyon jól sikerült, így megbeszéltük, hogy ma még készül egy adag, vagyis kettő :) Korábban a 23 - a nagy kapkodás volt, mert igyekeztem mindent előkészíteni, megcsinálni magam, illetve csak kis segítséggel és persze este a fa díszítésekor majd összeestem a fáradságtól. Dalma bevállalta, hogy összerakja egyedül a fát (évek óta műfenyőnk van, ami nagyon jó beruházás volt), addig én készíthetem a bonbonokat, illetve még egy gyors, csokis kuglófot is sütök. Gyanús volt a végeredmény, mert ok, hogy mostanság nem sütök, de nem felejtettem el és bizony furcsa színű, állagú kéreg keletkezett rajta. Fa felállítva, vacsora, fürdés, majd a szokásos 23 - i este program, a fa közös feldíszítése. Jobbnak láttuk, ha nem nyúlok a fához, így én a kanapén ülve csak adogattam az akasztókat, a két lány díszített, Apa igazgatta a felakasztott díszeket, amelyek közül ugye Sára kezét dicsérve az égősor zsinórján, egy kupacban kötött ki :) Ott ültem és néztem Őket. Furcsa érzés volt, mert nem akadtam ki, hogy máskor én állok ott, én igazgatok, illetve a fát is én raktam mindig össze. Inkább valami meghatározhatatlan nyugalom szállt meg.

Karácsony reggelén Apának az ajándék mellé szerettem volna valami igazán személyeset, egy levelet írni. Sajnos a kézzel való írás lehetetlen volt, annyira remegtem, így maradt a számítógép. Ettől függetlenül nem törtem le, sőt nagyon is boldog voltam. Anyuhoz lementem, hogy segítsek a karácsonyi ebéd előkészületében, vagyis csak a hal bepanírozása volt a feladatom. Na, mint egy totál kezdő, annyira béna voltam, de ha lassan is, közben jókat nevetve, elkészültem vele. Este csak egy fél mondat erejéig, de elnézést kértem, nem kézzel írott levél miatt, de végül is a tartalom volt a lényeg. 

Este csak egy nagyon pici időre leültem a gép elé és ugye mindennek oka van, egy Mosolyka videót láttam meg, egy riport részletet. Meg kellett néznem, mert Ő hatalmas erőt ad nekem. Közben rájöttem, hogy bár nálam ugye messze nem akkora a baj, de a hétköznapokban sajnos a betegségem alapvető dolgokat nem tesz lehetővé, viszont sok minden ugyanúgy gondolok, nem hagyom, hogy elhatalmasodjon rajtam a rossz, a miértek és csak annak az adott napnak, pillanatnak élek egy ideje. Nincs tegnap, nincs holnap, csak most van. Amikor jön az érzés akkor abban az adott pillanatban kell megtenni.

Tegnap ismét készült kuglóf, de most kelesztős, ezeket a tésztákat jobban szeretem és ismét furcsa kérget kapott :( Ekkor már biztos voltam benne, hogy bíz nem én vagyok a hibás, vagyis igen, de sajnos az igen drága, imádott sütőmet sikerült tönkretennem múltkor, amikor kipucoltam :( Apának is elmondtam. Korábban üvöltöttem volna, de a legkevesebb, hogy egyszerűen kidobom a sütit, most nem. Igen higgadtan közöltem, mint tényt és elkezdtem nézni vajon mennyibe is kerül egy új sütő. Anyagilag nem fér bele, de meg kell majd oldani.

A mai napra jut még egy kellemetlenség, mert egy családi látogatásban nem vagyok hajlandó részt venni.

Ebben a hosszú zagyvaságban az a lényeg, hogy a betegségem előnyömre változtatott meg. Teljesen másképp látom az életet, a családomat, magamat. Nem ragaszkodom görcsösen olyan dolgokhoz, amely elérhetetlennek tűnik, nem erőltetem azt, ami nem megy, más szemmel látok, kritikus vagyok még mindig, de a 110 % százalék már a múlté, magamat valóságos képben látom, nem kergetek álmokat. Kezdek megtanulni uralkodni a negatív kitöréseimen (na ezen még van mit javítani), megtanultam mi az önfegyelem, mindent el tudok engedni, ami nem előrébb visz, csak hátráltatna, nem engedem meg, hogy a negatív (mások által küldött) energiák "leszívjanak", megtanultam önmagam elfogadni. Tényleg csak a mának élek, nem gondolok a holnapra, a teendőkre, mert ami éppen akkor előttem van, azt kell megoldani és ha ezeket megoldom, akkor amúgy sem biztos, hogy a holnap ugyanazt tartogatja. A legfontosabb azonban az, hogy nem engedem be a betegséget, nem hagyom, hogy uraljon, inkább kihasználom az előnyét, mert bizony lassításra int és agyilag jobban felpörgetett. Megtanultam megállni, ha elfáradtam, vagy ha sok.

Nem magamutogatás, de úgy nézek ki, mint egy beteg ember?

2013 év összegzése

Azt hiszem ilyet még nem csináltam, de ma reggel (12.16 - án) átgondoltam ezt az évet, hogy milyen is volt.

Nagyon vegyes, volt pozitív és negatív, tapasztalat, érzés, öröm, bánat, nagy "hajtás", pihenő időszak. Nagyon sok kedves új embert ismerhettem meg, akik a kedves soraikkal, gesztusaikkal feledtetni tudtak negatív tapasztalásokat. Köszönöm Nektek!

Az idén azt hiszem sok mindent megtanultam, az emberi kapcsolatokban jobban elmélyülhettem, türelmesebb lettem, mert rájöttem, hogy igen is kellenek a "holtnapok", mert utána jön a "dömping", nem szabad hagyni, hogy befolyásoljanak (eddig sem nagyon sikerült senkinek), a magam útját kell járnom, még ha több embernek nem is tetszik, mernem kell magamat felvállalni, nemet kell tudni mondani és sajnos a betegségem megtanított az önfegyelemre, amely alkotás közben nagyon is hátrányosan hat, vagy amikor egy borítékot próbálok megcímezni, vagy amikor az alkatrészeket sem tudom megfogni. Mindebből persze Ti nem vesztek észre semmit, pedig amiket láttok, kaptok tőlem, azokat "beteg" kezek készítik, csomagolják.

Az elmúlt néhány hónapban vissza kellett vennem a tempóból, ami érezhető is volt, de jövőre újra át kell gondolnom mindent. Természetesen szeretnék továbbra is 100 % - ban helytállni minden területen, de a családra és magamra is gondolni kell. Érdekes, hogy sokszor fel sem tűnt, mekkora szükségük van rám és bizony többször csak egy kapkodó, kiabáló nő rohangált köztük kialvatlanul, hogy minden rendelést teljesítsen  és mindent tökéletesen megcsináljon, közben Ők annyira háttérbe szorultak. Az utolsó hónapban kicsit sikerült újra előhozni régi önmagamat, aminek szerintem egy átlag férj, család annyira nem örülne, de Ők mások! Tudják, hogy akkor nincs nagy baj, ha elkezdem először szép lassan adagolni, majd egyre intenzívebben árasztani az ötleteimet, hogy hogyan lehetne szebb és kényelmesebb a lakás, ami persze rövid időn belül odáig jut, hogy már sürgető leszek és amíg nincs kész, addig nem lehet lazsálni. Szegények ennek évekig részesei voltak és eltűnt néhány évre, valami kiégett bennem, de most ismét előjött. Úgy érzem az alkotáshoz is szükségem van, volt a változtatásokra, szeretnék színeket belevinni ma már szinte mindenbe, de elsősorban a mi életünkbe.

Az egész év nagyon sok "munkával" telt és most egy határt kell húznom, mert sajnos beláttam, hogy hosszabb távon ez nem fog menni. Igen is szükség van a hétvégékre, az ünnepnapokra és a lazításra (ami nálam aktív pihenést jelent). Amikor nem gondolok az előttem tornyosuló "munkára". Bevallom az elmúlt héten ez nem sikerült, mert az utolsó pillanatban túlvállaltam magamat és éjszaka ismét nem tudtam aludni, mert a "nem leszek készen" járt a fejemben.

Hatalmas lépés volt viszont, hogy a "dolgozómat" kiköltöztettük a hálóból és már nem készül itt alkotás sem. Meg kellett húznom a vonalat a "munka" és a magánélet között.

Sokan aggódtak a betegségem miatt is. Köszönöm Nektek! Igen, nagyon kemény és rányomja bélyegét mindenre, amikor egy már kibontott üveg tetejét sem tudod sokszor elcsavarni, vagy egy zacskót sem tudsz megfogni, vagy elmész valahova és hirtelen ismét nagyon erősen elkezd remegni a kezed és még sorolhatnám a kellemetlen dolgokat, igen, kell az önsajnálat, de nem engedhetem meg magamnak, hogy beszippantson, hisz nagyon sokan számítanak rám és itt a család, a három gyerek. Nincs lazulás, na jó éjszaka az ember kibőgheti magát, de ennyi! Nehéz, de meg kell próbálnom együtt élni vele, ami sajnos nem igazán megy. Na, ennyi a panaszról :)

Összességében ez az év nagyon sikeres volt, nem is vártam volna. Voltak persze, akik az apródonként végbemenő profilváltásom miatt lemorzsolódtak, de voltak, akik követtek és talán még többször jöttek, mint korábban. Jó érzés volt, hogy egyre többen avattak be az életükbe, vagy kértek tanácsot.

A lényeg! Jövőre újra itt leszek Veletek, mert jó köztetek! Hálával tartozom Mindenkinek, aki kitartott egész évben mellettem, aki nyomon követett! Köszönöm Nektek!

Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyi ünnepet és csodákban gazdag Új Évet kívánok!

Életem első bonbonjai

Illetve a második próbálkozás :) Az első nagy csalódás volt, mert bizony nem vettem figyelembe, hogy valóban jó minőségű csokoládéra van hozzá szükség :(

1 hete hirtelen ötlettől vezérelve a neten rákerestem, hogy lehet - e, ha igen hol és mennyiért venni csoki pasztillát. Szerencsém volt,mer Pesten van egy hely, ami hétvégén is késő estig nyitva tart.

Ma hajnalban felébredtem és mire a család felkelt, ők készültek, illetve itt csak a bemutató darabok :)
Ja, egyébként olyan Gombóc Artúr vagyok, mert a csoki bármilyen lehet, formára is, csak sok legyen belőle és persze finom :D

Na milyenek? :)